MORVAI FERENC

Teljes szövegű keresés

MORVAI FERENC
MORVAI FERENC (FKGP): Köszönöm a szót. Tisztelt Miniszter Asszony! Abban reménykedtem, hogy ezen interpelláció elmondására nem kerül sor, mert abban bíztam, hogy az interpelláció beadásától eltelt hosszú idő óta megoldják e problémát, felelősségre fogják vonni e témában érintett Szekeres Szabolcs volt vezérigazgató-helyettes urat és Bokros Lajost, az akkori Budapest Bank volt vezérigazgatóját.
Sajnos, ez nem történt meg. Ahelyett, hogy Szekeres Szabolccsal visszafizettették volna a részére jogtalanul kifizetett, kamatmentes 36 millió forintot, ehelyett Bokros Lajos a volt vezérigazgató úr a barátjának különböző könyveléstechnikai manipulációkkal 18 millió forintot elengedett, illetve a Budapest Bank könyveléséből leírt.
Időközben az Állami Számvevőszék ellenőrizte e témát, és az alábbiakat állapította meg:
1. A Budapest Bank vezetésének nem volt joga ahhoz, hogy a 18 millió forintot elengedje, illetve a könyveiből kivezesse.
2. A Budapest Bank könyveléséből jogtalanul kivezetett 18 millió forint összeggel meghamisította az abban az évben érvényes Budapest Bank mérlegét, és ezzel megsértette a számviteli törvényt. Sajnálatos, hogy a vizsgálat kapcsán Szekeres Szabolcs úr a felvett hitelnek csak töredékét fizette vissza kamatmentesen, így komoly, 10 milliós kárt okozott (Zúgolódás az ülésteremben.) a Budapest Banknak.
Tudomásom szerint önök is megkapták az ÁSZ-jelentést. Kérdezem önöktől, miért nem történt meg Szekeres Szabolcs úr politikai és büntetőjogi felelősségre vonása? Miért nem fizettették vissza Szekeres Szabolccsal a felvett teljes összeget az érvényes kamatokkal együtt?
Kérdezem önöktől, miért nem vonták e témában felelősségre Bokros Lajos urat? Talán azért, mert csak 18 millió forinttal károsította meg a Budapest Bankot? Igaz, mi ez az összeg a 12 milliárd állami támogatással megtámogatott bank 8 millió forintos értékesítéséhez képest? - kérdezhetnénk talán.
Kérdezem önöktől, hajlandók-e így, utólag megtenni a szükséges intézkedéseket? Vagy talán attól félnek, hogy a fenti személyek felelősségre vonása kapcsán talán fény derül az önöket is érintő más, hasonló ügyekre? Kérem tisztelettel a választ. Köszönöm. (Taps a jobb oldalról.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem