DR. KÖKÉNY MIHÁLY

Teljes szövegű keresés

DR. KÖKÉNY MIHÁLY
DR. KÖKÉNY MIHÁLY népjóléti minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Először is szeretném azt jelezni, hogy az idősek világnapjának az ünnepségeiről a kormány egyáltalán nem tartja távol magát. A tegnapi ünnepségen az igazságügy-miniszter úr vett részt, adott át kitüntetéseket. A miniszterelnök úr is rendszeresen találkozik a nyugdíjasszervezetek képviselőivel, a közeljövőben is sor kerül egy ilyen találkozóra. És nemcsak ebből a forrásból, de rendszeresen tájékozódunk a problémákról, és tényleg ismerjük a helyzetet.
Emlékeztetőül mondom el, hogy 1996-ban a törvényben előírt nyugdíjemelés történt, 12,6 százalékos mértékben. De talán arra is fölhívom a figyelmet, hogy a félszázalékos júliusi korrekció mellett a 17 000 forintot el nem érő nyugellátással rendelkező személyek egyszeri, 3000 forintos támogatásban részesültek, melyre az 5 milliárd forint fedezetet a központi költségvetés tartaléka biztosította. Ezzel gyakorlatilag ki is merült a költségvetési tartalék, legalábbis mindaddig, amíg az Országgyűlés másként nem fog dönteni.
Bár azt szeretnénk, amit Kis Gyula képviselő úr javasolt, azonban ismert a társadalombiztosítási alapok idei hiánya. Azt gondolom, hogy most felelősségteljes ígéret a nyugdíjak további emelésére nem tehető. Amennyiben azonban az év hátralevő részében a bevételek a most prognosztizálhatóhoz képest nagyobb mértékben teljesülnének, akkor 11 havi tényadat birtokában meg lehet vizsgálni az önkormányzatokkal együtt a nyugdíjemelés további lehetőségeit.
Végül azt jelezném, hogy pontosan a jelenlegi helyzetet is figyelembe véve, a kormány azt javasolja, hogy 1997-től álljunk át az évi egyszeri nyugdíjemelésre. Ennek a mértéke a nettó keresetnövekedés és a fogyasztói áremelkedés mutatóiból kombinált módon legyen kalkulálható, és így már januárban is 19 százalékot meghaladó mértékben kerülhet sor nyugdíjemelésre. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem