MIAKICH GÁBOR
MIAKICH GÁBOR
MIAKICH GÁBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Tévénézők, Rádióhallgatók! Ez a rövidke, illetve hosszúra nyúlt vita után jó lenne úgy folytatni, illetve olyan gondolatok fogalmazódtak meg bennem, hogy tételesen cáfolni azt, amit itt Torgyán úr elmondott. Amikor felkészültem, akkor jórészt az önkormányzatokat érintő dolgokról szerettem volna szólni, de ez a mostani vita is meggyőzött arról, hogy vissza kell térni az alapfogalmakhoz. Azokra a kérdésekre, amelyek tisztázzák, hogy ez a benyújtott költségvetés milyen gazdaságfilozófián alapul, milyen eredmények várhatók ettől a gazdaságfilozófiától, milyen összefüggések vannak ebben a költségvetésben. Mert eddig azt hittem - néhány nappal ezelőttig -, hogy csak én vélem úgy, hogy nem segítjük elő itt ebben a parlamentben, hogy a közvélemény megismerje a valóságos folyamatokat hogy megismerje azt, hogy milyen az ország helyzete, és azt, hogy mit lehet és mit kell itt tenni. Az elmúlt napok beszélgetései, választópolgárokkal való találkozásaim meggyőztek arról, hogy nemcsak így gondolom én, és ez közös felelősségünk, és ezért 11 pontban néhány olyan témára szeretnék visszatérni, amely szerintem súlyponti kérdése a költségvetésnek. Ezzel is talán elősegítem, hogy a vita afelé megy, hogy megértsük, bemutassuk azokat a folyamatokat, amelyeket ez a költségvetési törvényjavaslat leképez.
Szó volt már itt eddig többször, hogy ez egy propagandisztikus költségvetés; szó volt arról, hogy minden fejezetében kevés a kiadási előirányzat; szó volt arról, hogy itt a választások előtt mi arra szeretnénk ezt felhasználni - mármint a kormánypártok -, hogy a propagandacéljainknak feleljen meg. Itt el kell gondolkodni, lehet-e mind a kettő igaz. Lehet-e az, hogy míg az egyik oldalon a különböző költségvetési tételeket megszorítjuk, a másik oldalon valamiféle propagandát akarnánk gyakorolni? Úgy vélem, ez nem a propaganda költségvetése, ez a valóság költségvetése.
(9.40)
Lehet, és nagyon sokan gondolhatjuk úgy, hogy bizonyos részterületeken nem jut elég, és ha a felhasználók oldaláról nézzük, akkor igaz is. Viszont ha az ország helyzetét, az ebből adódó bevételi lehetőséget vizsgáljuk meg, akkor rá kell jönnünk, hogy bizony ennyire van mód. Ez a lehetőség, és ezt a valóságos helyzetet úgy kritizálni, hogy mondjuk az áfát töröljük el, de közben minden kiadási tételben plusz javaslataink vannak, ez felelőtlenség.
Többen szóvá tették - főleg ellenzéki hozzászólók -, hogy mi volt a privatizációs többletbevétel sorsa. Az előttem szóló az első hozzászólásában még 20 százalékos inflációt javasolt, nos, eltelt néhány nap, most már 25-öt javasol. Pártja és ő maga is a privatizációs többletbevételek sorsáról való szavazáson úgy döntött, ahogy a kormánypárti frakciók többsége. Most pedig szóvá teszi, hogy mire használtuk ezt fel. Anélkül, hogy megvizsgálná, hogy milyen összefüggései vannak ennek.
Előttem már többen elmondták ennek azt az oldalát, hogy bizony az a hiány, illetve az az adósságállomány, amelyet ez az ország felhalmozott, az egy negatív vagyon, amelyet a privatizációs bevételekből - igenis elsődlegesen - törleszteni kell. Nemcsak azért, mert így a tőke, vagyis ez a hiány csökken, hanem azért is, mert örökre megszabadulunk ennek az adósságnak a kamatterhétől.
De van egy másik oldala is ennek a dolognak, és ezt is mindenképp szeretném, ha elhangzana, és mindenki látná. Azt, hogy Magyarország legutóbbi hitelminősítésében előrébb tudott lépni, annak igenis az volt az oka, az volt a kiváltója, hogy olyan gazdaságpolitikát folytatott ez a kormányzat, hogy ezt elérhettük. És hogy már a hitelminősítés javulása előtt is jóval kedvezőbb kamatfeltételekkel lehetett hitelekhez jutni, mint az a kamatú adósságállomány, amellyel rendelkeztünk, igenis azt mondatja velem, hogyha az egész összeget is felhasználtuk volna a gazdaságból, akkor is előbb törleszteni kellett volna, és új hitelekkel, olcsóbb hitelekkel kiváltani azt az adósságállományt, amellyel rendelkeztünk.
Ezt az összefüggését is látni kell, és nem érdemes ebben a dologban is félrevezetni a közvéleményt.
Nagyon furcsa - és most, a napirend előtti hozzászólásoknál is -, a Magyar Nemzeti Banknál nyilvántartott, nem kamatozó adósságállományról is szó volt. Nagyon sajnálom, hogy az elmúlt hetekben és időszakban megjelent sajtóhírekből, a később megkapott pénzügyminisztériumi anyagokból sem derül ki, és még mindig vitát kell folytatni, hogy itt egyszerűen arról van szó, hogy egy létező dolgot nyilvántartunk a költségvetésben.
Attól, hogy nem tartunk nyilván, ez a kamatveszteség, amelyik megjelenik - vagy kamatkiadás -, akkor is létezne. És sokkal jobb, ha erről tudunk, ha ezt nyilvántartjuk, mintha elfedjük és amikor vitatkozunk nem gondolunk erre a dologra. Ezért ezeket a kritikai észrevételeket sem értem.
Nagyon jó lenne, hogyha minden ilyen tényről aszerint vitatkoznánk, ami mögötte van, és nem valami felesleges, ettől eltérő gondolatokat szőnénk köré.
A legélesebb kritika - majd minden ellenzéki hozzászólótól elhangzott -, hogy ez a költségvetés nem élénkíti a belső piacot. Nem növekedésserkentő, nem segíti a növekedést, ezért különböző javaslatok elhangzottak, hogy az a 2 százalékos GDP-növekedés sem tartható.
Nézzük meg, mi van emögött! Mi van amögött, akik ezt javasolják? Lehet-e úgy, van-e olyan példa - akár a magyar gazdaságtörténetben, az elmúlt rendszerben vagy az elmúlt kormányzati időszak alatt vagy Európa fejlett országainak gazdaságtörténetében -, amikor belsőpiac-élénkítésre alapoztak gazdasági növekedést. Csak olyan példát találunk, tisztelt hölgyeim és uraim, amikor ez az eladósodottság növekedéséhez vezetett.
De emellett meg szeretnék említeni a mai magyar valóságban még egy nagyon fontos dolgot. Azt, hogyha főleg a belső kereslet növekedésére építünk GDP-növekedést, akkor az adósságnövekedés mellett van egy másik nagyon hátrányos dolog, és ez még nem hangzott el, hogy minden ilyen növekedés az akkor, adott pillanatban létező szerkezetet konzerválja. Azt az eredményt, ami elindult az elmúlt másfél évben, azt a jelentős szerkezetátalakulást lassítaná, amely éppen az exportorientáció, az exportorientált növekedéshez kapcsolódik.
Így nem lehet a világpiachoz alkalmazkodni, ha ilyen javaslatokat teszünk, és igenis a növekedésnek exportorientált növekedésnek kell lenni, és nemcsak azért, mert minden exportnak nagyon magas az importtartalma, hanem ezek, a másik két tény miatt is.
Több ellenzéki képviselőtársam akkor, amikor kritizálta, hogy a különböző ágazatok, a költségvetés különböző részterületei nem részesülnek megfelelő mértékben a költségvetésből, nem kapnak elegendő pénzt, és az inflációt emlegették, mint olyan mércét, amellyel növekedni kellene ennek a juttatott összegnek, akkor elfeledkeznek arról, hogy most már ez a második költségvetés, amikor a jövedelmek központosítása csökken.
Ez az egyik oka annak, ami miatt nem lehet csak a GDP-ben mérni egy-egy alágazat részesedését. Ezért van az, hogy a GDP-ből való részesedésnek csökkennie kell. Mi, ez igaz, és lehet, hogy ez hátrány is, de ennek sokkal nagyobb előnye az, hogy mind a vállalkozásoknál jövedelem marad, mind a magánszemélyeknél. És igenis ez cél kell hogy legyen. És ha azt mondjuk, hogy ezt ne valósítsuk meg, akkor azt mondjuk, hogy kevesebb jövedelem maradjon a vállalkozóknál, kevesebb jövedelem maradjon az állampolgároknál. Ezt akarjuk mondani? Nem hiszem.
A másik dolog, amelyet ekkor figyelembe kell venni. Hogy igenis mind a központi beruházások, mind az önkormányzati beruházások volumene jelentősen növekedik. A napokban kaptuk meg azt az elemzést, amely már a költségvetési javaslatból is kiolvasható, itt külön összegezte - az Állami Számvevőszék véleményére reagálva - a beruházások növekedését. És hadd mondjam a számokat, minden magyarázkodás nélkül.
Míg '96-ban - várhatóan - 58 milliárd 392 millió, addig '97-ben 92 milliárd 440 millió forint. Aki ismeri a költségvetési törvényjavaslatot, tudja, hogy az önkormányzati beruházásoknál megjelenő források is jelentősen növekednek mind a címzett- és céltámogatás oldaláról, mind a területfejlesztési tanácsok oldaláról leosztható összegeknél. És ha a GDP-ből csökken a központosítás, és ezen a csökkenő központosításon belül nő a felhalmozás aránya, amely nélkülözhetetlen bármiféle növekedéshez, akkor bizony minden alágazatnak - szinte minden alágazatnak - csökkennie kell a GDP-arányos részesedésének.
Többen figyelmeztettek bennünket, kormánypárti képviselőket, arra, hogy figyeljünk a szegényebb emberek problémáira. Mégis, kormánypárti javaslatra növeltük meg a legalacsonyabb keresetűek munkavállalói kedvezményét 18-ról 20 százalékra, és bővítettük így a gyakorlatilag adómentes sávot, az szja-törvény tárgyalásakor.
Éppen a kormánypártokra kaptunk kritikát, amikor arról beszéltünk, hogy az adókedvezmény helyett a családi pótlékot kell növelni. Szeretnék arra figyelmeztetni, hogy ma országrészekben lakók jövedelmei és különböző ágazatokban dolgozók jövedelmei vannak olyan szinten, hogy azt az adókedvezményt nem tudták volna igénybe venni. Ezért nem lehetett jó megoldás, hogy a szegényebb emberek problémáira figyelünk az adókedvezmény leírásakor.
Elhangzott olyan kritika is, most idézem: "A betelepülő vállalatok nem kapcsolódnak a magyar gazdasághoz…", és bár tényleg igaz, hogy az exportban még mindig mintegy 30 százaléknyi a bérmunka aránya, a másik, exportot meghatározó kör a multinacionális cégek beszállítói között egyre nagyobb arányt képviselnek a hazai vállalkozók.
Ezek is statisztikai adatok. Ezért minden ilyen megjegyzésnek érdemes utánanézni, és csak úgy használni, ami a tényeket takarja.
Mindezek miatt állítom, hogy a benyújtott 1997. évi költségvetési törvényjavaslat a jövőt szolgálja. Az ország érdekében álló gazdaságpolitikát valósít meg, a megalapozott, tartós növekedést segíti elő.
(9.50)
Ez a makrogazdasági szemlélet kell hogy meghatározza cselekedeteinket oly módon, hogy a társadalom és a gazdaság mai problémáira is figyelemmel legyünk, és elősegítsük a megoldást. E megoldáshoz nyújtottak segítséget hozzászólásaikban megfogalmazott kritikájukkal Bogár László, Balsay István a Fidesztől, ellenzéki képviselők és Rab Károly független képviselőtársunk is. Hozzászólásaikban megfogalmazottak közül az államháztartási reformmal, és a különböző alrendszerek átalakításával kapcsolatban megfogalmazásaikat tartom további vitára, és közös munkára alkalmasnak. Ők segítettek abban, hogy polgártársaink megértsék az ország helyzetét: köszönet érte. Köszönet azért, hogy politikai vetélytársakként, és nem ellenségekként közelítettek a tárgyalt témához.
Összegzésül elmondhatom: költségvetési törvényjavaslat gazdaságfilozófiai felfogásával egyetértek, azt támogatom. Néhány kérdésben több képviselőtársammal módosító javaslatot fogunk benyújtani, melyeket majd a részletes vita során ismertetek. S mivel Kornai János méltán neves közgazdászunkat már többen idézték, az ő gondolataival zárom hozzászólásomat. "Alapjaiban változott meg világunk, most már igenis nem reménytelen arra számítani, hogy egy-egy reformlépés előbb-utóbb igazi eredményeket hoz. Ennyiben pesszimistából optimistává lettem." Én magam is. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártiak oldalán.)
