DR. MÉSZÁROS ISTVÁN LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. MÉSZÁROS ISTVÁN LÁSZLÓ
DR. MÉSZÁROS ISTVÁN LÁSZLÓ (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az ember már hozzászokott ahhoz, hogy jövedelme vagy vagyona újabb és újabb megsarcolásától tartson, hogyha az illeték- vagy az adótörvények módosításának a terve merül fel. Éppen ezért megkönnyebbüléssel tölt el, tisztelt Ház, hogy ez a törvényjavaslat nem emeli, hanem változatlanul hagyja a vagyonszerzési illetékeket, és az államkassza ezen a területen nem akar újabb forintokat kivenni a polgárok pénztárcájából. Örülök annak, hogy a törvényjavaslat, ha mérsékelten is, de bővíti az illetékmentességek és könnyítések körét. Így például a lakásépítés területén különösen fontosnak tartom azt, hogy a jövőben a telektulajdonnal egy tekintet alá esik a lakás kialakítására szolgáló tetőtér vagy padlás megszerzése. Ennek következtében ugyanis az ilyen szerzésért nem kell majd illetéket fizetni, ha a padlást vagy tetőteret a tulajdonos a vagyonszerzéstől számított négy éven belül lakássá alakítja át. De fontos kedvezmény az is, hogy a társasház lakóközössége mentesül az eljárási illeték előzetes lerovása alól, azaz illetékfeljegyzési jogra lesz jogosult, ha a nem fizető tulajdonostárssal szemben eljárást indít az üzemeltetési és a közös költség megtérítése érdekében.
(18.50)
Sajnos, a tapasztalatok azt mutatják, tisztelt Ház, hogy meglehetősen magas a nem fizető tulajdonostársak száma a társasházakban, s velük szemben szinte védtelen a lakóközösség.
Az ingatlan és a gépjárművek pénzügyi lízingjével foglalkozó vállalkozók feltehetően örömmel fogadják majd, hogy tevékenységükre is kiterjesztik majd az ezen vagyontárgyak hagyományos forgalmazására vonatkozó kedvezményt, illetve mentességet.
Bizonyára az agrárszféra sem bánkódik majd amiatt, ha a jövőben megszűnik a mezőgazdasági vontatók utáni visszterhes illetékfizetési kötelezettség, ahogy azt a bizottsági előadó úr is az előbb említette. Megítélésünk szerint az önálló bírósági végrehajtók helyzetén is javíthat egy cseppet, hogy illetékmentessé válik az általuk lefolytatott végrehajtással összefüggésben kezdeményezett eljárás.
Tisztelt Ház! Az ismertetett előnyök mellett azonban kellemetlen eleme is van a törvényjavaslatnak. Az államigazgatási és bírósági eljárási illetékek minimumának átlagosan a duplájára történő felemelése mindenképpen az, még akkor is, ha igaz az, hogy az eljárási illetékek átfogó felülvizsgálata óta, idestova három év eltelt már, miközben az illetékminimumok természetszerűleg elértéktelenedtek. Nyilvánvalóan nem tartható az az állapot tovább, hogy öt villamosjegy áráért már bírósági eljárást lehessen kezdeményezni.
Mindenesetre csak reménykedni tudunk abban, hogy az igazságszolgáltatás sokat ígérgetett reformja nem kizárólag az illetékemelésekben fog kicsúcsosodni. Egyre többen érzik ugyanis, tisztelt Ház, hogy az igazságszolgáltatás jelenlegi hatékonyságáért még a mostani illetékeket is pénzkidobás megfizetni.
A vagyonvédelemmel és a követelésbehajtással foglalkozó társaságok virágzása mindenesetre figyelmeztető jelzés afelől, hogy egyesek jobban bíznak az ököljogban, mint az állami igazságszolgáltatásban.
Tisztelt Ház! Van egy olyan eleme a törvényjavaslatnak, amelyre külön is ki szeretnék térni. Ez egyébként a törvényjavaslat címéből is kitűnik, hogy nemcsak magukról a szűkebb értelemben vett illetékekről szól - mármint ez a törvényjavaslat -, hanem a hiteles tulajdonilap-másolat igazgatási szolgáltatási díjáról is. A hiteles tulajdonilap-másolatokért fizetendő illetéket ugyanis a törvényjavaslat szolgáltatási díjfizetési kötelezettségre cseréli fel.
A módosítás mögött az a terv áll, amint arra itt már utalás történt az előbb, hogy a jövőben ne a központi államkasszába, hanem magukba a földhivatalokba folyjanak be a tulajdonilap-másolatok kiadásáért járó pénzek. Ezzel az elképzeléssel egyetértünk, tisztelt Ház. Megfontolandónak tartom azonban, hogy tényleg indokolt-e a tulajdonilap-másolatért kifizetendő összeget a négyszeresére felemelni. Jelenleg ugyanis 250 forint a másolatok átlagára. Az új szabály szerint ez egységesen 1000 forint lenne.
A tulajdoni lapok esetében is érvényesülnie kell annak a szolgáltatási díjakkal szemben támasztott követelménynek, hogy a fizetendő díj mértéke nem haladhatja meg az adott eljárással felmerülő költségeket. Éppen ezért javaslom, hogy a pénzügyi bizottság a vita során vizsgálja meg, hogy ez az emelés nem sérti-e ezt az előbb említett elvet.
Egyébiránt, tisztelt Ház, a törvényjavaslatot a Szabad Demokraták Szövetsége támogatja, és elfogadásra ajánlja. Köszönöm a figyelmet.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem