JUHÁSZ GÁBOR
JUHÁSZ GÁBOR
JUHÁSZ GÁBOR (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Kedves Képviselőtársaim! Azt hiszem, hogy nincsen könnyű helyzetben az, aki egy ilyen téma tárgyalásánál a kormánynál talán csak a társadalombiztosítási önkormányzatokat kedveli jobban, illetve a kormánynál talán csak a társadalombiztosítási önkormányzatok tevékenységét bírálja jobban.
Hallgatva a hozzászólást, vártam, hogy mikor jelenik meg az ismerős mondat, ezen szörnyű törvénysértések elkövetésének következtetéseképpen a kormány és a tb önkormányzatok együttesen mondjanak le.
Nem következett be, és azt hiszem, hogy a téma tárgyalásakor nem szabad figyelmen kívül hagyni azt, hogy valójában ezek az önkormányzatok az ország lakosságának érdekeit szolgálják, hiszen mindnyájunk nyugdíját és mindnyájunk egészségét ezek szervezik még.
Abban egyetértek valamennyi előttem felszólalóval, hogy egy rendkívül nehéz év problémás tb-költségvetésének zárszámadását tárgyalja a Ház.
Már a születése körül is komoly gondok voltak, hiszen szakmai és politikai vitát, néhányszor indulatot eredményezett az önkormányzatok és az akkori PM vezetése közötti nézeteltérés. Akkor a vitában is elmondtam, s most a zárszámadás is bizonyítja - az egészségügyi és szociális bizottság ajánlása és a számvevőszéki bizottság ajánlása is -, hogy több olyan észrevétel van, aminek helyet kell adnunk, mert csak így biztosítható a reális, objektív megítélésünk a társadalombiztosítás pénzügyeit illetően.
Megjegyzem, nem speciálisan magyar probléma az, hogy komoly gondok vannak a tb költségvetésével. Tőlünk lényegesen fejlettebb tőkés országokból sorozatosan kaphattunk sztrájkhullámokról jelentést, éppen avégett, mert a kormányok rákényszerültek arra, hogy a tb-költségvetéseket megnyirbálják, takarékosabb kiadási szerkezetté alakítsák át. Talán elegendő, hogyha a francia példát említem. Ugyanakkor én úgy érzem, hogy itt kell megköszönni a magyar lakosságnak azt a türelmet és megértést, amivel már a '95-ös évben is a tb-költségvetés kényszerű változtatásait nagy méltósággal elviselte.
Úgy hiszem, hogy ismételten le kell szögeznünk, hogy a jövőben törekednünk kell arra, hogy a két alap költségvetésének tárgyalása szétválasztható legyen. Azok tartalma, gazdálkodási lehetőségeik, különböző szabályozottságuk, rendszerük és feladatmegosztásuk ezt indokolja.
Nem halasztható tovább a költségvetéssel történő párhuzamos tárgyalás, hiszen enélkül a központi költségvetésben rögzített fix számok miatt a tb-költségvetés ezt folyamatosan túllépte, és egyik oldalról elleplezi azt, hogy valójában itt a központi költségvetés egy részének a pluszkiadásairól van szó, részben pedig politikai támadások kereszttüzébe állítja az önkormányzatokat esetenként, véletlenül, és természetes módon így torzul a költségvetés is.
(11.20)
Az Állami Számvevőszék jelentéséből is kiderül, és a viták egyik forrása, hogy 1993 óta nem került beterjesztésre a tb-alapok vagyonának gazdálkodásáról szóló törvény. Ez nagymértéken segítené a pontos és egzakt törvényességi megítélést. Tisztázni kellene végre a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság által nyújtott szolgáltatások financiális hátterét, az évenkénti térítés és az általuk kért, az általuk számított közötti rés növekszik, s egzakt elszámolás helyett politikai alku irányába visz, ami szerencsétlen megoldás és pontatlan is.
Az Állami Számvevőszék jelentésének 1. oldalán rögzíti: “Az ellenőrzés körülményei 1992 óta minden esztendőben rendhagyóak voltak.” Úgy hiszem, megállapíthatjuk, hogy a tb-költségvetés elfogadása is rendhagyó volt. Hiszen, ahogy azt Szigeti György képviselőtársam is említette, az eredeti javaslatot, amit a tb-önkormányzatok beterveztek, azt csaknem háromnegyed évvel később tárgyalta a Ház. Tehát megállapíthatjuk, hogy valamennyi akkori prognózis már idejét múlta.
Volt egy T/464. számú külön kormányjavaslat, amit aztán a Pénzügyminisztérium visszavont.
Végül: jelentős mennyiségű és komoly tartalmi változásokat okozó önálló képviselői indítványokkal fogadta el az Országgyűlés a javaslatot.
A Bokros-csomag stabilizációs intézkedései, döntései alapozták meg a költségvetés elfogadását, melynek voltak akkor előremutató tartalmi elemei. Ilyen volt a járulékalap-szélesítés, ilyen volt a betegszabadság megváltoztatása a táppénzkiadások csökkentésének céljából, s ilyen volt a szolgáltatások térítésköteles igénybevételének bevezetése néhány esetben.
A törvényhozásban akkor is élénk vita kísérte a változtatási szándékok konkrét megnyilvánulásait, majd az alkotmánybírósági döntések ezek jelentős részét megsemmisítették. Ez egyrészről azonnal megkérdőjelezte a költségvetés tarthatóságát, másrészt azonban arra indította a kormány képviselőit, hogy kössenek megállapodást az önkormányzatokkal a hiány maximalizálásának 10 milliárd forint körüli tartására, elkerülendő egy pótköltségvetés készítését.
Ezzel párhuzamosan kiadásmérséklő intézkedések és a járulékkinnlevőség behajtásának erősödése volt tapasztalható. Meg kell jegyeznem, hogy a megállapodást sem a kormányzati, sem az önkormányzati fél nem tartotta be maradéktalanul. Elmaradtak tehát a reform értékű lépések, az alapok bevételei nem fedezték a kiadásaikat, és az ellátások színvonala sem javult. 1995. év végén az egészségügyi intézményekben 10 milliárd forint körüli adósságállomány halmozódott fel, amelynek több mint a felét öt intézmény produkálta.
További probléma, hogy a nagy szállítói tartozások miatt a legnagyobb beszállítók felé feltornyosult a tartozás, amely az ő likviditásukat kedvezőtlenül befolyásolja. Azt hiszem, ez az a helyzet, amiről Juhász Pál képviselőtársam azt állította, hogy közvetlen válsághelyzet.
Az általam elmondottakból is kitűnik, hogy rendkívül súlyos és feszítő volt a finanszírozás problémája 1994-95-ben. Az ÁSZ jelentése a bevételek kiesésén túl és a kiadások növekedésén túl három problémát is érint. A társadalombiztosításra is érvényes és vonatkozó költségvetési előírások eltérések nélkül egyértelműen nem alkalmazhatók és tarthatók be. Hiányoznak a vonatkozó, csatlakozó, speciális szabályozások.
Másik ilyen: vitatott a beruházási tevékenység szabályozása. Sajátos módon a Házban nyilvánosságot is kapott, hiszen az MDNP frakciója támadást indított ez ellen. Ugyanakkor érdekesnek tartom, hogy a nyugdíjbiztosító tételes cáfolatát elfelejtették nyilvánosságra hozni. Én ezt javaslom megtekinteni mindenkinek.
A vitatott tevékenységek közé sorolnám a világbanki - ehhez kapcsolódó - hazai kiadásokat is.
A harmadik ilyen: a behajtási tevékenység bevezetése és ennek ösztönzésére fordítható összeg. Ez két formában is, százalékos arányban és konkrét összegként lett megfogalmazva, ami rövid fejszámolás után is ellentmondásos helyzetet eredményez. Leszögezhető, hogy minden erőfeszítés ellenére lassan épül ki a számítógépes informatikai rendszer. Ez akadályozza a tartozásadatok állományának pontos kimutatását, s esetenként erőn felüli feladatokat ró az ott dolgozókra.
Az évközi, jelentős átcsoportosítások ellenére a finanszírozásnak - a bázisprognózis változásán túl - több bizonytalansági faktora is volt. Egyik ilyen: az esetfinanszírozás és a közalkalmazotti státus ellentmondása. A másik ilyen: az évközi béremelés forrásának bizonytalansága. Harmadik: a biztosító a megelőzés területén viselt felelősségének tisztázatlansága.
Kockázatkezelésből az Állami Számvevőszék véleménye szerint is beruházás nem, csak feladatfinanszírozás történhetne. Az intézményi finanszírozás változásának csak 1996. évben jelent meg hatása. A konkrét számadatokat nézve megállapítható, hogy 1995-ben a tervezett 14,5 százalék helyett a nyugdíjak 15,3 százalékkal emelkedtek. Ez a nettó keresetek átlagos szintjét meghaladó emelést jelentette.
Az alapok bevétele: 853,5 milliárd helyett 822,2 milliárd; kiadásai: 853,5 milliárd helyett 862,7 milliárd lett, tehát 40,5 milliárd forint a keletkező hiány. A bevételek elmaradásának okait elsősorban a munkáltatói és munkanélküli-ellátások utáni járulékbevétel elmaradása okozta. A kiadások a nyugdíjfolyósítónál gyakorlatilag a tervezett szinten megvalósultak. Az egészségbiztosításban a kiadásoknál egyes helyeken jelentős túllépés következett be, más helyeken jelentős megtakarítások is keletkeztek. A túllépéseknél meg kell említsük a gyógyszer-támogatási előirányzatokat, ahol 2,27 milliárd túllépés volt.
Ugyanakkor el kell itt mondani, hogy itt következett be a legjelentősebb lakossági terhelés növekedése, ez körülbelül 50 százalékos volt, s a gyógyszerfogyasztás mennyiségi csökkenése mellett következett be. Tehát úgy hiszem, hogy itt nem lehetett tovább feszíteni ezt a húrt. A támogatás átlagos mértéke 74,8 százalékról 65,3 százalékra csökkent. Nőtt a közgyógyellátás keretében kiszolgált gyógyszerek értéke, 62 százalékkal.
Meg kell jegyezni, hogy minden bizonnyal számtalan visszaélésre adott ez okot, hiszen ha megnézzük, hogy a közgyógyellátás keretében közel négyszeres gyógyszerfelhasználás van az összes többihez képest, akkor bárki kikövetkeztetheti, hogy ebben a dologban valószínűleg valami nincs rendjén.
Ugyanakkor az 1995-ben meglévő informatikai rendszer még nem volt olyan állapotban, amely képes lett volna követni a háziorvosok gyógyszerfelhasználását. A gyógyfürdői szolgáltatásoknál 0,6 milliárd forint túllépés történt. Ugyan év közben történt változtatás, de konkrét eredményt ez év végéig, mérhetően nem hozott. A táppénzkiadások 5 milliárd forinttal lépték túl a tervezettet. Az alkotmánybírósági döntés miatt az eredeti terv nem volt tartható, s az igénybevétel csökkenő tendenciát mutat. A túllépés azonban így is rendkívül jelentős.
Mindig vita tárgyát képezte a tb-alapok működési költségvetése. Az 1995. évi tb-költségvetés elfogadásakor már látható volt, hogy annak kis valószínűséggel lesz tartható a megnyirbált működési költségvetés része. Bonyolította a helyzetet a Nyugdíjbiztosítási Alap ingatlanjai megoldására alkalmazott beruházási tevékenysége.
Tekintettel arra, hogy az alap a törvényt megsérteni nem akarta, a költségvetés elfogadásakor - tehát június 30-án, nyáron - az építkezések már effektív zajlottak. A helyzet megoldása érdekében gazdasági társaságokat alapított a beruházások lebonyolítására. A két társaság egyszemélyes, és tudomásom szerint kizárólag a nyugdíjbiztosító tulajdona. Tehát vagyonvesztés nem, csak konverzió történt. Ugyanakkor, úgy vélem, indokolt megvizsgálni a társaságok tevékenységi körét, s elsősorban az ingatlanok üzemeltetésére szükséges korlátozni.
A vagyongazdálkodás szabályozása nem megoldott. Ezért lehetséges, hogy az ingyenes vagyonjuttatásból származott vagyonelemek, melyeket a folyó finanszírozáshoz rendelt a törvény, a befektetett eszközök állományát növelték.
(11.30)
Figyelembe véve, hogy a likviditási tartalék, a rendezetlen hiány tartalékba helyezésével mindkét alapnál negatív, indokoltnak látom, hogy a vagyongazdálkodással együtt a tartalékokra vonatkozó szabályokat is gondoljuk újra. Ugyanakkor meg kell említeni, hogy az ingyenes vagyonátadás akadozik, folytatni kell. És azt is meg kell említeni, hogy ebben a konstrukcióban, amelyben - ez '95-ben történt - kizárólag felélni lehet ezt a vagyont, semmiképpen nem lesz majd használható, és nem is lesz elegendő arra, hogy ez a társadalombiztosítási alapok pénzügyi problémáit megoldja.
A járuléktartozás fejében átvett vagyonelemekről érdemes beszélni, hiszen 4,1 milliárd forintot tett ki. Két tapasztalatot szűrnék le. Az egyik, hogy az OEP akkoriban nem volt felkészülve az értékesítésre. Hangsúlyozom, itt a '95-ös zárszámadásról van szó. A másik, hogy általános lesz az a tapasztalat, hogy önmagában egy vagyonelem átvétele nem jelenti a tartozás kiegyenlítését, hiszen az elszámolt értékcsökkenés és a korlátozott forgalomképesség körülményessé teszi a megtérülést. Mindezek alapján az ÁSZ-javaslatok döntő részét támogatjuk, és módosító indítványokat fogunk megfogalmazni a beterjesztett törvényjavaslathoz.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk lévő javaslat általános indoklásának tanulmányozásából az említetteken túl számomra három dolog következik.
Az egyik, hogy teljesen más a hangvétele, mint a '95-ös költségvetés vitájának volt. Tárgyszerű a megközelítés, és ez nekem rendkívül szimpatikus.
A másik, hogy kiderül belőle, hogy '95-ben több olyan folyamat indult el, ami kedvező irányban befolyásolhatja a társadalombiztosítás és az egészségügy helyzetét hosszabb távon, a finanszírozás megoldása felé indulva. Új finanszírozási szerződések lettek, ágyszám-racionalizálás lett, vállalkozások, a magáncégek megjelentek az egészségügyben is.
A harmadik tapasztalat, hogy látszik, hogy az infláció a nagy állami elosztórendszerekben is nehezen megoldható problémákat jelent, és ezért mindenképpen törekednünk kell annak leszorítására.
Végezetül megmaradtak régi dilemmáink is. Az egyik, hogy '95-ben sem változott a tartós alulfinanszírozottság. A másik, hogy rá kellett jönnünk, hogy ha az önkormányzatok éves cselekvését törvény szabályozza pontosan, akkor a törvényhozónak kell garantálni az ellátást, és a felelősség is a törvényhozásé marad. Én úgy hiszem, hogy erősítheti elhatározásunkat az a tudat, hogy ha a nemzetgazdaság teljesítménye robbanásszerűen nem változik, nem javul, akkor vagy vállaljuk a szolgáltatások kényszerű szűkítését, vagy szembenézünk a mindenkori nagymértékű hiánnyal, amivel a költségvetés így is egyre nehezebben birkózik.
Én úgy hiszem, hogy ha a hiányzó szabályozások meg is születnek és a tisztánlátás biztosított lesz, a jövőben is számíthatunk arra, hogy a kormány, az önkormányzatok és az Állami Számvevőszék között a megítélés különbségei fennállnak. Ugyanakkor úgy hiszem, hogy ennek a dolognak ez a rendje, és éppen ez a mi felelősségünk, hogy ebben próbáljunk valami megoldásra irányt mutató törvényt alkotni. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)
