POKORNI ZOLTÁN
POKORNI ZOLTÁN
POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! A mai napirend előtti hozzászólást a tandíj tárgyában az tette indokolttá, hogy a Horn-kormány immár harmadik alkalommal fut neki e kérdés rendezésének, és szeptember első napjaiban napvilágot is látott az a kormányrendelet, ami a hallgatók juttatásait, illetve a tandíjfizetési kötelezettségeit van hivatva rendezni. Részben ennek köszönhető - idézőjelbe téve ezt a szót: ennek -, ez váltotta ki azt, hogy a mai nap itt a Kossuth téren feltehetően igen sok diák fog tiltakozni a Horn-kormány tandíjpolitikája miatt.
Két dolgot kell elöljáróban kettéválasztani. Az egyik a tüntetés értékelése, azoknak a céloknak a realitása, amiket a tüntetők megfogalmaztak. Én ezzel nem kívánok foglalkozni.
Azzal azonban igen, ami a tüntetést kiváltotta, azzal a tandíjrendelettel, ami napvilágot látott. A tüntetésről sok vélemény fog majd elhangzani - nyilván ma is, holnap is -, ezek részben politikailag színezettek. Egy azonban bizonyos, hogy az a rendelet, kormányrendelet, ami napvilágot látott, a mi véleményünk szerint elhibázott, rossz úton jár. Többek között azért, mert ez a rendelet igen súlyos társadalmi következményekkel jár. Elzárhatja a továbbtanulás, a felemelkedés lehetőségét a nehéz anyagi helyzetben lévő családok gyermekei elől. Tény, hogy a múlt évben a mostaninál jóval enyhébb, 2000 forintos tandíj következtében mintegy 9 százalékkal kevesebben jelentkeztek a felsőoktatási intézményekbe. Ennek nincs demográfiai oka, ahogyan ezt a kormány tagjai előszeretettel magyarázzák, hiszen ma még a nagy létszámú korosztályok jelentkeznek a felsőoktatásba, és 30-40 ezer fiatal van kívül a kapukon, akik nem tudtak bejutni felsőoktatási intézményekbe.
A tandíj mértékéről igen különböző megfogalmazásban hallhattunk híreket, legtöbbször úgy, hogy ez nem több, mint a hallgatói normatíva 10 vagy 20 százaléka. Pontosan tudjuk, hogy a kormány itt az éves hallgatói normatíva és a havi tandíj mértékét veti egybe. Egyszerűbb lett volna úgy fogalmazni, hogy a diákoknak maximum annyit kell fizetniük alapesetben, amennyit normatívaként megkapnak, ha azonban az intézmény hallgatói munkát ajánl föl, akkor a dupláját is beszedheti az éves hallgatói normatívának. Ez egyszerűbb és világosabb beszéd lett volna, sem mint egymáshoz hasonlítani két, össze nem hasonlítható dolgot.
E rendelet megszünteti a 20 százalékos tandíjmentes kvótát, feltételes módban fogalmaz a mentesülés körülményeiről. Nem igaz tehát az az állítás, hogy csak a rossz tanulóknak kell fizetni, s a kompenzáció legjobb módja az, hogyha valaki jól tanul, mert a rendelet csak megengedi az intézményi szabályzat keretében oly módon szabályozni a tandíjfizetést, hogy a jó tanulóknak, az évfolyamelsőknek tandíjmentességet biztosít az intézeti szabályzat. Azonban tudjuk jól, hogy a tandíj bevezetése az intézményeket érő elvonások, költségvetési megszigorítások idején látott napvilágot, itt tehát jó okunk van feltételezni azt, hogy ezek az intézmények nem tudnak, és ezért nem is fognak lemondani ezekről a forrásokról. És ez a legnagyobb baj a tandíjjal kapcsolatban, hiszen a tandíj - véleményem szerint, véleményünk szerint - nem alkotmányellenes, nem ördögtől való, használható, és Európa számos országában használt szabályozási technika. De hangsúlyozzuk, hogy technika, eszköz, és nem öncél, márpedig a Horn-kormány oktatáspolitikájában úgy látszik, szimbolikus kérdéssé, öncéllá vált. Költségvetési forrásként, bevételi forrásként jelölik ezt meg az intézmények számára, nem pedig egy olyan eszközként, amilyen az érdemjegyek alkalmazása, ami nem való másra, mint arra, hogy a hallgatókat jobb és gyorsabb tanulásra ösztönözze.
A kérdés az, hogy Magyarországon kell-e a hallgatókat gyorsabb tanulásra ösztönözni. S azt látjuk, hogy ma még nem. Hiszen Magyarországon az átlagos képzési idő nem haladja meg a hat évet, mígnem ez Nyugaton, Németországban nyolc, Amerikában eléri a tíz évet is. Mindaddig, amíg Magyarországon nincs egy nyitott felsőoktatás, a tandíj ilyen mértékű alkalmazását értelmetlennek, károsnak látjuk, hatásában, a társadalmi következményeiben igen veszélyesnek, mert valóban előállhat az a helyzet egy-két éven belül, hogy a felsőoktatás igénybevétele valóban csak úri mulatság lesz egyesek számára.
Köszönöm a figyelmüket, remélem, figyelemmel kísérik majd a tüntetők követeléseit, és remélem, külön tudják választani azt a két dolgot, hogy mit gondolnak a tüntetőkről és mit gondolnak a Horn-kormány tandíjrendeletéről. Én ez utóbbiról beszéltem, és azt kell mondjam, hogy erről igen rossz a véleményünk.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a jobb oldali padsorokban.)
