ELNÖK (dr. Füzessy Tibor)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (dr. Füzessy Tibor)
ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Mivel további felszólaló nem jelentkezik, a vita e szakaszát lezárom.
A részletes vita második szakaszát nyitom meg az ajánlás 5-9. pontjai szerint, a törvényjavaslat lakás-takarékpénztár tárgykörének módosításairól. Megkérdezem, kíván-e valaki szólni a vita e szakaszában?
Tisztelt Országgyűlés! Mivel felszólaló nem jelentkezik, a vita e szakaszát lezárom.
(19.20)
A harmadik vitaszakasz következik az ajánlás 10., 11. és 12. pontjai szerint, melyek a törvényjavaslat ügynöki tevékenységről szóló paragrafusa elhagyását, illetve új változat felvételét, illetve módosítását célozzák. Megkérdezem, kíván-e valaki szólni a vita e szakaszában?
Tisztelt Országgyűlés! Mivel felszólaló nem jelentkezik, a vita e szakaszát lezárom.
Megnyitom a következő vitaszakaszt az ajánlás 13-35. pontjaiban lévő módosító javaslatok alapján. Ezek a törvényjavaslat A lakás-előtakarékossági szerződés című fejezetéhez kapcsolódó módosító javaslatok. Megkérdezem, kíván-e valaki szólni a vita e szakaszában?
Tisztelt Országgyűlés! Mivel felszólaló nem jelentkezik, a vita e szakaszát lezárom.
Soron következik a 36. és 37. pontok vitája a lakáskölcsön témakörben. Megkérdezem, kíván-e valaki szólni a vita e szakaszában?
Tisztelt Országgyűlés! Mivel felszólaló nem jelentkezik, a vita e szakaszát lezárom.
Megnyitom a következő vitaszakaszt a törvényjavaslat a lakás-takarékpénztár biztonságos működése című fejezethez kapcsolódó, az ajánlás 38-43. pontjaiban szereplő módosító javaslatokról. Megkérdezem, kíván-e valaki szólni a vita e szakaszában?
Tisztelt Országgyűlés! Miután felszólaló nem jelentkezik, a vita e szakaszát lezárom.
A hetedik vitaegység a törvényjavaslat általános szerződési feltételeihez benyújtott módosító indítványokról történő vita az ajánlás 44-49. pontjai alapján. Megkérdezem, kíván-e valaki szólni a vita e szakaszában?
Tisztelt Országgyűlés! Miután felszólaló nem jelentkezik, a vita e szakaszát lezárom.
A nyolcadik vitaegységet alkotják az ajánlás 50. és 51. pontjai, amelyek a lakás-takarékpénztár felügyeleti tevékenységéhez benyújtott módosító javaslatokat tartalmazzák. Megkérdezem, kíván-e valaki szólni a vita e szakaszában?
Tisztelt Országgyűlés! Mivel felszólaló nem jelentkezik, a vita e szakaszát lezárom.
Megnyitom a következő vitaegységet az ajánlás 52-72. pontjai alapján. Az ajánlás most részletes vitára kerülő pontjai a törvényjavaslat A lakás-előtakarékosság állami támogatása című fejezet paragrafusainak módosításait kezdeményezik. Megkérdezem, kíván-e valaki szólni a vita e szakaszában?
Tisztelt Országgyűlés! Mivel felszólaló nem jelentkezik, a vita e szakaszát lezárom.
A soron következő vitaegység a törvényjavaslat zárórendelkezéseit módosítani kívánó 73. és 74. pontokban szereplő módosító javaslatok vitája. Megkérdezem, kíván-e valaki szólni a vita e szakaszában?
Tisztelt Országgyűlés! Mivel felszólaló nem jelentkezik, a vita e szakaszát lezárom.
Soron következik az ajánlás 1., 2. és 3. pontjaiban foglalt, a törvényjavaslat preambulumának módosítását, illetve kiegészítését kezdeményező módosító javaslatok megvitatása. Megkérdezem, kíván-e valaki szólni a vita e szakaszában?
Tisztelt Országgyűlés! Mivel felszólaló nem jelentkezik, a vita e szakaszát lezárom.
Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztés valamennyi módosító javaslattal érintett részét illetően a részletes vita lezárásra került. A törvényjavaslat részletes vitáját lezárom. Megkérdezem Akar László államtitkár urat, hogy most vagy a határozathozatalt megelőzően kíván-e válaszolni a vitában elhangzottakra?

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem