DR. TORGYÁN JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. TORGYÁN JÓZSEF
DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Engedjék meg képviselőtársaim, a tényekre hivatkozzam. A T/3174. számú törvényjavaslat, a Magyar Köztársaság 1997. évi költségvetéséről, a IV., a központi költségvetés előirányzatai, bevételi előirányzatok címszó alatt találhatóak azok az adatok, amelyek a kiadási előirányzatokkal foglalkoznak, és az Északkelet-magyarországi Autópálya Rt. 1,5 milliárd forintos támogatásáról szólnak. Hát, ugye, ehhez olvasni kell tudni, meg meg kell tudni érteni, ami le van írva, és akkor máris elfogadható.
A másik észrevételem. Kérem akkor, hogyha - ezt Szabó államtitkár úrnak a figyelmébe ajánlom - másfél százalékponttal akarják csökkenteni az adóterheket, de ugyanakkor a tb bevételeit több mint 100 milliárd forinttal akarják növelni, ebből rendkívül könnyen kiszámolhatók a következmények, hogy mennyivel emelkednek a terhek.
(9.30)
De úgy gondolom, hogy ugyanez elmondható arról is, ha önök úgy gondolják, hogy a kamatterheket csökkenteni fogják, és ezért felhasználják a '95-ös privatizációs többletbevételt, de közben kitűnik az, amiről én már százszor a Házban felszólalva beszéltem, hogy a 2000 milliárd forintos, nem kamatozó államadósság, amely a forintleértékelésből fakadt, annak kamatozóvá tétele hány száz milliárddal fogja megnövelni a kamatkiadásaikat. (Az elnök pohara megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) Ebből a következmények könnyen kiszámolhatók lennének, de nem olyan ceruza kell hozzá, mint a belügyminiszter úré a Fradi-Newcastle meccsen. Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem