DR. TORGYÁN JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. TORGYÁN JÓZSEF
DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! A bűnözés legveszélyesebb megnyilvánulási formája a maffiabűnözés.
Úgy gondolom ebben valamennyien egyetértünk. Ha pedig az már érinteni látszik a kormány köreit is, akkor már az európai jogállamiság szférájából a banánköztársaság szintjére csúszhatunk könnyedén, ezért ezzel a kérdéssel e helyütt is foglalkozni kell. Nem lehet elmenni az utóbbi napok bűnügyi krónikái mellett szó nélkül, és azok mellett a sajtóértesülések mellett sem, amelyek ezekkel a kérdésekkel foglalkoztak.
Ha igaz a hír, hogy a napokban fényes nappal, nyílt utcán kivégzett bandavezér - bizonyos Prisztás József - hosszú időn át a rendőrség mecénásaként, alapítványi támogatójaként volt ismert, és még Kuncze Gábor belügyminiszter úr társaságában is a képernyőre kerülhetett, mint a rendőri vezetés baráti körének oszlopos tagja - vagy bármi más módon is -; de ebben az esetben azt vetjük fel, hogy vajon a belügyminiszternek milyen szakmai tekintélye van, ha ilyen személyekkel együtt mutatkozik a képernyőn, mint Prisztás József.
Úgy gondoljuk, hogy ebben az esetben az Országgyűlésnek kell foglalkoznia ezzel a kérdéssel, és véget vetni az ilyen káros cimboraságnak. A közvéleményt mindig is sokkolja, ha a bűnözés baráti kapcsolatba kerül a bűnüldözéssel. Így volt ez a Carlos-ügyben, így volt a Zemplényi-ügyben, és így van a Prisztás-ügyben is.
Ezért a Független Kisgazdapárt erről a helyről nyilvánítja ki, hogy nem hajlandó együtt élni a bűnözéssel, és döbbenten áll az olyan rendőrtábornoki kijelentésekkel szemben, mint például Bodrácska János budapesti rendőrfőkapitánynak a médiákban többszörösen az elmúlt napokban megismételt nyilatkozata, mintha a maffiabűnözés Prisztás József meggyilkolásával vetette volna el a sulykot, és ugyanilyen döbbenetet váltott ki a kisgazda körökben és az általunk ismert szavazóbázisban, szimpatizánsok körében Garamvölgyi László rendőrségi szóvivőnek az a cinikusnak tetsző nyilatkozata, miszerint a bűnözéssel együtt kellene élnünk.
A Független Kisgazdapárt álláspontja szerint a bűnözéssel nem együtt kell élni, hanem azt fel kell számolni, és a maffiacsoportok nem a gyilkosságokkal vetik el a sulykot, hanem már a puszta létük is megengedhetetlen.
Ezért én úgy gondolom, hogy a szavak szintjéről a cselekedetek szintjére kell a belügyi vezetésnek átállnia, (Közbeszólás a kormánypárti padsorokból: Szinte emelkedés.) egy más sebességre kell kapcsolnia, mert a maffiabűnözés most már olyan megdöbbentő méreteket öltött Magyarországon, ami félelemmel tölti el a jóérzésű embereket, és a rendőrségnek le kell vonni a megfelelő tanulságokat abból, hogy bármilyen is a költségvetés helyzete, semmiképpen sem kerülhet olyan kapcsolatba bűnözőkkel, hogy bűnözők akár alapítványi alapon, akár a rendőrség mecénásaként lépjenek fel.
Különösképpen nem kerülhet a rendőrség olyan helyzetbe, hogy arról beszéljenek az emberek, hogy a rendőrség a lopott személygépkocsikat veszi birtokba és használatba. Tehát egyértelmű, hogy egy határvonalat kell vonni a rendőrség és a bűnözés között, és a bűnözést a rendőrségnek fel kell számolnia, nem pedig együtt élnie vele. Várom belügyminiszter úr válaszát. Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem