DR. RAPCSÁK ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

DR. RAPCSÁK ANDRÁS
DR. RAPCSÁK ANDRÁS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A kereszténydemokrata frakció a beterjesztett törvénymódosításra egységes nemmel szavazott. Indoklásunk a következő négy pontban foglalható össze:
Egy: Az elbizonytalanodott belügyminisztériumi politikai vezetés - amely elbizonytalanodás mind az önkormányzatoknál, mind a rendőrség irányításánál, mind a tűzoltóságnál, mind a közigazgatásban észlelhető -különböző olyan módosításokat kíván érvényesíteni, amely módosítások érdemben az önkormányzatok helyzetét rongálják. Ez az elbizonytalanodás a kormányon belüli érdekérvényesítés gyengeségére mutat.
Kettő: A közigazgatás reformját a Kereszténydemokrata Néppárt nem ellenzi, szükség van rá. Szükség van egy egységesen kimunkált koncepcióra, amely koncepció alapján meghatározott törvénymódosítások rendszere kerülhet a parlament elé, amelyet koncepciójában és rendszerében tudunk elbírálni, és ennek megfelelően a felépítésbe is érdemben bele tudunk szólni.
(18.40)
Három: Maga a törvényjavaslat, illetve most a tisztelt Ház által elfogadott törvénymódosítás aggályosnak látszik, mint az elmúlt két évben már oly sokszor, az önkormányzati autonómia és a szubszidiaritás elvének érvényesítése szempontjából. Gondolok itt a törvény hatályának megszüntetésére és közvetlenül a kormányzati beavatkozás elrendelésére.
Negyedik, és talán a legfontosabb: Az elmúlt két évet és magát ezt a törvénymódosítást is tulajdonképpen egy leképzésnek tekinti a Kereszténydemokrata Néppárt, leképzését a koalíciós partnerek között folyó politikai stratégiai vitának, amely leképzést, törvényekben való leképzést helytelennek tartjuk, hisz ez bizonytalanságot és az önkormányzatok rosszabbodó helyzetét okolja. Ezért szavaztunk egységesen “nem”-mel. Köszönöm a szót, elnök úr, köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem