DR. K. CSONTOS MIKLÓS

Teljes szövegű keresés

DR. K. CSONTOS MIKLÓS
DR. K. CSONTOS MIKLÓS (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Bizonyára emlékeznek képviselőtársaim is, hogy az egyik tüntetés után, ami itt a Kossuth téren zajlott le, bizonytalanság uralkodott a parlamenten belül, hogy jogosultak voltak-e a rendőrök bejönni az épületbe, vagy jogtalanul cselekedtek; és ebben az esetben milyen intézkedés válna szükségessé?
Ennek a jövőbeli állapotnak esetleg a kiküszöbölésére terjesztettem elő azt az indítványt, amelyben azt kérem, és azt mondom, hogy tulajdonképpen a Parlamentnek egy őrségre van szüksége, és ez az őrség egyedül és kizárólagosan a Ház elnökének a hatáskörébe tartozhat, illetve a Ház elnöke rendelkezhet afölött.
Ebben a megoldásban - azt hiszem - egy demokratikus rendszer is fellelhető, felfedezhető, mert tulajdonképpen nem a rendőrség volna az, amely ide bejöhetne, illetve nem a belügyminiszter úr vezényelhetné ilyenkor a szükséges lépéseket, hanem a Háznak az elnöke. A Ház elnökére hárulna az a feladat, hogy összefogja ezt az őrséget, és ennek alapján az őrség ellátna minden olyan feladatot a Ház területén, amely feladat adott lenne.
Ezért én azt kérem, hogy a tisztelt képviselőtársaim vegyék fontolóra ezt, hogy támogassák ezt az indítványt, annál is inkább, mert ez az indítvány már G. Nagyné Maczó Ágnesnek az alkotmányában is (Az elnök pohara megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) megjelent annak idején, ilyenformán, azt hiszem, hogy támogatható az önök részéről is. Köszönöm a meghallgatást. (Taps az FKGP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem