KELETI GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

KELETI GYÖRGY
KELETI GYÖRGY honvédelmi miniszter: Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Valószínűleg két brosúrával le van maradva képviselőtársam. Az egyik brosúra, amelyik arról szól, hogy ma ebben a piacgazdaságban egyetlen miniszternek sincs joga gazdasági kérdésekbe hatalmi eszközökkel beleszólni, így evvel a hatalmi eszközzel én sem élhettem. A másik brosúra, ami történik Oroszlányban, hiszen amit ön most felsorolt, valószínűleg az oroszlányi képviselő-testület kisgazda képviselőinek tájékoztatása alapján egy idejétmúlt megállapítás. Számos pontatlan adatot tartalmaz, ezért engedje meg, hogy röviden ismertessem, hogy mi van valójában.
Szeretnék mindenekelőtt egy levélből egy részletet felolvasni, amit Kocsis István, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Részvénytársaság vezérigazgatója küldött nekem. Azt mondja: "Miniszter úr megkeresésére az ÁPV Rt. felvette a kapcsolatot Székely Antal polgármester úrral és a helyi szakértőkkel. A személyes egyeztetés során a polgármester úr kérte az áthelyezés jogi rendezettségének áttekintését, továbbá kifejezte aggodalmát, hogy ezen megoldás hátterébe helyezheti az oroszlányi fejlesztések megvalósítását." Vagyis amiről ő nem tud, már Oroszlány városában két alkalommal volt egyeztetés. Ma délután 16 órakor önkormányzati ülés lesz - megítélésem szerint megoldást fog hozni -, ezen túl az ÁPV Rt.-nél is számos egyeztetés folyt ebben az ügyben. Mindenekelőtt tehát a dolog lényege, hogy nem mond le senki egyetlen város érdekeiről és jövőjéről sem. De nincs lehetőség arra, hogy bizonyos gazdasági kérdésekbe hatalmi szóval szóljunk bele.
Valóban igaz, amit ön mond, hogy a bányásznapon értesültem erről a kérdésről, de semmiféle ígéretet nem tettem, Gál Zoltán úr volt az, aki az ünnepi beszédet mondta a bányásznapi ünnepségen, ő sem említette. Vagyis attól, hogy valaki nem kér tízpercenként szót a parlamentben - mint az önök pártja egyik vezetője -, attól még a dolgok intéződhetnek - az egyetlen vezetője - (Az elnök pohara megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.), és intéződnek is, és merem remélni, hogy ma délután egy végső pont fog kerülni erre az ügyre. Köszönöm szépen. (Taps az egész teremben.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem