DR. OROSZ ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. OROSZ ISTVÁN
DR. OROSZ ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem ez az első eset, hogy Pokorni képviselő úrral az alapvető dolgokban egyetértek.
Az egyik elem az, hogy az a bértábla és az a bérrendszer, ami jelenleg működik és amely a költségvetés mellékleteként szerepel, hosszú távon nyilvánvalóan nem oldhatja meg a közalkalmazottak bérezését. Nem az a baj vele - az eredeti bértáblával sem az volt a baj, hogy olyan volt, amilyen: leképezett egy Horthy-korszakbeli bérrendszert -, hanem az a baj, hogy igazában a belső mozgások hiányoztak belőle, tehát az a bizonyos A/1 hosszú éveken keresztül változatlan volt. Tehát nyilván csak úgy lehet megoldani a kérdést, ahogy Pokorni képviselő úr javasolta: külön-külön bértáblákat kell létrehozni a közalkalmazottak különböző területeire.
A másik, amivel alapvetően szintén egyetértek, bár néhány dolgot szeretnék hozzá megjegyezni, ez a tudományfinanszírozás. Kétségkívül egy olyan gödörbe került a magyar tudomány finanszírozása az elmúlt években, ahonnan csak kifelé vezet az út. Pokorni képviselő úr úgy látja, hogy ebből a gödörből még nem indultunk ki.
Az én megítélésem szerint éppen ez a költségvetés az, amelyik először legalább megpróbál ebből a gödörből kikapaszkodni. Nem akarok most számokat mondani, de azt is mondhatni - mondjuk a két legnagyobb alap -, a Központi Műszaki Fejlesztési Alap és az Országos Tudományos Kutatási Alap, az egyik 3350 millióról 4200 millióra, a másik 1540 millióról 1840 millióra emelkedik a jelenlegi költségvetés szerint.
És ez tudom, hogy nem elég, tehát ebben egyetértés van közöttünk, hogy ez még nem fogja megváltani a magyar tudományfinanszírozást, de legalább - az én megítélésem szerint - a korábbi évekhez képest elindultunk felfelé.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem