DR. TORGYÁN JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. TORGYÁN JÓZSEF
DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Azért, hogy végre világosan beszéljünk, nézzük meg, hogy ennek a jéghegynek a csúcsa, amelyet Tocsik-ügynek neveznek, tulajdonképpen milyen összeget érint. Eddig napvilágra került 804 millió forint, amely átutalásra került ennek a zugírász hölgynek. Ez a 804 millió forint megfelel egy tízezres városnak juttatandó éves teljes költségvetés kétszeresének. Úgy gondolom, itt a dolog lényege, hogy kétszer tízezres városnak teljes költségvetési támogatása az az összeg, amelyet csak úgy át lehet utalni Tocsik Mártának. Miért?
És itt érdemes felfigyelni arra az elképesztő magatartásra, amelyet Bokros Lajos még pénzügyminiszterként tanúsított, amikor az ő 16 millió forintja került szóba. Ő azt mondta, hogy ez egy elenyészően kis összeg. Akkor nem értettük, egyikünk sem értette, hogy (Derültség az ellenzék padsoraiban.) miért van ez az elenyészően kis összegre való hivatkozás. Ma már tudjuk, mert az államtitkára, például Akar László úr az előbb jelzett úton - Vektor Rt., Vektor Bróker Rt. -, hiszen mondottam, az önkormányzati pénzeknek meg kellett pihenniük a Vektor Rt.-nél, a Vektor Bróker Rt.-nél, onnan mentek a Keler Rt.-hez. A Keler Rt.-nek ki volt a részbeni tulajdonosa? Bokros Lajos pénzügyminiszter. Kérem, igen tisztelt államtitkár úr, ön most itt van, oszlassa el a kétségeinket, sorolja fel, kik voltak a Keler Rt.-nek a tulajdonosai, kik a felügyelőbizottság tagjai, kik az igazgatótanács tagjai, és akkor mi is világosabban látunk és az ország lakossága is. Köszönöm a türelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem