AKAR LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

AKAR LÁSZLÓ
AKAR LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mindenekelőtt köszönöm Torgyán frakcióvezető úrnak, hogy végre elkövette itt a nagy nyilvánosság előtti rágalmazást. Erre már vártam néhány napja. Ugye, itt már volt, hogy a rokonom Tocsik Márta - című dolog -, csak senki nem nevezte meg ezt a dolgot, és összeomlott. Itt hasonlóképpen rágalmak fogalmazódtak meg. Tehát először is bejelenteném, hogy természetesen önnek bíróság előtt kell majd felelnie ezért. (Torgyán József közbeszól: Tévedés. - Taps a kormánypártok padsoraiban.) Másodszor is szeretném világossá tenni: Nekem a Vektor Rt.-ben vagy a Vektor Bróker Rt.-ben soha nem volt semmilyen tulajdonom. A Vektor Bróker Rt.-ben valóban felügyelőbizottsági tag voltam (Torgyán József széttárja a karját, és közbeszól: Erről van szó.) ‘94 júliusáig, amikor erről természetesen lemondtam. (Moraj az ellenzék padsoraiban.) Tehát innen kezdve semmiféle, se vezető tisztségi, se egyéb érdekeltségem nincs, annak a cégnek, ahol én voltam vezérigazgató, benne van a hivatalos életrajzomban, valóban volt érdekeltsége, 10 százalékos mértékben a Vektor Bróker Rt.-ben, de ha a képviselő úr olvasta volna a Népszabadság szombati számát, kiderült volna belőle, hogy ‘94-‘95 elején ők is eladták ezt.
Tehát következésképpen - és természetesen én is eladtam a Hungaroholdingban fennálló részesedésemet, amikor kinevezést kaptam ide. Tehát se tulajdonosi alapon, se közvetlenül, se közvetve, se vezető tisztségviselőként ezekben az ügyekben semmiféle kapcsolatom nincs. Ami a Keler Rt.-t illeti pedig, felhívnám a figyelmét, hogy esetleg ha utánanézne, hogy ez mit is jelent, tudniillik ez nem néhány magánembernek a tulajdona, hanem ez egy zsíróhoz hasonló elszámolóház, ahol bonyolítják a különböző ügyleteket. Ebben nincs senkinek külön személyes érdekeltsége. (Moraj az ellenzék padsoraiban.) Tehát amit ön mondott, azt teljességgel visszautasítom, és ismét fölhívom a figyelmét, remélem, a tisztelt Ház majd ki fogja adni, és akkor a bíróságon találkozunk. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem