SZABADOS TAMÁS

Teljes szövegű keresés

SZABADOS TAMÁS
SZABADOS TAMÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Nagy figyelemmel hallgattam Pokorni Zoltán lényegre törő és higgadt felszólalását. Azt hiszem, hogyha az ellenzék ilyen hangnemben vitázik, akkor lehet valóban a költségvetésről vitázni.
Néhány dologra szeretnék reagálni. Az egyik, hogy Pokorni képviselőtársam azt mondta, hogy mintegy játék a szavakkal, játék a számokkal az oktatási normatívák emelése, az, hogy a normatívákban mintegy 25 százalékkal emelkedett az oktatásra a központi költségvetés által juttatott összeg. De ezzel az önkormányzatok helyzete automatikusan nem javul.
Én erre azt mondom, ebben sok igazság van, de mint ahogy a Fidesz-Magyar Polgári Párt is, a mostani kormánypártok is ebben egy politikai üzenetet akarnak a társadalomnak eljuttatni, azt, hogy az oktatás ebben a nehéz helyzetben is prioritást élvez. Azt hiszem, hogy ebben nincs vita sem a Fidesz-Magyar Polgári Párt vagy a Magyar Szocialista Párt, vagy a kormánykoalíció másik pártja között.
A másik dolog, amit a bérekről mondott Pokorni képviselőtársam, abban sok igazság van. Nekünk is, számosan vagyunk a frakcióban a kormánypárti oldalon, akiknek aggodalmaink vannak, hogy valóban az a béremelés, amit előirányoz a költségvetés, eljut-e és úgy jut-e el a pedagógusokhoz, a közoktatásban dolgozókhoz, ahogy azt szánnánk. Ezt a bértáblázatot mi is, többen alkalmatlannak tartjuk erre.
Van egy harmadik megjegyzésem viszont, amiben alapvetően nem értünk egyet, mert nincs bizonyíték rá. Az ellenzék oldaláról ön által is több ízben hangoztatott, tényként vagy állításként elhangzott, hogy (Az elnök pohara megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) nagyon sok oktatási intézményt bezárnak, hogy sok pedagógust elbocsátottak az idén.
Erre semmiféle adat, igazi adat nincs, ezek (Az elnök ismét megkocogtatja a poharát.) inkább propagandaízű állítások, nincs igazándiból tényként alátámasztva. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem