DR. KIS GYULA JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. KIS GYULA JÓZSEF
DR. KIS GYULA JÓZSEF (MDF): Köszönöm szépen, elnök asszony. Köszönöm a figyelmet. Tisztelt Ház! A '95. évi társadalombiztosítási költségvetés volt az első, amit az akkor már másfél-két éve működő társadalombiztosítási önkormányzat és fél éve hivatalban levő kormány önállóan terjesztett be. Amire elfogadásra került, már egyéves volt a kormány, tehát még inkább kimondható, hogy a felelősség kizárólag a hivatalban lévő kormányt, illetve az Országgyűlés koalíciós többségét terheli azért, ami ezzel a költségvetéssel történt.
Röviden az történt, hogy egy nullszaldós, tehát adósság nélküli költségvetést kényszerítettek elfogadni, amelyről bebizonyosodott, hogy 40 milliárd hiányt, deficitet eredményezett. A "kényszerítettek elfogadni"-t nem véletlenül idézem, hiszen már hallottuk, hogy ennek az elfogadására úgy került sor, hogy a társadalombiztosítás önkormányzata elkészítette költségvetését, azt a kormány egy másik változattal kiegészítette, majd kormányzati javaslatra született törvények kapcsán visszavonta, és végül a Ház elé került változat ugyan formailag az önkormányzatok költségvetése volt, de mint az előadó, Szabó György népjóléti miniszter jelezte, ehhez a kormánypárti képviselők lényegbe vágó módosító javaslatokat fognak beterjeszteni. Megtörtént, a Ház ennek alapján döntött.
Végig fenntartotta az önkormányzat azt, hogy ez a költségvetés megalapozatlan. Nagyon csodálkozom tehát most, hogy csodálkozik a Pénzügyminisztérium mint a költségvetés, az államháztartás ezen ágának felelőse, hogy hirtelen előkerült ez a hiány, amire igazán nem lehetett számítani. Hogy mennyire nincs így, és mennyire lehetett számítani, engedjék meg, hogy idézzek az Országgyűlés május 30-31-i ülésének jegyzőkönyvéből, amelyből egyértelműen kiderül, hogy mindenki tudta, hogy ez a költségvetés úgy, ahogy van, tarthatatlan.
Pusztai Erzsébet akkor azt mondta, hogy: ..."tehát képviselőtársaim, kezd a törvényalkotásunk kissé anarchikussá válni, és az ilyen mértékben megalapozatlan, áttekinthetetlen és kidolgozatlan, összefüggéseiben kidolgozatlan törvényjavaslatot nem tudjuk támogatni."
(12.20)
Szolnoki Andrea - mint a kisebbik kormányzó párt képviselője - azt mondta, hogy: "Most ugyan egy alternatíva van, de ez az alternatíva, úgy tűnik, pillanatnyilag nem alkalmas az elfogadásra." Kormánypárti képviselőktől hallottuk.
Semjén Zsolt, szintén ellenzéki képviselő: "Jogosnak látszik az önkormányzatoknak az a felvetése, hogy a kormány járulékbevételi terve nem teljesíthető, hiszen mind a költségvetési szférában, mind az állami vállalatok esetében jelentős megtakarításokat kényszerít ki a Bokros-csomag, amely a betegszabadság-tervezet kiterjesztésével együttesen rontja a bérpozíciókat, és kedvezőtlenül hat a járulékalapokra", hiszen a járulékalap az a bérszínvonal, bértömeg függvénye.
Végül engedjék meg, hogy szerénytelenség nélkül, de saját magamat is idézzem ebből a vitából: "Kiderült, hogy a társadalombiztosításnak nincs még költségvetése." Hiszen '95 májusában voltunk, valóban, a második félévre készült el a költségvetés. Kiderült, hogy az előterjesztett költségvetési javaslat már részben visszavonásra került, részben tökéletesen megalapozatlan, mert azóta változtak a törvények.
És hogy ez a káosz meddig terjed? Szolnoki Andrea képviselőtársam előbb elmondott beszéde is tartalmazza. Azt mondta, hogy jelen formájában elfogadhatatlan a költségvetés. Nos - tisztelt képviselőtársaim -, önök mégis elfogadták egyhangúlag ezt a költségvetést. Amely tehát születése, sőt, fogantatása pillanatában is nyilvánvalóan alkalmatlan volt arra, hogy a társadalombiztosítás gazdálkodásának alapját képezze.
Nem csoda ezek után, hogy a Számvevőszék a most már megvalósított költségvetésről jelentésében azt írja, hogy: "Az 1995 közepén megszületett költségvetési törvényben rögzített egyensúlyi állapot már a törvény megjelenésének pillanatában sem volt reális és betartható."
Hölgyeim és Uraim! Mit kell még mondani, hogy ne azt halljuk a kormánypárti padsorokból, hogy nem hallottak ellenvéleményt, hogy nem hallottak érveket? Tessék szíves lenni fellapozni az országgyűlési jegyzőkönyveket, tessék szíves lenni az Állami Számvevőszék véleményét - utólagos véleményét - figyelembe venni, és gondolkozzanak el azon, hogy a szakértelem vagy a hozzáértés kormánya kívánnak-e lenni! Én az utóbbit javaslom, természetesen.
A második kérdés, amit egy zárszámadáskor vizsgálnunk kell, az, hogy ha már az elfogadáskor alkalmatlan volt, mennyiben alkalmas egy utólagos parlamenti kontrollra. Hiszen minden költségvetésnek az az alapvető funkciója egy parlamenti demokráciában, hogy a legteljesebb nyilvánosság előtt - elsősorban a parlamenti vita során - meggyőződhessenek az állampolgárok, hogy adófilléreik, társadalombiztosítási befizetéseik vajon megfelelő módon kerülnek-e felhasználásra. A parlament itt a nyilvánosságot jelenti, a nyilvános, átlátható gazdálkodás kontrollját.
A teljesítésről azt állapítja meg a Számvevőszék, hogy a mérlegvalódiság leltárral való alátámasztása követelményeinek nem felel meg. A fő fejlesztési célok szabályszerűsége vitatható. A vagyongazdálkodás szabályozatlansága következtében nem fogadható el az alap tartalékait bemutató melléklet sem.
Tehát: noha a költségvetés elfogadásakor megkíséreltük, hogy megfelelően figyelmeztessünk mindenkit arra, hogy ez a költségvetés nagyon sok feszültséget tartalmaz, a bevételek túltervezettek, a kiadások alultervezettek, mégsem került sor ezek menet közbeni korrekciójára. Legalább arra az alkalomra, hogy erre rádöbbenvén az Országgyűlésben - és még egyszer mondom, nem az elsődleges szempont a képviselők tájékoztatása, hanem a közvélemény tájékoztatása érdekében - pótköltségvetés benyújtására kerüljön sor.
És a zárszámadás vajon alkalmas-e teljes körű ellenőrzésre? Hogyha megalapozatlan, ha hiteltelen, hogyha számszakilag is megkérdőjelezhető, akkor mi módon tud megfelelni az Országgyűlés és a nyilvánosság, a közpénzekkel való gazdálkodás ellenőrzésének alkotmányos, törvény által ráruházott feladatának?
De a kérdésnek ezen a nyilvánvaló megválaszolásán kívül van egy ezen túlmutató jelentősége is. Mire tartja a kormány a parlamentet? A néphatalom letéteményesének, saját kontrolljának - még egyszer mondom, a nyilvánosság segítségével -, vagy pedig egy hivatali, végrehajtó apparátusnak? Mire tartja a parlamentet, amikor azt az eljárást alkalmazza az elfogadásnál, hogy egyrészt a szakértők - tényleg, a kérdésben megfelelő információkkal és szakértelemmel rendelkezők - az önkormányzatok előterjesztését egyszerűen lesöprik; majd pedig amikor ennek a nyilvánvaló törvénytelenségére, sőt, alkotmányellenességére felhívjuk a figyelmüket, akkor képviselői módosítóindítvány-csomaggal teljesen új költségvetést terjesztenek be?
Mire tartja a parlamentet? Fejbólintó jánosok gyülekezetének? Kétségbeejtő lenne, hogyha ez a feltételezés igaz lenne, hiszen ez nagyon-nagyon rossz emlékezetet, nagyon-nagyon rossz emlékeket kelt mindannyiunkban.
És végül mire tartja a parlamentet, amikor egy olyan zárszámadást terjeszt elénk, amely az elemi ellenőrzési feltételeket sem teszi lehetővé? Kérem szépen, a parlamenti demokráciában a parlament a néphatalom legfőbb letéteményese. A parlamenti demokráciában nem a kormánynak alárendelt, hanem a kormányt megválasztó, majd működését folyamatosan felügyelő köztestület kellene hogy legyen.
Én nagyon szeretném, hogyha ennek a költségvetési malőrnek, ennek a tévedéssorozatnak az lenne a tanulsága, hogy mindannyian elgondolkozunk a parlament és a kormány egymás közti viszonyán, és nemcsak arról gondolkozunk, hogy a társadalombiztosítási önkormányzatok és a kormány és a parlament viszonya milyen legyen, hanem saját felelősségünket is megélnénk.
Ebben a kérdéskörben a társadalombiztosítási önkormányzatok felelősségéről sokan szóltak már, engedjék meg hogy nemcsak emiatt elálljak ettől, hanem amiatt is, mert hiszen ennek a költségvetési zárszámadásnak az elfogadásakor a szociális bizottság ülésén nem jelent meg egyetlen felelős képviselője sem az önkormányzatoknak, tehát nem áll módomban a másik fél véleményét ismerni, ennek következtében nem tudok azzal vitatkozni, vagy legalábbis nem tartom illendőnek azzal vitatkozni.
Selmeczi Gabriella képviselőtársam óvatlanul elárult néhány olyan következtetést, amelyet egy később beterjesztendő bizottsági jelentés fog tartalmazni. Akkor bőven lesz alkalmunk - remélem a Házzal együtt -áttekinteni az önkormányzatok gazdálkodását. Én ezt most korainak tartanám, de a kormány felelősségét és az önkormányzatok egymáshoz, illetve a parlamenthez való viszonyát mindenképpen tisztáznunk kell, mert tarthatatlan, hogy a Számvevőszék sorozatos ajánlásait figyelmen kívül hagyja a parlament, hogy soha egyetlen javaslatukat - amelyek évről évre visszatérők - nem alkalmazzuk, nem hasznosítjuk, ezek alapján nem születnek törvények, nem születnek jogszabályok. De ennek a megalkotása nyilván nem a zárszámadási törvény elfogadása során esedékes - mint azt Akar László államtitkár úr jelezte -, ez a költségvetési zárszámadás tárgyalása különben is egy sajátos műfaj, arra semmiképpen nem alkalmas, hogy ennek kapcsán törvények vagy országgyűlési határozatok szülessenek.
(12.30)
Azonban ezt a feladatot, ezt a felelősséget semmiképpen nem háríthatjuk el magunktól, tehát remélem, hogy akkor, amikor a vizsgálóbizottság jelentése a Ház elé kerül - esetleg egy országgyűlési határozati javaslattal -, sőt, ha egy parlamenti vitanapra sor kerül a társadalombiztosítás helyzetéről, akkor ezek kifejtésére mindenképpen módja lesz mind a két félnek.
Tehát most, az adott témában én csak azt kérem figyelembe venni, hogy szíveskedjenek azt a jelenséget észlelni, hogy a mindenkori kormány és a mindenkori parlamenti többség azzal a lehetőséggel, hogy az államháztartás egyik meghatározó rendszerére terhelje a várható költségvetési deficitet, és ennek következtében az állami költségvetés deficitje megfelelő, kellő vagy kívánt szinten legyen tartható, ettől a lehetőségtől, ha lehet, a jövő évi társadalombiztosítási költségvetés megalkotásánál tekintsenek el. Hiszen nyilvánvalóan egy-másfél év múlva kiderül minden ilyen akció tartalmatlansága, értelmetlensége, és ha ez sorozatban derül ki - mint ahogy most már több éve sorozatban derül ki -, akkor ez az egész parlamenti törvényalkotási, sőt, költségvetési hitelünket veszélyezteti mind belföldön, mind külföldön.
Képviselőtársaim! Én hiszek a parlamenti demokráciában, kérem, hogy önök is higgyenek ebben, és ennek megfelelően járjanak el nemcsak a '97. évi költségvetés, társadalombiztosítási költségvetés elfogadásakor, hanem minden pillanatban, minden jogszabály megalkotásakor. A történelem tanúja lesz annak, hogy a mai parlament mikor mit döntött, és ennek milyen következményei voltak. Köszönöm. (Taps a jobb oldali padsorokból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem