DR. TÓTH TIHAMÉR

Teljes szövegű keresés

DR. TÓTH TIHAMÉR
DR. TÓTH TIHAMÉR (MDNP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A javaslat részletes vitájában szeretnék visszautalni az általános vitában elhangzott néhány kritikára, amikor még abban reménykedtem, hogy talán sikerül a kormányt meggyőzni arról, hogy néhány esetben nem kellően átgondolt a törvényjavaslatnak a módosítása.
Különösen vonatkozik ez a javaslat 2. §-ára, amikor az Érdekegyeztető Tanácsnak a hatáskörét szűkíti le a jelenleg hatályos jogszabályokhoz képest, egyszerűen azzal, hogy csak törvények vonatkozásában adja meg a véleményezési jogot az ÉT-nek, és azt sem előzetesen. Magyarul, nincs időhöz kötve, hogy mikor kell ezt a véleményezési jogát gyakorolni az Érdekegyeztető Tanácsnak. Nagyon sajnálom, hogy - sajnos - nem volt a kormány kellő belátással arra, és nem észlelte, hogy tulajdonképpen itt megint az érdekegyeztetés súlya fog lényegesen visszaesni, és ezen esik csorba.
Nem tudtam, elnök úr - megmondom őszintén - pontosan követni, hogy az első blokk a részletes vitában pontosan meddig vonatkozik, miután Győriványi képviselőtársam a 4. §-ra vonatkozó indítványoknál kezdte a mondandóját.
Ezért szeretném kérdezni, hogy milyen tagolása lesz, mert nem volna szerencsés az, hogyha elfolynának itt a módosító indítványokkal kapcsolatos hozzászólások, vélemények.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem