KAPRONCZI MIHÁLY
KAPRONCZI MIHÁLY
KAPRONCZI MIHÁLY (független): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Felszólalásomnak azt a címet adtam: "Rekviem a Kútvölgyi kórházért ?!", mely cím után kérdőjelet és felkiáltójelet tettem. Kérdőjelet tettem, mert előttem is kérdéses volt, szükség van-e egy olyan kórházra, amely szimbólumává vált az elmúlt rendszer kiváltságosainak, ahová a fegyveres őrség csak úgynevezett kútvölgyi igazolvánnyal engedte be a nómenklatúra tagjait és kegyeltjeit. Úgy gondolom, hogy a szemben ülő képviselőtársaim egyike-másika ezt az igazolványt még emlékként őrzi.
1991-ben azonban a kormány úgy döntött, hogy megszünteti a Központi Állami Kórházat és ezt az akkor nyugat-európai szintű, kiválóan felszerelt, kiválóan begyakorolt teamekkel rendelkező intézményt a SOTE Oktató Kórházává teszi. A döntés helyes volt. A fegyveres őrök eltávoztak, és a kies helyen lévő, jó adottságokkal rendelkező nyugat-európai szintű kórház kinyitotta kapuit 75 ezer egyszerű budai és budakörnyéki polgár előtt. A SOTE keretein belül önálló jogi személyként, önállóan gazdálkodva a kórház nem vált ráfizetésessé, és az egészségbiztosító pénztárral kötött szerződés keretein belül nem adósodott el, számláit ki tudta fizetni. Nem járult hozzá a SOTE 800 millió forintos adósságállományának kialakulásához.
Ezért úgy gondolom, a döntés előtt jó lett volna az egészségbiztosító pénztár véleményét is megkérni. Tehát adva van egy olyan intézmény, mely azon kevesek egyike a magyar kórházak között, ahol a kapacitás kihasználtsága meghaladja az országos átlagot, az ideális 8 napnál rövidebb ápolási idő mellett.
(21.10)
A homogén betegcsoportrendszer normatív ápolási idejét is figyelembe véve a fekvőbetegrészleg 350 ágyon mintegy 500 ágynak megfelelő teljesítményt nyújt. Az ambulancia évi esetszáma 510 ezer. A magamnak feltett kérdésre a válaszom az volt, és meggyőződésemmé is vált, hogy ez a Kútvölgyi már nem az a Kútvölgyi, nem szabad megszüntetni ezt az intézményt, hiszen azokat a paramétereket teljesíti, amiket éppen az egészségpolitikai koncepció elvár a hasonló intézményektől a jövőben, és mint ilyen, megfelel sok megmaradásra szánt kórházzal szemben, teljes mértékben a népjóléti miniszter 19/96. számú rendeletében előírt szakmai feltételeinek.
Elismerem azt, hogy az ide telepíteni tervezett ortopédiai klinika adottságai nem jók. De a közelmúltban történt műtőátalakítások horribilis költségét meg szabad-e duplázni azzal, hogy azokat a felújított speciális műtőket áthelyezik ezekbe az épületekbe, mielőtt még amortizálódnának?
Egy kórház intézményjellegét azonban elsősorban az a gyógyító, ápoló, gazdasági ügyeket intéző közösség jelenti, amely a meglévő adottságokat jól vagy rosszul működteti. Ennek eredményességét egyik oldalról a betegek ítélik meg, azok a polgárok, akiknek véleményezési lehetőségük van ebben a kérdésben, és ezt ki is fejezik azzal, hogy a szabad orvosválasztási lehetőségükkel élve, ebben a kórházban kezeltetik magukat. A betegek szerint ennek az az oka, hogy biztosítási alapon magánklinikai színvonalú ellátást kapnak. Ezért aláírásukkal tiltakoznak a bezárás ellen. A felkiáltójelet nem én, hanem ezek a tiltakozások tették felszólalásom címe után.
Befejezésként szeretném elmondani azt is, hogy különféle ellenőrizhetetlen hírek terjengnek az átszervezés következtében megürülő svábhegyi telkek vonatkozásában, melyet én alaptalannak tartok, és nem kívánom ebben a Házban ismételgetni. Azért mégis úgy gondolom, a legutóbbi idők tocsiki tapasztalatai is rávilágítanak arra, hogy nemcsak az egészségügyben döntő a prevenció, hanem a politikai, gazdasági szférában is érdemes odafigyelni. Nem lenne jó, ha a 75 ezer beteg érdeke és jó ellátása esetleges egyéni érdekek miatt sérülne.
A kórház bezárásának híre nagy port vert fel, és sok mindent mondanak az emberek. Biztos vagyok benne, hogy nem igaz az az állítás sem, hogy a kórház volt páciensei, akik jelenleg is a hatalom pozíciójában vannak, túl érzékenyen reagálva, azért tették ezt a lépést, hogy ezzel is demonstrálják azt, hogy semmi közük a jogelődjeikhez. Mint mondtam, ez bizonyára nem felel meg a valóságnak.
A kórház 800 főnyi személyzete viszont egzisztenciálisan fenyegetett, ami a kórház jellegű működését is veszélyezteti. November 5-én még nem tudják, hogy mi lesz a sorsuk január 1-jén. Ennek ellenére megfeszítetten, fegyelmezetten és figyelmesen végzik munkájukat, de ez a létbizonytalanság a kórház sorsától függetlenül már óriási és jóvátehetetlen károkat okoz azzal, hogy létfenntartásuk érdekében sokan keresik más intézményben a helyüket. Kérem a tisztelt egészségügyi kormányzatot, hogy a lehető legsürgősebben avatkozzon közbe, hozzon döntést, mentse meg az intézményt, mert a felsorolt indokok alapján jól működik!
Én biztos vagyok abban, hogy az egyetemi tanács mint tudományos intézmény, hozzám hasonlóan látja a kórház adottságait. Döntésük feltehetőleg abból ered, hogy ők elsősorban az oktatás érdekeit tartják szem előtt. Az adott lehetőségeken belül tehát nem tudtak másként dönteni. Az állam felelőssége tehát, hogy egy jól működő kórházat megmentsen és azt ne kelljen magas költségen újból kialakítani, az egyetemi autonómiáját figyelembe véve, akár parlamenti határozattal is. Amennyiben ez nem történnék meg, mérlegelni fogom önálló képviselői indítványként annak benyújtását a tisztelt Házhoz. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)
