DÖGEI IMRE
DÖGEI IMRE
DÖGEI IMRE (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az idő előrehaladott állapotban van e pillanatban, de azért mindenképpen van hozzáfűznivalóm ezekhez az állami ingatlanokhoz, úgymond, azonban vissza kell térnünk az 1949. évhez, amikor az államosítás megtörtént.
Sajnos megtörtént, ezt nem szabad lett volna csinálni, mert akkor, amikor most arról beszélünk, hogy alapítványokat hozzanak különböző társadalmi szervezetek létre, hisz ezek az állami ingatlanok is állami alapítványból tevődtek össze. Ha azok a derék magyar emberek, akik ezeket a földművelő köröket, iparos köröket és hasonló létesítményeket összehozták, ha ezt tudták volna, hogy ezt valamikor elveszik tőlük, jogutódjaiktól, gyerekeiktől, unokáiktól, biztos vagyok benne, hogy nem hozták volna össze. Ugyanakkor, amikor az államosítás megtörtént, önkormányzati kezelésbe, azaz tanácsokhoz kerültek.
Sajnos, az elmúlt negyven év alatt ezek az ingatlanok nagyon sok helyütt ebek harmincadjára, olyan módon kerültek elkótyavetyélésre, hogy a társadalom ezeket az értékes épületeket, amelyek kis ékszerdobozokként jelentkeztek a falvakban, és a szerepük óriási volt, hisz oda futott be a kultúra, a népművelés valamennyi szervezete, ezekbe az épületekbe. Olyan működő kis egységek voltak, hogy azzal csak a magyar nép tradícióját emelték és öregbítették.
Most, amikor a privatizáció korában élünk, megkérdőjelezhető: a privatizáció hogyan megy tovább? Amikor halljuk itt a százmilliók elherdálását, bizonytalan voltát, honnan jöttek, hova mennek, akkor a falvakban, községekben, városokban ezeknek az ingatlanoknak a kérdése még mindig foglalkoztatja az embereket. Nem egy ember jön hozzám - és nemcsak énhozzám, hanem valamennyi képviselőtársamhoz bizonyára, vagy nagyon sokhoz -, hogy mi lesz ezekkel az épületekkel. Áron alul keltek el. Rengeteg vita volt a kárpótlási törvények kapcsán akkor még állami tulajdonú ingatlanokra.
Ugyanakkor ezek a szervezetek, amelyek gazdakörök, földművelő körök címen jöttek létre, amelyek téglánként és rengeteg munkaórával létesültek csodálatos egységgé, írásos dokumentumok vannak róla, ha nem is úgy szerepeltek, mint a Kisgazdapárt tulajdona, földművelő körök, talán nem úgy szerepeltek, hogy különböző pártok tulajdona, de ott székeltek a mai vállalkozók, úgymond az iparos társadalmi réteg ott húzódott meg, és onnan indult el.
Megkérdőjelezhető, hogy most, amikor ezek a bizonytalan privatizációk létrejönnek, egyáltalán érdemes ezeket eladni? Nem szabad eladni őket! Továbbra is ott kell maradni az önkormányzatokban, és ezeket használatra kell illetékes szerveknek odaadni. Sok civil szervezet van jelenleg Magyarországon, amely helyét keresi.
Vita van az önkormányzatok testületében ezeknek a tulajdonjogok odaadására. Nem biztosítanak helyet. Evégett a zúgolódás igen nagy, mert hiszen élnek még azok az emberek, akik ezeket az épületeket - úgymond - felépítették, vagy hitelesen elfogadták azoknak az építtetőknek a munkáját, akik ezeket létrehozták.
Éppen ezért a Független Kisgazdapárt ezen állami épületeket nem ajánlja arra, hogy most tulajdonosként e privatizáció során egy új tulajdonos kezébe jusson. Megkérdőjelezhető azonban az is, hogy ezek értékelése hogyan történne. Rendkívül aggasztó, szinte kétségbeejtő az a helyzet, ami most Magyarországon a privatizáció következtében bekövetkezett, hogy - még egyszer hangsúlyozom - százmilliók mennek, vándorolnak valahova.
(22.20)
Ez az összeg, amely itt több képviselőtársam szájából elhangzott, 2-300 milliárd forintra tehető. Rendkívüli érték van a magyar társadalomnak a kezében ennek következményeképpen. Éppen ezért én a magam részéről és a Kisgazdapárt csak azzal a javaslattal tud élni, hogy használatba, de ne tulajdonba kerüljön. Most, amikor a privatizációs minisztérium is tulajdonképpen szétesett, hogyan bízzuk most egy olyan bizonytalanságban valakinek a kezébe, hogy megnyugtató módon rendezze ezt a rendkívüli érdekes dolgot, amikor szinte mindenki azt várja, hogy rend legyen Magyarországon? Köszönöm szépen, hogy meghallgattak.
