AKAR LÁSZLÓ
AKAR LÁSZLÓ
AKAR LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A törvényi előírásoknak megfelelően a társadalombiztosítási önkormányzatok elkészítették a '95. évi zárszámadási jelentésüket, és ezt utána a kormány a tisztelt Ház elé terjesztette.
Tulajdonképpen innen kezdve egyfajta értelmezési problémával kell - azt gondolom - mindenekelőtt foglalkoznom. Nevezetesen, hogy mi is pontosan a Ház tiszte egy ilyen zárszámadással kapcsolatban. Ez a kérdéskör nemcsak a társadalombiztosítási alapok zárszámadását illetően merül föl, hanem nyilván fölmerül - és föl is merült - a központi költségvetés zárszámadását illetően is.
Valóban egy nagyon szűken vett értelmezés szerint tulajdonképpen a Háznak nem kell mást tennie, mint törvényességi szempontból minősítenie a költségvetés végrehajtását, nevezetesen azt kell megállapítani, hogy a különböző törvényekben, illetve hát mindenekelőtt a költségvetési, itt a társadalombiztosítási alapokról szóló költségvetési törvényben meghatározottaknak megfelelően zajlott-e a gazdálkodás.
Ha ennél a szűk értelmezésnél maradunk, akkor azt kell mondanom, hogy tulajdonképpen az általános vitát nagyon nehezen is lehet kezelni műfajilag, hiszen itt mindig csak konkrétan merülhet föl az, hogy valamilyen kérdés rendezése, elszámolása, valamilyen kiadás teljesítése a törvénynek megfelelően zajlott-e le, tehát igazából egy ilyen logikában fordítva kéne a vitát lebonyolítanunk. Először egy részletes vitát kéne folytatnunk, és a részletes vita tanulságai alapján lehetne azt megállapítani, hogy általánosságban hogyan minősíthető a gazdálkodás. Természetesen nem ez a gyakorlatunk a tisztelt Házban, lehet hogy egy későbbi ügyrendi továbbfejlesztésben fölvethető egy ilyen típusú változtatás, de jelenleg nem így vagyunk vele.
Azt gondolom, hogy a kialakult gyakorlat is arra int minket, hogy nem kéne megállnunk ennél a szűk értelmezésnél, hanem úgy kéne fölfognunk, hogy a zárszámadás az egyidejűleg arra is lehetőséget ad, hogy a folyamatokról, a ténylegesen megtörtént folyamatokról is vitát folytathasson a Ház, és bizonyos tanulságokat, következtetéseket a jövőre nézve levonjon, mint ahogy általában - megjegyzem a legtöbb zárszámadás vitájakor - ez itt a Házban be is szokott következni.
(9.50)
Egy ilyen felfogásban tehát röviden néhány megjegyzést fűznék a törvényességi összefüggésekben, de szélesebben is szeretnék néhány gondolatot a vita megkezdése előtt felvetni. Törvényességi szempontból úgy gondolom, hogy az Állami Számvevőszék ebben az esetben is nagyon értékes munkát végzett, számos észrevételt tettek, amelyeket úgy gondolom, hogy különböző módosító indítványokkal a későbbiekben majd a törvényben kezelni lehet, át lehet vezetni. Egy-két kérdésben vannak szakmai viták, ezekre itt most külön nem térnék ki, azt gondolom, hogy tipikusan a részletes vita kategóriájába, illetve a bizottsági munka kategóriájába tartozó ügyek, amelyeket majd a részletes megvitatás alapján valahogyan az Országgyűlés el fog nyilván dönteni.
Itt is szeretném aláhúzni, hogy természetesen a kialakult jogi keretekben a társadalombiztosítási önkormányzatok gazdálkodnak, tehát a kormány szerepe közvetlenül, pláne a '95-ben érvényes jogszabályi keretek között, az meglehetősen minimális volt ezekben az ügyekben. A bizottsági munka alkalmas arra is, hogy az önkormányzatok felelős vezetői jelenlétében lehessen ezeket a kérdéseket megtárgyalni, ami nem adott itt, a plenáris tanácskozáson.
Egy nagyon fontos kérdésre azonban szeretnék kitérni - ami ha úgy tetszik, törvényességi oldalról is felmerül -, nevezetesen arra, hogy pótköltségvetés benyújtására, mint ismert, nem került sor. Miközben a törvényi előírások világosan megmondják, hogy ha az eltérés egy bizonyos nagyságrendet várhatóan elér, akkor pótköltségvetést kell benyújtani. Ezzel kapcsolatban szeretnék arra emlékeztetni, hogy tavaly nyáron az önkormányzatok vezetői és a kormány képviselői között született egy megegyezés, amely megegyezés azt tartalmazta, hogy az önkormányzati vezetők vállalták, hogy a társadalombiztosítási önkormányzatok hiánya az ő tudomásuk szerint nem fogja a 10 milliárd forintot meghaladni, és ennek megfelelően befolyásolják, irányítják a különböző folyamatokat. Az önkormányzati vezetők eme prognózisa alapján foglalta el azt az álláspontot a kormány, hogy nincs szükség pótköltségvetés benyújtására.
Tulajdonképpen a 10 milliárd forint körül várható hiány prognosztizálása egészen az év végéig fennmaradt. Amikor már világossá vált, hogy a hiány nagyobb, akkor itt már egyszerűen nem volt mód arra, hogy pótköltségvetés előterjesztésre kerüljön. Mindenképpen azt gondolom, hogy ebben komoly tanulságok vannak, és a tanulságok részben már hasznosultak is az ennek az év során elfogadott törvényi változásokban, nevezetesen, hogy a folyamatokat szorosabb rendben kell figyelemmel kísérni most már nemcsak az önkormányzatoknak, hanem a kormánynak is, hogy el lehessen kerülni a jövőben ilyen helyzetnek a bekövetkezését, amely végső soron azt eredményezte, hogy a törvényi előírások ellenére pótköltségvetés előterjesztésére tényszerűen nem került sor.
Szeretném a továbbiakban a tisztelt Ház figyelmét felhívni arra, hogy milyen tényezőkből is következtek a tervezettől való lényeges eltérések, hogy alakult ki az a 40,5 milliárd körüli hiány a tervezett nullszaldós költségvetéssel szemben, amiből ugye 18,2 milliárd a nyugdíjalapnál és 22,2 milliárd az egészségügyi alapnál következett be. Az első jelentősebb tényező az eltérésekben, azok az Alkotmánybíróság különböző döntései voltak. Ezek meglehetősen közismertek, amelyek - többféle számítás létezik - gondolom, hogy körülbelül 12 milliárd forintnyi egyenlegromlást okoztak a társadalombiztosítási alapok mérlegében.
A további tételek közül két olyan tétel van, ami egyaránt 5-5 milliárd forint elmozdulást okozott. Az egyik a kintlévőségek behajtása - meg kell jegyeznem, hogy így is több mint 30 milliárd forintot sikerült beszedni -, ami azonban mintegy 5 milliárddal elmarad az eredetileg előirányzottól; hasonlóképpen a gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök támogatása területén, körülbelül egyforma arányban a két terület között, egy 5 milliárdos túlfutás jelentkezett.
Eme tényezőkön kívül azonban a döntő elmaradás, az a járulékbevételek tekintetében áll fenn: majdnem 20 milliárd forinttal kisebbek a járulékbevételek, most figyelmen kívül hagyva az Alkotmánybírósági döntésekből következő bevételkiesést. Tehát ha tartalmilag elemezzük, akkor azt kell mondanunk, hogy a tervezettől lényegesen eltérő helyzet kialakulásában a döntő tényező az volt, hogy a járulékbevételek elmaradtak a tervezettől és a feltételezettől, és ezen kívül bizonyos kiadási-bevételi tételeknél - kintlévőség-behajtás, gyógyászati segédeszközök - vannak különbségek, valamint az alkotmánybírósági döntésnek is hatása volt a folyamatokra.
Más megközelítésben hadd szabadjon a tisztelt Ház figyelmét a legfontosabb számokra felhívni. Nevezetesen, hogy '95-ben a járulékbevételek összesen a két alapban - konszolidáltan mondom - 768 milliárd forintot tettek ki, és így a járulékbevételek alkották a döntő tényezőjét a társadalombiztosítási alapok bevételeinek. A bevételi végszám olyan 822 milliárd forint körül alakult.
Mire is költöttük a bevételeket? A legnagyobb kiadási tétel '95-ben is a nyugdíjak voltak( 511,3 milliárd forintot fordítottunk erre. Tulajdonképpen a befizetett járulékok kétharmada kerül nyugdíjkifizetésre felhasználásra.
A második legnagyobb tétel a gyógyító-megelőző ellátások, amelyre 191,1 milliárd forintot fordítottunk, gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök támogatására 81,5 milliárd forintot, táppénzkiadásokra 39,8 milliárd forintot.
Tulajdonképpen ez a négy legnagyobb tétel a '95-ös költségvetésben is - mint ahogy az előző években és jelenleg is -, amire a befizetett járulékok felhasználásra kerülnek.
Az egyes tételekkel kapcsolatban, mint ahogy a napirend előtti vitában is elhangzott, szeretném említeni, hogy 15,4 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak, amelyek tulajdonképpen egy kicsit magasabb mértéket jeleznek, mint amit a járulékbevételek növekedése megalapozott. A gyógyító-megelőző ellátásoknál 12 százalékos növekedés következett be.
Ez az egész kép ismételten aláhúzza azt, hogy a ma létező, működő társadalombiztosítási rendszerünkben döntő szerepe van a járulékbefizetésnek. Ez kiderül a mérleg összefüggéseiből is, hiszen ez adja a döntő forrását az alapok bevételének, ebből lehet a nyugdíjakat és az egyéb fontos kiadásokat finanszírozni. Azt gondolom tehát, hogy emiatt is, meg azért is, mert láthatólag a költségvetéstől való eltérés legnagyobb tétele szintén a járulékbevételek területén volt, mindenképpen tanulságos itt a vita keretében is az egész járulékfizetési problematikával külön is foglalkoznunk.
Hadd szabadjon a tisztelt Ház figyelmét felhívnom egy nagyon érdekes összeállításra, ami arról szól, hogy tulajdonképpen kik is fizetnek Magyarországon járulékokat, kik fizettek járulékokat 1995-ben. Körülbelül 3,4 millió olyan ember van, aki után - mivel munkaviszonyban álltak - járulékokat fizettek, és ezek a befolyt járulékok alkották az összes járulékbevételnek a 90 százalékát. Az egyéni és társas vállalkozók 750 ezren vannak, szeretném hozzátenni, hogy igazából persze nem ennyien vannak, de itt többszörös számbavételek vannak ebben a kimutatásban, lévén, hogy valaki több vállalkozásban is folytathat tevékenységet, kiegészítő tevékenységet is folytat. Tehát minden alkalommal számba véve az eseteket, azt lehet látni, hogy 750 ezer ilyen eset van, akik összesen csak a 10 százalékát finanszírozták - megközelítően 10 százalékát - a járulékbevételeknek. Tehát lényegesen kevesebbet, mint ami számarányukból következne. Ezenkívül van 785 ezer olyan esetünk, akik szellemi tevékenységet végeznek, egyéb önálló tevékenységet végeznek - ideértve az eseti megbízásokat is -, ami után vagy nem, vagy olyan minimális járulékbefizetés történik csak, hogy az összes járulék kevesebb mint 1 százalékát finanszírozzák.
Azt gondolom, hogy ezek a számok nagyon világosan mutatják, hogy itt alapvető aránytalanság van a közteherviselésben, tekintve hogy vannak olyanok, akik az adott törvényi keretekben - teljesen legálisan természetesen - lényegében ki tudják kerülni a társadalombiztosítási járulékfizetést, míg mások - különösen, ha alkalmazottak - kénytelenek hozzájárulni; zárójelbe kell tennem, hogy persze van egy másik probléma is, hogy azért akik hivatalosan alkalmazásban állnak, azoknak egy jelentős része is mondjuk minimálbérrel vagy ahhoz közeli bérrel van bejelentve.
(10.00)
Most nem azokról beszélek, akik ténylegesen ennyit kapnak, mert ilyen az adott területen a munkaerő-piaci helyzet, ennyit tudnak a vállalkozások fizetni, hanem azokról beszélek, akiknél nagyon világos, hogy a tényleges jövedelmük ezt meghaladó, mert például olyan egyéb kategóriákban történik a jövedelemkivétel, ami után nincs társadalombiztosítási járulék.
Kérem szépen, a probléma ezzel kapcsolatosan nem egyszerűen az hogy nem fizetnek be egy adót vagy egy járulékot ebben az esetben, mert a társadalombiztosítási költségvetés tekintetében is az van, mint egészében az államháztartásban, hogy a költségvetés - képletesen fogalmazva - nem más, mint egy “cső”, ahova az egyik oldalon befolynak a pénzek, a másik oldalon kifolynak a pénzek. Ha nem folynak be ezek a pénzek, nem tudunk kifolyatni.
A konkrét összefüggésrendszerben azt kell mondanom, hogy az, hogy a nyugdíjakra annyi jut, mint amennyi jut, amit mindannyian érzünk, hogy tulajdonképpen nagyon kevés, és különösen a nyugdíjasoknak van egy köre, ahol - amiről napirend előtt szintén szó volt - tényleg borzasztóan kevés.
Ennek a problémának az áthidalása nem képzelhető el úgy - a képletes példánál maradva -, hogy a “csőbe ” befolyás méltányosabbá váljon. Emellett abban az ördögi körben is benne vagyunk, hogy minden európai, nemzetközi összehasonlítás szerint borzasztóan magas járulékmértékekkel dolgozunk. Önmagában a magas járulékmérték is nyilván negatívan hat a járulékfizetési készségre és fegyelemre. Ha a járulékokat tovább emelnénk, akkor ez még inkább így lenne. A járulékok csökkentése lehet csak az az út, ami nyilván arra tudja ösztökélni az embereket, hogy inkább fizessenek. De azt gondolom, hogy a járulékcsökkentés mellett nyilván abban az irányban is el kell mozdulnunk, hogy egy arányosabb közteherviselés valósuljon meg.
Tehát szélesítsük a járulékalapokat, többen vegyenek részt ebben a méltányos teherviselésben. Ami - ezt még egyszer aláhúzom - tulajdonképpen a legnagyobb tétel tekintetében, a nyugdíj tekintetében egy generációk közötti szolidaritást biztosít. Hiszen arról van szó, hogy azért kell ezeket a járulékokat befizetni a még dolgozó generációknak, hogy a jelenleg nyugdíjban lévő generációk nyugdíjait finanszírozni lehessen.
Tisztelt Ház! Én úgy gondolom, hogy talán a költségvetés, a társadalombiztosítási alapok költségvetése zárszámadásának megvitatásakor a tanulságok levonásakor erre az összefüggésrendszerre, a járulékfizetés egész szisztémájának anomáliáira figyelmet kellene fordítanunk. Talán ez a vita ilyen értelemben módot ad arra, hogy a tisztelt Ház elé a közeljövőben kerülő egyéb törvények megtárgyalásakor a tanulságokat hasznosítani tudjuk.
Az elmondottakat kívántam hozzáfűzni a benyújtott előterjesztésünkhöz. Kérem a tisztelt Házat, hogy az előterjesztést vitassa meg, majd a szükséges módosító javaslatok átvezetése után a zárszámadást fogadja el. Köszönöm figyelmüket. (Szórványos taps.)
