DR. SZÁJER JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. SZÁJER JÓZSEF
DR. SZÁJER JÓZSEF (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz részéről örülünk annak, hogy napirend előtt szó eshet erről a kérdésről. De még jobban örülnénk annak, hogyha hamarosan az Országgyűlés napirendjén is szerepelhetne ez a törvény. Deutsch Tamás képviselőtársam a Fidesz részéről múlt héten nyújtotta be azt a törvényjavaslatot, amely a privatizációs törvényhez szól, és amely az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Részvénytársaságot a közbeszerzési törvénynek a hatálya alá venné be.
Azt gondolom, hogy ez egy lehet azoknak az intézkedéseknek a sorában, amelyre addig van szükség, és azért van szükség, hogy tisztázhassuk a privatizációt azok alól a korrupciós vádak alól és összefonódások alól, amelyek lényegében ma már a privatizáció nevével összefonódtak. Egy lehet ezeknek az intézkedéseknek a sorában, és éppen azért javasoltuk a privatizáció ideiglenes felfüggesztését, mert azt gondoljuk, hogy a többi eszköznek a megtalálása is szükséges. A Fidesz szívesen nyújt segítséget ezeknek az eszközöknek a megtalálásához a ma már említett, tegnap kiadott Polgári Magyarországért című kötet, amely a Fidesznek a jövőre vonatkozó programját tartalmazza, számos elemet tartalmaz ezek közül az intézkedések közül. Szívesen a kormány rendelkezésére bocsátjuk ezeket a javaslatokat.
Ugyanakkor ez csak az egyik eszköz lehet, és a privatizációnak az ideiglenes felfüggesztése, amiről az előbb beszéltem, az lehetőséget biztosítana további eszközökhöz is. Azt, hogy a kormány milyen elhamarkodottan utasította ezt vissza, magának a belügyminiszter úrnak az előbbi hozzászólása is jelezte. Ez azt mutatta, hogy még nem volt alkalma elolvasni a Fidesznek a pénteken elküldött levelét. Hadd idézzek ebből: "A félreértések elkerülése végett fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy javaslatunk nem vonatkozik az eddig (Az elnök pohara megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) megkötött privatizációs ügyletek visszamenőleges felülvizsgálatára." Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem