DR. CSIHA JUDIT

Teljes szövegű keresés

DR. CSIHA JUDIT
DR. CSIHA JUDIT tárca nélküli miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Én mindenekelőtt köszönöm Pokorni Zoltán képviselőtársamnak a figyelemfelhívását, mert valóban, a nemzetgazdaság szempontjából is stratégiai jelentőségű cég belső életéről van szó.
Természetesen a vizsgálatot a mai napon el fogom rendelni. És - természetesen - amilyen nyilvánosságot kapott a téma fölvetése, ugyanolyan nyilvánossággal fogom kezelni a vizsgálat megállapításait is.
Az is igaz, hogy az Antenna Hungáriával kapcsolatosan korában már volt egy sikertelen pályázat. Csak megjegyezni szeretném, hogy ennek a sikertelensége éppen amiatt következett be, mert egy olyan szerződés köttetett volna, ami a magyar állam érdekeit súlyosan sértette volna.
Én nagyon hiszem azt, éppen abból tanulva, az ügy tanulságait levonva, az Antenna Hungária további sorsa - ezek figyelembevételével - a nemzetgazdaság szempontjából előnyös szerződések megkötésével képzelhető csak el, amire garancia, hogy semmi nem történhet az Antenna Hungáriában, ami lényeges lehet, ami a kormány beleegyezése nélkül történhetne, és ugyanígy a parlament ellenőrzése nélkül. Úgyhogy erről biztosítom képviselő urat. (Szórványos taps az ülésteremben.)
(9.10)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem