DR. SZABÓ ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

DR. SZABÓ ZOLTÁN
DR. SZABÓ ZOLTÁN művelődési és közoktatási minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! Én azt gondolom, hogyha Pokorni képviselő úr itt stilisztikai vitába kezd, akkor talán azt a tényt, hogy egy felszólalás utolsó 10 másodpercében megvádol valakit azzal, hogy 300 millió forintot ellopott, az nem az igazán fentebb stílnek az eszköze. Én azt gondolom, hogy a Művelődési és Közoktatási Minisztérium által közzétett közlemény erről az ügyről, amely korántsem 300 millió forint ellopásáról, hanem 300 millió forint költségvetésben betervezett összeg költségvetésben jelzett célú felhasználása közben elkövetett, valóban súlyos pénzügyi szabálytalanságokról szól. Ez nem egy költségvetésről szóló parlamenti vitában a kétperces reagálások közepette megtárgyalandó kérdés. Ebben csak hangulatot lehet kelteni.
Én nagy elismeréssel figyelem ellenzéki képviselőtársaimat, ahogyan egyre újabb és újabb árnyékokra vetődnek rá, miközben igyekeznek a kormányt különböző, vagy a kormányt, a minisztériumot és a kormányzati politikusokat különböző, hát korrupciós ügyek gyanújába belekeverni, ahogyan annak idején abba a bizonyos kabátlopási ügybe, de azt gondolom, hogy ez nem volt méltó ahhoz a vitához és ahhoz a stílushoz, amelyet Pokorni képviselő úr éppen Horn Gáborral kapcsolatban igényel.
Ami pedig Dobos Krisztina képviselő asszony kijelentését illeti, szeretném megjegyezni, nem tudom, hogy az illetékes pénzügyminisztériumi képviselő honnan vette ezt az adatot. A Pénzügyminisztérium és az MKM közös számításai szerint az ez évi költségvetésben foglalt normatíva a közoktatási kiadásoknak mintegy 66 százalékát fogja fedezni, ez sem sok, én tudom, ezt én szeretném feljebb tornázni, de azért több, mint az 56-58. Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem