MÁDI LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

MÁDI LÁSZLÓ
MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Ennél a résznél maradok, konkrétan a 25. számú módosító javaslat kapcsán teszek néhány megjegyzést, amit nem én, hanem Sümeghy Csaba fideszes képviselőtársam nyújtott be. Ugyanis létezik egy exlex helyzet, működik ebben az országban, immár lassan hónapok óta egy Közmunkatanács, amelyik egy olyan súlyú intézményrendszer, ami elméletileg több milliárd forinttal gazdálkodik, csakhogy jogilag, törvényileg legalábbis nem működik.
Sümeghy képviselőtársam, elfogadva ennek indokoltságát, ami nem feltétlenül kell hogy mindenki által elfogadást nyerjen, benyújtott egy olyan módosító indítványt, amely a Közmunkatanácsot beemelné a foglalkoztatási törvénybe, ugyanis ebben van a helye. Na most, ha a minisztérium esetleg konkrétan a szabályozás jogtechnikai részével nem ért tökéletesen egyet, akkor arra kérem a minisztériumot, hogy elfogadva ezt a jogalkotási normát, hogy egy ilyen típusú intézményrendszert és egy milliárdos alapot felügyelő intézményi rendszert törvényben kell rögzíteni, fűzzön hozzá csatlakozó módosító indítványt. De azt gondolom, hogy a jelenlegi helyzet tarthatatlan, tehát az, hogy a Közmunkatanács mint olyan a parlament jóváhagyása és törvényi szabályozás nélkül működik. A Fidesz frakciója ezt semmiképp nem tartja elfogadhatónak. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem