ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes)
ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): Köszönöm. Az előterjesztő által is támogatott módosító javaslatokról a szokásostól eltérően két lépcsőben határoz az Országgyűlés, ugyanis a kiegészítő ajánlás 23. illetőleg 26. pontjainak elfogadásához a médiatörvény, illetőleg a nemzeti és etikai kisebbségek jogairól szóló törvény módosításához az alkotmány 61. § (4) bekezdés, illetőleg 68. § (4) bekezdés alapján a jelen lévő Országgyűlési képviselők kétharmadának "igen" szavazata szükséges.
Először tehát ezekről határozunk. Felhívom a figyelmüket, hogy a kiegészítő ajánlás 23. számú pontja kizárja az ajánlás 26. számú pontjában lévő indítvány elfogadását. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a kiegészítő ajánlás 23., illetőleg 26. számú pontjaiban lévő, előterjesztő által is támogatott módosító javaslatokat? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot. Az Országgyűlés 196 igen szavazattal, 47 ellenében, 19 tartózkodással a módosító javaslatokat elfogadta.
Most a támogatott módosító javaslatsor további elemeit teszem fel szavazásra. Felhívom figyelmüket, hogy a javaslatsor elfogadása kizárja az ajánlás 3., 8., 10., 11., 12., 13., 14., 15., 18., 21. és 38. számú pontjaiban lévő javaslatok elfogadását.
Most a jegyző úr által ismertetett pontokról határoz az Országgyűlés a kiegészítő ajánlás 2., 23. és 26. pontjainak kivételével. A tisztelt Országgyűlést kérdezem, elfogadja-e a kormány által is támogatott és az előbbiekben ismertetett módosító javaslatokat? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés az előterjesztő által támogatott módosító javaslatokat 200 igen szavazattal, 45 ellenében, 22 tartózkodással elfogadta.
Most azokról a módosító javaslatokról határozunk az ajánlás és a kiegészítő ajánlás sorrendjében, melyekről szavazást vagy külön szavazást kért az MDF-frakció, illetőleg az előterjesztő által nem támogatottak. Az ajánlás 1. számú pontjában Demeter Ervin úr a törvényjavaslat 2. § elhagyását kezdeményezi. Az alaprendelkezés szerint a Magyar Nemzeti Bank 1996-ban keletkezett veszteségét a központi költségvetés 1996. december 31-ig megtéríti. Felhívom figyelmüket, hogy az indítvány elfogadása kizárja a 2. számú pontban és a kiegészítő ajánlás 2. számú pontjában lévő módosító javaslatokat. Nem kapta meg a bizottságok szükséges támogatását, de a képviselőcsoport kérte a szavazást. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a módosító javaslatot? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 84 igen szavazattal, 180 ellenében, 6 tartózkodással nem fogadta el.
Az ajánlás 2. és a kiegészítő ajánlás 2. számú pontja egymás mellett is elfogadható megoldást kínálnak a törvényjavaslat 2. §-ában a törvény 4. § (9) bekezdés módosítására. Mindkét indítvány az MNB-veszteségek finanszírozását tartalmazó rendelkezést kívánja megváltoztatni. Először a költségvetési bizottság javaslatát teszem szavazásra a kiegészítő ajánlás 2. számú pontja szerint. A módosító javaslatot az előterjesztő támogatja. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést elfogadja-e a módosító javaslatot? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 188 igen szavazattal, 90 ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
Keller László úr javaslatát visszavonta, ezért erről nem szavazunk.
A 4. és 33. számú pontokban Jauernik István és Birta Sándor a törvényjavaslat 3. §-ában a törvény módosítását kezdeményezi, ezzel párhuzamosan az I. számú mellékletben a Belügyminisztérium fejezetben a működésképtelenné vált helyi önkormányzatok kiegészítő támogatására vis maior esetén 800 millió forint előirányzatot kezdeményeznek. Felhívom figyelmüket arra, hogy az utóbbi javaslattal tartalmában azonos a kiegészítő ajánlás 39. számú pontja, így értelemszerűen erről külön nem határoz az Országgyűlés. A javaslatot a költségvetési és a gazdasági bizottság nem támogatja, az önkormányzati és a számvevőszéki bizottság azonban támogatja. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a 4., 33. és a kiegészítő ajánlás 39. számú pontjaiban lévő módosító javaslatokat? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatokat 145 igen szavazattal, 118 ellenében, 17 tartózkodással elfogadta.
(18.20)
Az ajánlás 7. számú pontjában Keller László úr a törvényjavaslat 6. §-ában a törvény 8. § (4) bekezdése módosítását indítványozza. Indítványa szerint az ÁPV Rt. a privatizáció kapcsán várhatóan felmerülő jótállással, szavatolással, kezességvállalással kapcsolatos kötelezettségeinek fedezetére 15 milliárd forint tartalékot köteles képezni. A javaslatot egyik bizottság sem támogatja.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a módosító javaslatot? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 66 igen szavazattal, 188 ellenében, 25 tartózkodással nem fogadta el.
A kiegészítő ajánlás 13. számú pontjában Hidasi Rezső a törvényjavaslat 9. §-ában a törvény 11. §-át kívánja kiegészíteni. Az indítvány az ÁPV Rt. számára ír elő vagyonátadási kötelezettséget az Egészségbiztosítási Alapnak és a Nyugdíjbiztosítási Alapnak. A szociális bizottság támogatja, a többi nem támogatja.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a módosító javaslatot? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 51 igen szavazattal, 177 ellenében, 54 tartózkodással nem fogadta el.
Az ajánlás 17. számú pontjában Orosz Sándor úr a törvényjavaslat 14. §-ában a törvény 43. § (1) bekezdése g) pontjának kiegészítésével a mezőgazdaságot ért elemi károk részleges ellentételezésére 1,5 milliárd forint biztosítását kezdeményezi. A mezőgazdasági bizottság támogatja, a többi azonban nem támogatja.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a módosító javaslatot? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 104 igen szavazattal, 145 ellenében, 34 tartózkodással nem fogadta el.
A kiegészítő ajánlás 15. számú pontjában Miklós László úr a törvényjavaslat 16. §-ában a törvény 44. § (1) bekezdése módosítását és kiegészítését indítványozza. Ebben bővíti azoknak az előirányzatoknak a körét, ahol a teljesülés külön szabályozott módosítás nélkül is eltérhet a tervezettől. Felhívom figyelmüket, hogy a módosító javaslat elfogadása esetén a megjegyzésben lévő kodifikációs javításokat figyelembe kell venni. A költségvetési bizottság támogatja, az önkormányzati azonban nem támogatja a javaslatot.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a módosító javaslatot? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 185 igen szavazattal, 77 ellenében, 21 tartózkodással elfogadta.
A 19. számú pontban Fekete György és Szilágyiné Császár Terézia a törvényjavaslat 21. §-ában a törvény 48. § (11) bekezdése a) és c) pontjának módosítását javasolják. Ebben a központi költségvetés bevételének a csökkentését, illetőleg a Magyar Rádió Közalapítvány és a Magyar Televízió Közalapítvány működési költségeinek megemelését kezdeményezi. A javaslatot egyik bizottság sem támogatja.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a módosító javaslatot? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 89 szavazattal, 188 ellenében, 4 tartózkodással nem fogadta el.
Keller László úr a 20. számú pontban foglalt javaslatát visszavonta, ezért erről nem szavazunk.
A 22. számú pontban Göndör István a törvényjavaslat 26. §-ában a törvény 70. § (2) bekezdés módosítását kezdeményezi. Ennek megfelelően a normaszöveg egyes rendelkezéseit az 1996-ban megkötött szerződések esetében nem kell alkalmazni. A gazdasági bizottság támogatja, a szociális azonban nem támogatja.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a módosító javaslatot? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 38 igen szavazattal, 195 ellenében, 48 tartózkodással nem fogadta el.
A 23. számú pontban Baráth Etele úr a törvényjavaslat 27. §-át új bekezdéssel kívánja kiegészíteni, s ebben az államháztartási törvény 49. §-át módosítja. A rendelkezés a fejezet felügyeletét ellátó szerv vezetőinek kötelezettségeit állapítja meg. A javaslatot egyik bizottság sem támogatja. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a módosító javaslatot? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 60 igen szavazattal, 184 ellenében, 38 tartózkodással nem fogadta el.
A 25. számú pontban Sasvári Szilárd és képviselőtársai a törvényjavaslat 30. §-ának elhagyását kezdeményezik. A törvényjavaslat alaprendelkezése a rádiózásról és televíziózásról szóló törvény módosítását tartalmazza. Ennek elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmada kellene. Mivel a módosító javaslat elhagyást tartalmaz, erről az eddig kialakult gyakorlatnak megfelelően az egyszerű többség szabályai szerint határozunk. A kulturális bizottság támogatja, a többi nem támogatja.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a módosító javaslatot? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 78 szavazattal, 179 ellenében, 21 tartózkodással nem fogadta el.
A 27. számú pontban Rusznák Miklós úr a törvényjavaslat 33. §-ában a törvény 44. § (4) bekezdés kiegészítését javasolja. Ebben felsőfokú iskolai végzettségű köztisztviselő illetménykiegészítésének mértékét, egyes központi közigazgatási szervek helyi szerveinél foglalkoztatottak esetében az alapilletmény 10 százalékában javasolja megállapítani. A javaslatot egyik bizottság sem támogatja.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a módosító javaslatot? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 90 igen szavazattal, 182 ellenében, 7 tartózkodással nem fogadta el.
Az ajánlás 31. és 40. számú pontjában Sasvári Szilárd és Semjén Zsolt urak a költségvetés általános tartaléka terhére az egyházi oktatási intézmények támogatására 250 millió forintos további támogatást javasolnak. A javaslatot egyik bizottság sem támogatja.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a módosító javaslatot? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 89 szavazattal, 180 ellenében, 10 tartózkodással nem fogadta el.
Az ajánlás 32. és 36. számú pontjaiban Bogárdi Zoltán a költségvetés általános tartaléka terhére 600 millió forintos előirányzatot kezdeményez a növényvédelmi, járványügyi feladatok ellátására. A mezőgazdasági bizottság támogatja, a többi azonban nem támogatja.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a módosító javaslatot? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 130 igen szavazattal, 137 ellenében, 9 tartózkodással nem fogadta el.
(18.30)
A 37. számú pontban Bogárdi Zoltán úr a törvényjavaslat l. számú mellékletében a Földművelésügyi Minisztériumnál a vállalkozások folyó támogatása körében a mezőgazdasági és élelmiszer-ipari exporttámogatás céljára az előirányzatot 5 milliárd forinttal kívánja megemelni. A javaslatot egyik bizottság sem támogatja. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a módosító javaslatot? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 101 igen szavazattal, 162 ellenében, 12 tartózkodással nem fogadta el.
Tisztelt Országgyűlés! Ezen határozathozatal végére értünk. Kérdezem, van-e valakinek tudomása olyan módosító javaslatról, melyről kellett volna, de nem szavaztunk az imént? Jelzés nem érkezett. Bejelentem, hogy zárószavazásra várhatóan jövő heti ülésünkön kerül sor.
Köszönöm figyelmüket. Átadom az elnöklést Füzessy Tibor alelnök úrnak. (Általános taps.)
(Az elnöki széket Füzessy Tibor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.
A jegyzői széket Szili Sándor helyett dr. Kávássy Sándor foglalja el.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem