POKORNI ZOLTÁN
POKORNI ZOLTÁN
POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Elnök Úr! A Fidesz-Magyar Polgári Párt nevében a mai fölszólalásomban az oktatás, a felsőoktatás és némileg a tudománypolitika, a tudományfinanszírozás kérdéseivel kívánok foglalkozni. Nemcsak az elmúlt néhány hónap, hanem az eltelt, rendszerváltás óta eltelt néhány év is egyre inkább meggyőz bennünket arról, hogy a magánvagyon megszerzése, a privatizációban való sikeres részvétel, az ügyes vállalkozói mentalitás, bizony, igen kevesek számára nyit teret, igen kevesek számára adatik meg, hogy stabil, ha úgy tetszik, polgári egzisztenciájukat ezzel teremtsék meg.
Biztos vagyok abban, hogy a középrétegek szélesítése érdekében, a középrétegek megőrzése érdekében, a leszakadók felemelkedése érdekében az oktatást kell stratégiának, legfontosabb fejlesztési területnek tekinteni. Fontos társadalompolitikai feladata, küldetése van tehát annak, amikor a mindenkori magyar kormány, a mindenkori magyar parlament a közoktatás finanszírozásáról, a felsőoktatás szélesítéséről dönt. Nem önmagában egy szféra gondjait, bérezési helyzetét, fejlesztési problémáit akarjuk tehát megoldani, hanem egy ország jövőképe, társadalomszerkezete is a döntések mögött áll. Ilyen értelemben hatalmunkban, kezünkben van ez a kérdés.
A legfontosabb érték ezen a területen a sokat emlegetett stabilitás, kiszámíthatóság, tervezhetőség. Sok okból. Egyrészt azért, mert ez egy igen nagy terület, két-két és fél millió ember érintett benne közvetlenül nap mint nap, akár mint munkavállaló, akár mint a szolgáltatást igénybe vevő diák, hallgató.
(10.20)
Ennek megfelelően ez egy igen drága rendszer, az államháztartásból igen nagy szeletet kell ennek a rendszernek a fenntartására, üzemeltetésére fordítanunk.
A harmadik ok pedig a képzés jellegéből, sajátosságából fakad, ez egy lassú üzem, aki ide belép, az 10-14-16 évig is részese, s elvárható igény a szülők, diákok részéről, hogy előre tudják; mi az, amit kapni fognak; mi az, amit igénybe vehetnek; mi az, amikor majd kilépnek az intézmény falai közül, akkor a kezükbe kerül. Mit ér majd az a papír, az a diploma, amit kapnak a képzés után.
A finanszírozás szempontjából is ez a legfontosabb érték, a stabilitás, és itt nemcsak a szülők vagy a diákok szempontja fontos, hanem valóban azoknak az alkalmazottaknak is, akik nap mint nap dolgoznak, biztosítják azt a hátteret, amiről egyáltalán beszélhetünk. És az elmúlt néhány év egyáltalán nem mutat jó példát, noha valóban azt láttuk, hogy '96-ban több mint 30-35 százalékkal növekedtek a parlament által megállapított normatívák például a közoktatás területén, mégis, reálértékben az önkormányzatok által a közoktatásra fordítható összegek jelentősen csökkentek.
Nyilván ez a magyarázata annak, hogy ebben az évben zárták be a rendszerváltozás óta a legtöbb közoktatási intézményt, óvodát, iskolát. Döntöttek arról, hogy felmenő rendszerben szép lassan elhalasztják, kiürítik ezeket az intézményeket. Több százra tehető ezeknek a döntéseknek a száma. A bezárt iskolák, óvodák száma szerencsére még nem éri ezt el.
Kérdés az, hogy a nyáron elfogadott közoktatási törvény és a most előterjesztett költségvetés megfelel-e annak a jogos igénynek, hogy növelni kell a stabilitást, növelni kell a kiszámíthatóságot. Azt kell mondjuk - szomorúan -, hogy ezt az igényt nem teljesíti. Javít valamit a meglévő helyzeten - ezt el kell hogy ismerjük -, javít az a rendelkezés, hogy a következő évi normatívát minden esetben úgy kell megállapítani, hogy az nem lehet kevesebb, mint az azt megelőző év, tehát két évvel azt megelőző év, esztendő teljes bekerülési költségének 80 százaléka.
Azonban azt a kitűzött célt - amit itt a parlamentben többen is megfogalmaztunk, akár kormánypárti, akár ellenzéki politikusok - nem voltunk képesek elérni, és ezt nem teljesíti a mostani költségvetés sem.
Valóban csak az az alternatíva áll ezzel szemben - amit SZDSZ-es képviselőtársunk megfogalmazott -, hogy el kell fogadnunk ezt, mert ellenkező esetben a közoktatás államosításáról kell beszélnünk, egy központi költségvetéstől függő, csak az állam által finanszírozott oktatási intézményekről. Valóban megfogalmazódott ilyen javaslat - leginkább szakszervezeti oldalról, illetve a szakszervezetek egy részétől -, hogy államosítsák ilyen értelemben, finanszírozás tekintetében, az intézményeket.
Meggyőződésem, hogy van más lehetőség, nem csak a rossz és rosszabb között lehet választani. Azért tartom rosszabbnak az intézmények államosítását, mert a felsőoktatás példája intő jelként kell hogy előttünk álljon. Attól, hogy valaki közvetlenül a kormányzati hivataltól függ, nem javul a helyzete, hanem rosszabbodik, hiszen egyetlenegy tollvonással lehetett ebben az évben közel 6000 státust, álláshelyet a felsőoktatás területén megszüntetni.
A megoldást az jelentheti, hogyha nem önmagában oktatási normatívákról beszélünk, hanem az önkormányzatok finanszírozottsági szintjéről, s ha ezt vizsgáljuk a költségvetés vitájában is. És akkor már az a szép kép, amit csak a művelődésügy politikusai elénk tárnak, hogy 20-23 százalékkal növekszenek a közoktatási normatívák, már korántsem lesznek ilyen szépen, hiszen azt látjuk, hogy a költségvetés által az önkormányzatok számára biztosított forrás növekedése nem éri el ezt a mértéket, hanem megáll 11,8-12 százaléknál.
Ez pedig alatta marad a jövő évre prognosztizált - a kormányzati anyagban, előterjesztésben is szereplő - infláció mértékének. A kettő közötti különbség 6-8-9 százalékot is tesz. Ez a 6-8 százalék egyenlő azzal, amennyivel reálértékben a következő évben kevesebb forrása lesz az önkormányzatoknak többek között arra is, hogy az óvodákat, iskolákat, középiskolákat, gimnáziumokat üzemeltessék, fenntartsák.
Így tehát, ha nem pusztán ezt a szűk szeletet, hanem az egész önkormányzati intézményrendszert vizsgáljuk, igazat kell adnunk azoknak, akik azt mondják, hogy a jövő évre - bár a számok ügyesen elfedik ezt a tényt, mégis azt kell hogy mondjuk -, hogy kevesebb, reálértékben kevesebb forrás áll rendelkezésre. Tehát azt a szomorú tendenciát, amit iskolabezárási hullámként jellemeztek az újságírók vagy maguk a pedagógusok is, nem megtöri, hanem csak lelassítja ez a jövő évre betervezett költségvetés, és itt semmiképpen sem szolgálja azt a stabilitást, amit el kell érnünk sok okból, és ezt már vázoltam az előbb.
Ebben egy külön, az egészből ki nem szakítható, de nagyon fontos terület az alkalmazottak bére, bérezése. Nem szabad becsapni az alkalmazottakat, mert úgyis kiderül az igazság. Ez talán az első és legfontosabb állítás, amit ezen a területen mondani kell. Felesleges azt ígérni - ahogyan ezt tette a kormány '96-ban -, hogy csak 1-2 százalékkal csökken reálértékben az alkalmazottak reálbére, miközben azt látjuk, hogy a közoktatás területén ez meghaladja a 10 százalékot. A legnagyobb volt - az összehasonlított keresetű csökkenések tekintetében - a közoktatásban elszenvedett reálbércsökkenés, 12-13 százalék is némely területen.
Hiábavaló azt ígérnünk, hogy a következő évben ezt a mértéket - az infláció mértékét - el fogja érni a keresetek növekedése, azaz nem csökken reálértékben a bér, hogyha az elhúzódó költségvetési tárgyalások, bértárgyalások azt mutatják, hogy erre nincs kellő fedezet a költségvetésben. Nem akarom hosszan ismertetni azokat a számoszlopokat, amik ezt bizonyítják, de maguk a megállapodó felek jól mutatják.
Mi lehet itt a kivezető út? Könnyen mondhatnánk azt ellenzéki oldalról, hogy több pénzt kell biztosítani a bérek fedezetére, és akkor megnyugszanak majd az alkalmazottak. Nyilván ezt is kell tenni, de ezt tudjuk, nem lehet egyik napról a másikra, egyik költségvetési évről a másikra elérni.
Azonban megtehető az, hogy differenciáljuk, és tudomásul vesszük, hogy az a közalkalmazotti rendszer, ami 650 ezer alkalmazott bérezését kívánja egy egységes rendszerben megoldani, az nem működőképes. Az eltelt három év bebizonyította ennek a működőképtelenségét. Meggyőződésünk, hogy ha nem választjuk külön a felsőoktatás és a tudomány területén működők bérezésének szabályait, a közoktatásban dolgozók bérezésének szabályait, az egészségügyben dolgozók bérezésének szabályait, akkor csak összeláncoljuk ezeket a szférákat, és külön-külön, az amúgy szakmailag is, minősítésük - mondjuk inkább így: képzettségük - tekintetében is igen erősen eltérő ágazatokat nem tudjuk kellően kezelni.
Tehát a javaslatunk egy differenciált bérezési rendszer. Miért nem képes ezt az ellenzék előterjeszteni? Nem intellektuális problémáról van szó, hiszen egy bérezési rendszer csak annyiban állja meg a helyét, amennyiben maguk az alkalmazottak is azt legalábbis tolerálják, elfogadják, tudomásul veszik.
Ez a mindenkori magyar kormányzat feladata, hogy azokat az érdekegyeztető tárgyalásokat lefolytassa, ami egy ilyen differenciált, három lábon álló, három szakmai bérrendszert tartalmazó bérstruktúra kialakításánál szükséges. Ha ezt a mindenkori magyar kormány nem teszi meg, benyújthatunk ugyan akár kormánypárti, akár ellenzéki oldalról ilyen irányú módosító javaslatokat, azt joggal fogja visszadobni az érdekegyeztetés, joggal fogják elutasítani a nagy közalkalmazotti szakszervezetek, hogyha nélkülük készült el. Ez tehát a kormány felelősségét veti fel.
(A jegyzői széket Boros László helyett Szili Sándor foglalja el.)
Végezetül egyetlenegy szomorú tényre szeretném felhívni a figyelmet, ez pedig a tudományfinanszírozás - Mécs Imre is említette -, a tudomány és fejlesztés területén nem történt jelentős előrelépés. Pozitív ugyan a beterjesztett költségvetésben, hogy a felsőoktatás területén számol egy önálló kutatási előirányzattal. Ez egy hallatlan fontos előrelépés.
Ugyanakkor az egész kutatás-fejlesztés területén a költségek stagnálásával, reálértékben folyamatos zsugorodásával van dolgunk, és mára elértük azt, hogy nemzetközi összehasonlításban az ország teljesítőképességéhez, a GDP-hez képest is példátlanul alacsony összeget, 0,7 százalékot költünk ezekre a stratégiai feladatokra.
(10.30)
Ha ez így marad, akkor egy önkizsákmányoló, önfelélő iparszerkezettel, illetve tudománnyal találjuk szembe magunkat napokon belül. Ezen változtatni szükséges éppen a következő évek felsőoktatása, a következő évek ipari fejlesztése érdekében. Köszönöm a figyelmüket.
A részletes javaslatainkat a vita következő szakaszában, a részletes vitában fogjuk ismertetni, illetve kifejteni. Köszönöm.
