DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR
DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony! Tisztelt Országgyűlés! Minden szép, minden jó, mindennel meg vagyok elégedve - mondta ezt Ferenc József, amikor megjelent és értelmetlen szövegeket szokott mondani. Körülbelül ez a megállapítás, ez a minden szép, minden jó, mindennel meg vagyok elégedve jutott eszembe, amikor Horn Gábornak a felszólalását hallottam a költségvetésünknek a kitűnő és jó állapotáról, vagy legalábbis elfogadható állapotáról. Tekintettel arra, hogy pedagógusként pedagógusfórumokat is állandóan tartok, ott csak olyan tájékoztatásokat kapok pedagógus kollegáimtól, hogy már kréta sincs, színes krétát pedig nem lehet venni, mert a gazdasági osztály nem tudja kigazdálkodni a színes krétának az árát. Ez körülbelül azt jelenti, amit most a kórházaknál a 400 milliós hatalmas összegű adósságállomány.
Amikor ilyeneket hallok, hogy minden iskolában Internet is lesz..., hát nem tudtuk megvalósítani a számítógéppel kapcsolatos programot! Én el tudom képzelni, hogy néhány olyan iskolában, ahol az igazgató SZDSZ-es, ott egy-két ilyen helyen lesz majd Internet és ezzel kapcsolatos kérdés, de hogy nem lesz például a madocsai iskolában Internet a jövő évben, vagy nem lesz Dunaföldváron sem, ami mégiscsak egy tízezer lakosú (Az elnök pohara megkocogtatásával jelezte a felszólalási idő leteltét.) mezőváros... Köszönöm szépen. Ennyit szerettem volna mondani, kételyeimnek adva kifejezést. Köszönöm szépen. (Taps.)
(8.50)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem