DR. DÁVID IBOLYA

Teljes szövegű keresés

DR. DÁVID IBOLYA
DR. DÁVID IBOLYA (MDF): Tisztelt Elnök Asszony! Kedves Képviselőtársaim! Számtalan esetben halljuk azt, mint ahogy a kormánypárti képviselők most is megtették, hogy világtendencia, fejlett országok is hasonló problémákkal küszködnek. Úgy tűnik, hogy ez a hivatkozás a saját felelősségük felmentésére irányulna. A mi megítélésünk szerint ez még inkább súlyosbítja az önök felelősségét. Hiszen ha elfogadjuk azt, hogy a fejlettebb országokban is hasonló problémákkal küszködnek, akkor el kell azon gondolkodni, hogy a magyar kormány mit tesz azért, hogy ez a helyzet valamelyest megváltozzon. Mit tesz az adópolitikájában, a családpolitikájában, a tandíjrendszerében, és még nagyon sok minden területen, hogy ne így történjék? És ha fölteszi a kezét és azt mondja, hogy nem kell semmit tennem, mert ez világtendencia, akkor ezt a felelősséget növeli.
Béki Gabriella azzal fejezte be a beszédét, hogy az előző 4 évben sem tudtak látványos, hathatós intézkedéseket tenni, de azoknak az intézkedéseknek a lényege, amelyek az akkori adópolitikában, a családokat megillető adókedvezményben, az akkor bevezetendő tandíjrendeletben - és ezt el is ismerjük, hogy a tandíjrendelet a Magyar Demokrata Fórum kormányzása idején született meg, de feltételekkel. És önök rendszeresen elfelejtik azokat a feltételeket, amelyek a tandíjrendelethez kötődtek volna.
Ezeknek az intézkedéseknek már most meg kellene a kormány politikájában jelennie, és ezt hiányolja az ellenzék az önök kormányzati tevékenységében. Nincs erre irányuló koncepciójuk. Köszönöm szépen. (Szórványos taps az ellenzék padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem