DR. PETŐ IVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. PETŐ IVÁN
DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Ami pedig az itt elhangzottakat illeti, időnként úgy tűnik, vannak olyan pillanatok, amikor az ember kimondottan rosszul érzi magát azért, mert parlamenti képviselő. És nem feltétlenül az általa képviselt nézetek miatt. Volt egy házbizottsági ülés, ahol - én úgy éreztem - mindenki elmondhatta a véleményét, ahol többé-kevésbé tisztázni lehetett azt, hogy mi az egyértelmű és mi az, ami kivizsgálandó. Értelmetlennek tartom - megmondom őszintén -, hogy azért, mert egy viszonylag kis létszámú parlamenti frakció - alig harminc taggal - nem hallgatja meg a saját elnökének a tájékoztatását, fölszólalnak szomszédai, illetve mögötte ülők, és újra elmondják azt, amit a házbizottság már tisztázott. Ez a parlament normális működését - azt gondolom - akadályozza.
(18.00)
Nem kell félni olyan embereknek, akik féltek akkor, amikor lehetett volna félni, és nem csináltak semmit. Azóta nagyon bátrak, amióta szabadság van Magyarországon, és úgy látszik, azt szeretnék bebizonyítani, hogy félniük kell most, amikor nem kell félni, de kiderült, hogy most sem kell félniük semmitől, a parlament szuverenitása nincs veszélyeztetve, és ebben a házbizottság egyetértett. Kérem, hogy térjünk a tárgyra, és folytassuk az Országgyűlés munkáját. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem