DR. TORGYÁN JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. TORGYÁN JÓZSEF
DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A Tocsik- és a hozzá hasonló, de nem egyszer összegszerűségében azt lényegesen meghaladó ügyek és pénzügyi botrányok kapcsán szükséges rámutatnunk arra, hogy az MSZP-s és SZDSZ-es pártkasszákba szinte számolatlanul ömlő pénz, továbbá MSZP-s és SZDSZ-es természetes személyek magánkasszájába folyó összegek útja akkor követhető nyomon, ha átfogó számlavizsgálatot rendel el a bankfelügyelet a Postabanknál, és annak nem csak belföldi számláinál is.
Ezenfelül szükséges olyan cégneveket is a tisztelt Ház és a nyilvánosság elé tárnom, hiszen még találkozni fogunk ezekkel a nevekkel mint a Vektor Rt., a Vektor Bróker Rt., a Wallis Rt., valamint kiemelten az önök tisztelt figyelmébe ajánlott Keler Rt. vagy Kossuth Kereskedőház. A Wallis-csoportot a KISZ KB Moszkvában végzett csúcsvezetése hozta létre MSZMP-s KISZ-vagyonból. A Vektor Rt. 50 millió forintos törzstőkéjéből 42,5 millió forint esett a másikra (sic!), de azt követően (Nevetés.) a bevételeiket követően - én úgy gondolom - a számtani haladvány adataival kell már számolnunk.
Én úgy gondolom, hogy miután minden pénzt a Vektor Bróker Rt.-be kellett átutalni, de annak a Keler Bt.-nél vezetett számlájára, a Vektor Rt. és a Vektor Bróker Rt. tulajdonosa egyaránt a Wallis-csoportot fémjelző - sajnos, ki kell mondjam -, Gál Zoltánné házelnökné jegyezte.
A Keler Rt. tulajdonosai között találhatjuk a Budapesti Értéktőzsdét, elnöke akkor Bokros Lajos pénzügyminiszter úr volt, de találhatjuk itt az MNB-t is. Miután a Keler Rt.-től a Fővárosi Bíróság, mind a Cégbíróság megtagadta a bejegyzést a banki tevékenység folytatására, végül is törvénymódosítással kellett biztosítani számukra a banki pénzkezelési jogot, és így került az önkormányzatokat megillető, de előbb a Vektor Rt., illetőleg Vektor Bróker Rt.-nél nagy haszonnal megpihenő pénz a Keler Rt. bankszámlájára.
Sajnálatos módon külön ki kell arra is térnem, hogy a szóban forgó cégeket illetően nem hagyható figyelmen kívül, hogy a nevek között olyan MSZP-s képviselők, illetőleg miniszterek neve is található, mint a Kossuth Kereskedőház esetében Baja Ferenc miniszter úr vagy Csintalan Sándor neve. (Nevetés.)
Miután ezek az összegek rendkívül jól nyomon követhetően egy olyan pénzügyi tranzakcióval függnek össze, melynek kapcsán a nemzeti vagyon tekintélyes hányada eltűnt, ezért tehát biztonsággal állítható, hogy ezek az összegek a kormány tevékenységével is összefüggő dolgok; és miután Akar államtitkár úr mosolyogva figyel engem - rögtön meg kell említsem -, az ő nevét is sikerült több ilyen iratban (Nevetés.) felfedeznem, és Akar pénzügyminiszter úr (sic!) éppúgy belebonyolódott ezekbe… A pénzügyi államtitkár úr éppúgy belebonyolódott ebbe a bonyodalomba, mint korábbi pénzügyminisztere, Bokros Lajos.
Én úgy gondolom, hogy ebből is következően most már látható: a korrupció és a szenny hullámai nemcsak a (Az elnök pohara megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) Tocsik Mártát borították el, hanem az őt ilyen helyzetbe hozó MSZP-SZDSZ-es (Az elnök pohara megkocogtatásával ismét jelzi a felszólalási idő leteltét.) minisztereket és honatyákat és honanyákat is.
Ezért követeljük, hogy Horn miniszterelnök úr és csapata távozzon! (Taps a Független Kisgazdapárt soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem