DR. SEMJÉN ZSOLT
DR. SEMJÉN ZSOLT
DR. SEMJÉN ZSOLT (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Ez volt az a költségvetési törvény, amelyet az 1995-ös esztendő közepén - a Bokros-csomag árnyékában - közel féléves késéssel fogadott el a parlament. Akkor az Országgyűlés két változatot tárgyalt: az egyiket az önkormányzatok dolgozták ki, a másikat a kormány. A Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat egyenesen 7 és fél milliárd forint deficittel számolt, az egészségbiztosítási pedig úgy tervezett nullszaldót, hogy 5 milliárd forinttal nagyobb költségvetési térítéssel számolt a nem biztosítottak után. A vitában természetesen a kormány álláspontja győzedelmeskedett. És mi lett az eredmény?
A tervezett egyensúly, mivel eleve irreális volt, egyik ágazatban sem valósult meg! A bevételek elmaradtak az előirányzattól. A kiadások gyakorlatilag a tervezett szinten maradtak, noha az egészségbiztosítás egyes kasszáiban jelentős túllépés is keletkezett. A deficitért a fő felelősség az elmaradt járulékbevételeket terheli. Miért történt mindez?
Mert olyan reálbércsökkenést élt meg a magyar lakosság, amire utoljára talán csak az ötvenes években volt példa. A Bokros-csomag kihatásai nemcsak az emberek napi gondjaiban jelentkeztek, de ellehetetlenítették a társadalombiztosítást is, máig tartó bajokat okozva. Az önkormányzatok már akkor felvetették, hogy a kormány járulékbevételi terve nem teljesíthető, hiszen mind a költségvetési szférában, mind az állami vállalatok esetében jelentős lefaragásokat kényszerített ki a Bokros-terv, amely a betegszabadság tervezett - utóbb alkotmányellenes - kiterjesztésével együtt rontja a bérpozíciókat, és kedvezőtlenül hat a járulékalapra. Tény, hogy ebben igazuk volt.
Több mint furcsa, hogy a kormány úgy készítette el a törvényjavaslatot, hogy a zárszámadásokat összevonta és törvény adta ellenőrzési jogával nem élt.
Kérdezem: hogyan, ki által és mikor gyakorolja a kormány ezt a jogát? Az egész ország zeng az önkormányzatok felelőtlen gazdálkodásáról, botrány botrány hátán, és nemcsak a parlamenti ellenzék, de az Állami Számvevőszék is állítja: az alapok költségvetése Csáki szalmája - és a kormány nem gyakorolja ellenőrzési jogosítványait.
Úgy gondolom, nemcsak az önkormányzatok felelősségéről kell elgondolkodnunk!
Szomorú megállapítani, hogy 1995-ben reform értékű lépés a társadalombiztosításban nem történt. A kormány és az önkormányzatok elpazaroltak egy újabb esztendőt, nyomorítva ezzel a nyugdíjasokat, a betegeket és az egészségügyi dolgozókat. Persze nem mindenki nyomorgott. Hízott a pénz a hírhedt CM Klinikák bankszámláján, a Hicare Kft. meg nem valósult vényellenőrzési projektjében, és még egy sor, ma talán nem is ismert vállalkozásban, gazdagítva az ismeretlen klienseket. Miért nem mutatja be ez a törvényjavaslat, hogy az ellátási szektor vagyonából az 1994-ben és 1995-ben szerzett ingatlanokat úgy adták át térítésmentesen a működési költségvetésnek, hogy annak jogalapja nem volt? Újból csak azt kell kérdeznem: ki és hogyan ellenőriz? Mit csinált a kormány? Miközben Bokros Lajos szüntelenül ostorozta az önkormányzatok felelőtlen gazdálkodását, a kormány a legelemibb törvényességi felügyeletet sem gyakorolta.
Az egészségbiztosítás úgy csoportosított át a különböző kasszák, célelőirányzatok között, hogy ennek jogszabályi háttere sem volt egyértelműen tisztázva.
A kormány az önkormányzatok javaslatára 1995 végén úgy változtatta meg a homogén betegcsoportokon alapuló kórházfinanszírozást, hogy az máig ható - ma már a kormány által is felismert - súlyos problémákat okozott. Bevezette az osztályos és intézményi szorzót minden előtanulmány, megalapozó kísérlet és számítás nélkül, amivel önkényesen felborította a magyar egészségügy egyensúlyát. Szakmákat értékelt le és fel, intézettípusokat jutalmazott érthetetlenül - vagy nagyon is jól érthetően -, míg másikat ellehetetlenített.
Botrányosra sikeredett az úgynevezett "négyes bizottság" működése is. Ágyszámról beszéltek, miközben ennek információrendszere, fogalmi struktúrája nem alakult ki egységesen. Az országban többféle ágyszámadat létezett, a kórházakban sorozatban állítottak vissza korábban megszűnt ágyakat, hogy majd legyen mit újból leadni. Az így elért csökkenést a kormány egészségpolitikai sikerként értékelte. A következmények katasztrofálisak! Lebénult a helyi menedzsment, és ahelyett, hogy decentralizált döntésekkel javította volna a magyar egészségügy hatékonyságát, központi döntésekre várt. A rendszer megmerevedett, és innen már egyenes út vezet a napjainkban zajló, alkotmányossági problémákkal terhelt ágyszámpókerig, amelynek vesztesei a betegek, az elesettek, az érdekeiket érvényesíteni nem tudók, illetve a több mint 200 ezer egészségügyi dolgozó és a megcsonkításra ítélt magyar egészségügyi felsőoktatás.
A négyes bizottság eltért a költségvetési törvénytől és az ezzel összhangban született miniszteri állásfoglalástól is, így nem foglalkozott az esetfinanszírozott körrel. De foglalkozott azzal, amire nem volt joga. Hiszen megszűntek a fejlesztési célelőirányzatok, de ők mégis ismeretlen kiválasztási elvek szerint döntöttek ezekről, és az így megítélt fejlesztések bekerültek a finanszírozási rendszerbe. Vajon kiknek sikerült bekerülni a finanszírozott körbe?
1995 októberében - népjóléti minisztériumi asszisztálással - előkészítetlenül folytatta le az OEP a szerződéskötéseket, melynek következtében deklarált célja nem teljesült, semmilyen megtakarítást nem ért el.
Kapkodás, előkészítetlenség, koncepciótlanság, dilettantizmus! Egyenes út vezet innen a mai kórházbezárási őrületig.
Mi indokolja azt, hogy az esetfinanszírozott kör szinte korlátlanul nőtt, ahol a szolgáltatásokat döntően vállalkozók nyújtják? Milyen jogszabály ad arra lehetőséget, hogy itt az amortizáció költségei - és a profit is - elismerésre kerül, nemegyszer a fekvőbeteg-ellátásból vonva el a forrásokat?
(11.40)
Ugyanakkor az OEP illetékes egysége az ÁSZ-nak nem tudja bemutatni a kifizetésekhez használt teljesítményelszámolásokat. Miért kerül súlyos pénzügyi krízisbe az Országos Mentőszolgálat, miközben családi alapon, nyomonkövethetetlenül preferált helyzetbe jutnak bizonyos magán-betegszállítók?
Jelentős túllépés következett be a gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök területén, valamint a gyógyfürdői szolgáltatásoknál. Miért? Mert a kormánynak és az önkormányzatnak máig nincs gyógyszer-politikai koncepciója. A Népjóléti Minisztérium Gyógyszer-politikai Főosztálya szakmailag súlytalan, a gyógyszer-támogatási rendszer követhetetlen, fiskális érdekeknek alárendelt, ami permanens bizonytalanságban tartja a betegeket, a gyártókat, a forgalmazókat és a betegellátókat. Az eredmény pedig a finanszírozhatatlan gyógyszerkassza.
A táppénzkiadások túllépése a megalapozatlan tervezés, a jogszabályi nihilizmus - mint ismeretes, az Alkotmánybíróság megsemmisítette a betegszabadság kiterjesztésére hozott törvényjavaslatot - szomorú példája.
Ugyancsak beruházásokra, felhalmozásra fordítódnak a kockázatkezelés bűvszavával átitatott kiadások nagy részei is. Az 1654 millió forint célszerű, hatékony és eredményes felhasználása az ÁSZ szerint is igencsak megkérdőjelezhető. A parlamenti bizottság idevonatkozó hasonló véleménye ellenére az önkormányzat ezt a gyakorlatot továbbra is jónak tartja. Meddig tűri ezt a parlament?
A Kereszténydemokrata Néppárt parlamenti frakciója már 1995-ben, a törvény vitájakor felhívta az Országgyűlés, a kormány és az ország figyelmét a működési költségvetési tervezet súlyos anomáliáira. Az akkori figyelmeztetések mára bebizonyosodtak. A helyzetet még színezi, hogy a beruházásokat közbeiktatott gazdasági társaságok útján valósították meg, amelyet semmivel sem lehet indokolni. Kik voltak a szerencsés kiválasztottak, akik ezeknek a közpénzeknek egy részére is rá tudták tenni a kezüket? És ha pedig valamit nem tudtak elkölteni, azzal sem a hiányt enyhítették, hanem indokolatlan pénzmaradványt képeztek.
A világbanki kölcsön felhasználása siralmas és nem rendeltetésszerű. Miközben nőnek a be nem fizetett járulékok, a működést javító fejlesztések évek óta egy helyben topognak. A 150 milliós eredeti, a világbanki kölcsön megvalósulását elősegítő kiadási előirányzatból 118 millió megmarad, szinte kötelezettségvállalás sem terheli. Tudja egyáltalán az önkormányzat és apparátusa, hogy mire való a kölcsön? Lehet ezt az összeget továbbra is rájuk bízni?
Az külön elgondolkodtató, hogy a felhasznált egymillió dollár kölcsönt is utazásokra, PR-tevékenységük kialakítására fordították, ami ellentétes a kölcsönszerződés eredeti céljával.
A vagyongazdálkodás siralmas képet mutat. Ha keletkezett az ingyenes vagyonjuttatásból osztalék vagy árfolyamnyereség, azt a költségvetési törvény előírásával ellentétben nem vonták be a folyó kiadásokba, hanem visszaforgatták a befektetésekbe. A hiány pedig nőtt, nőtt és nőtt. Ki, hogyan és mikor ellenőrzött? Mit csinált a kormány?
Ha járuléktartozás fejében vagyonhoz jutott, azt nem értékesítette és nem vonta be a finanszírozásba. Másrészről, ha beruházási forrás megteremtéséhez tartósan befektetett eszközöket értékesítettek, rögtön 193 millió forint veszteséget produkáltak.
Az alapok rossz gazdák. A rájuk bízott vagyon leértékelődik, nem hasznosul, fizetési gondjaikon nem könnyít. A problémát csak tetézi, hogy az ilyen nagyságú vagyonjuttatás semmit sem old meg, még ha rendeltetése szerint kerülne is felhasználásra - egyébként a rendeltetése máig sem tisztázott. Ehhez csak hozzájárul a vagyongazdálkodással kapcsolatos kiadás, ami a kiadásokat terheli. A kormány farizeusként viselkedik, mert az éves költségvetési törvényekben ugyanakkor a vagyonfelélést preferálja, hiszen sorozatban előírja az egyensúly érdekében az értékesítést, a hozamok folyó finanszírozásba való bevonását.
Mindezek következtében a likviditási helyzet 1995-ben sem javult. Az együttes hiány több mint 40 milliárd forint. Az adósságállomány tovább nőtt, és az év végén meghaladta a 230 milliárd forintot. Az pedig egyenesen érthetetlen, hogy az egészségbiztosítás területén az előirányzottnál lényegesen kisebb összeg eléréséért is a tervezettnél 50 százalékkal több jutalmat fizettek ki.
Tisztelt Ház! Összefoglalóan sajnos meg kell állapítani, hogy az alapok konszolidálása nem történt meg, és az alapok kezelői mellett a kormány felelőssége nyilvánvaló. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)
