DR. KIS GYULA JÓZSEF
DR. KIS GYULA JÓZSEF
DR. KIS GYULA JÓZSEF (MDF): Köszönöm szépen, elnök asszony. Köszönöm a figyelmet. Tisztelt Ház! Előnye van annak, hogy az ember utoljára szólhat, mert végighallgatta a többiek véleményét, és ebből a véleménycsokorból az derült ki, hogy igencsak eltérően ítélik meg még a kormánypárti képviselők is az elénk terjesztett három törvényjavaslatot, mind a szocialista képviselők, ahol két ellentétes, mind a szabaddemokrata képviselők, ahol három, egymással gyökeresen ellentétes állásfoglalást hallottunk.
A társadalom megítélése azonban egységes ebben a kérdésben. Csak a mai lapokból hadd idézzek. Szemfényvesztés a bérterhek enyhítése - nyilatkozza a Magyar Munkavállalók Szövetsége -, miszerint a másfél százalékos járulékcsökkentéssel szemben 80-100 milliárdot jelent a munkabérek terhét jelentő járulékalap-kiszélesítés. Tiltakozik a művésztársadalom - mondja az állásfoglalás, amelyet aláírt az összes művészeti szövetség és a művészeti dolgozók összes szakszervezete. Azt írják, hogy az aláíró szervezetek a tervezett intézkedés ellen a leghatározottabban tiltakoznak. Az Egészségbiztosítási Pénztár, amely eddig felelős volt ezért, a következőt mondja, hogy noha volt egy egyeztetés, de ennek eredményét egyáltalán nem tükrözi az előterjesztés, ezért sem szakmai, sem társadalmi szempontból nem tartjuk elfogadhatónak az egészségügyi ellátás természetbeni részének és pénzellátási részének szétválasztását. Mindkettőt biztosítási alapon, egységes rendszerként értelmezzük.
Nos, ha tehát mindenki tiltakozik, és még a kormánypártok sem értenek vele egyet - az ellenzék elmondta, hogy miért nem -, akkor egyetlenegy kérdés maradt: miért kellett ezt most elénk terjeszteni az igen tisztelt kormánynak? Vajon miért? Várható volt a fogadtatás, várható volt a különböző képviselői reagálás: akkor pedig miért kellett ezt ily sürgősen megtenniök? Különösen akkor, amikor itt átalakításról és hosszú távú folyamatok generálásáról van szó, érintik az egészségügyi törvényt, érintik a társadalombiztosítási rendszer működését, és mindegyikről nem került elénk az ígért egészségügyi, illetve társadalombiztosítási törvény. Hogy tudjuk megítélni, hogy ezek a részlépések vajon abba az irányba mennek-e, amire az államháztartási reform egésze irányul, tehát abba az irányba, hogy az állam kötelezettségvállalása a társadalom egyéb szereplőivel szemben csökkenjen, hol, mikor, mi módon fog ez megtörténni? Nem tudjuk, hogy a Lépestető felé, avagy a budai gyerekszanatórium telephelye felé, vagy merre akar mozogni az egészségügy.
Amíg tehát ezeket nem látjuk, nagyon nehéz ezekről a részkérdésekről dönteni, és az eddig elhangzottak alapján itt tulajdonképpen egy érvet hallottunk, azt, hogy folyamatosan forráshiányos az egészségügy finanszírozása, tehát többletbevételekre van szükség. Ez valóban egy nagyon komoly érv. Azonban a forráshiány okát szíveskedjenek a beterjesztett anyag mellékletében megtalálni, ahol ugyanis az olvasható, hogy míg 1995-ben 7,7 százalékát fordítottuk a nemzeti összterméknek az egészségügyre, addig ez '97-ben már 6,5 százalék lesz csupán, tehát 15 százalékkal csökken. 15 százalékkal csökken az egészségügyi informatikai és orvostechnikai forradalom körülményei közepette. Nos kérem, ez a forráshiány oka.
Nyilván aki ezt készítette, ezeket az anyagokat, az tisztában volt ezekkel a számokkal, tehát kevesebb pénzből akarnak egészségügyet működtetni, ezért valamilyen módon meg kell próbálni azt a 80-100 milliárdot előteremteni a járulékalap kiszélesítésével. Erre volt már kísérlet, többen utaltak a Bokros-csomagra, ahol például a honoráriumok, a szerződések, a szerzői jogok megjárulékoltatásával próbálták ezt megtenni, ám az Alkotmánybíróság azzal utasította vissza, hogy a járulék az egy olyan szerződés az állampolgár, a biztosított és a biztosító között, amely esetében a többletbevételért, a többletbefizetésért többletszolgáltatás járna.
Mi történt tehát? Született valamelyik pénzügyminisztériumi zseni fejében egy zseniális ötlet, azt mondta, ha ez így van - és így van, mert az Alkotmánybíróság ezt mondja, azzal nem tudok vitatkozni -, akkor kereszteljük át a járulékot adóvá. Igaz, hogy ugyanúgy fog működni. Nagyon speciális adó lesz, mert ugyanúgy a társadalombiztosítási önkormányzat fogja beszedni. Ugyanúgy ő fogja kezelni, és minden más adótól függetlenül, ami tehát úgy működik, hogy egy közös államkasszába, az államkincstárba kerül be, és nem célzottan kerül be, ezt az adónak nevezett valamit kizárólag az egészségügy működtetésére lehet fordítani. Ezt, kérem, eddig ugyanezekkel a feltételekkel társadalombiztosítási járuléknak hívták, most is az, csak éppen adóvá kereszteltetett át. Szerintem, tisztelt pénzügyminisztériumi államtitkár úr, ha Jancsikát Juliskának keresztelik át, attól az még nem fog gyereket szülni. Tehát ez az átkeresztelés nem hiszem, hogy kiállja az alkotmánybírósági próbát. De milyen áldozatokat hozott azért a Pénzügyminisztérium, hogy ezt megtehesse, mármint hogy adóként kiterjeszthesse a járulékoltatás, illetve az adóztatás körét? Egy rettenetes és meggondolatlan áldozatot.
Tisztelt Kormány! Tisztelt pénzügyminisztériumi Államtitkár Úr! Tessék belegondolni, hogy abban a pillanatban, amikor az állam állampolgári jogúvá teszi az egészségügyi ellátást, akkor ezzel milyen kötelezettségeket vállal magára! Tessék meggondolni, hogy amikor a forráscserét Békesi pénzügyminiszter úr annak idején megcsinálta, akkor az egészségügyi kiadások 100 milliárd alatt voltak, most 520 milliárdot tesznek ki, ellentétben a családi pótlékkal, ami aránytalanul kis mértékben, néhány százalékkal növekedett mindössze. Én emlékeztetem az igen tisztelt jelenlegi pénzügyminiszter urat, hogy Békesi pénzügyminiszter úr úgy tűnik, hogy előrelátóbb volt, és bölcsebbnek bizonyult a történelem fényében, mert ha ezt az árrobbanással fenyegető feladatot a költségvetés átvállalja azért, hogy most egy vagy két évig pluszforráshoz jusson, azzal akkora terhet vállal magára, ami valóban az államháztartásnak a költségvetési, állami költségvetési részét hosszú távon finanszírozhatatlanná teheti. Véleményem szerint tenné is. Ugyanis nem lehet egy biztosítási rendszerről visszatérni egy állami egészségügyi szolgálati rendszerre egy-két évre. A biztosítási rendszerek beérési ideje 10-20 év a világon mindenütt. Nálunk lassabb volt, hát az egész fejlődésünk inkább stagnálás volt, tehát 50-60 évbe telt. Ha most visszatérünk egy olyan rendszerre, amely állampolgári jogúvá teszi az egészségügyi ellátást, ezzel megszűnik a biztosítási jogviszony, tehát az a fajta probléma, hogy '88-tól tudjuk a biztosítási befizetéseket számon tartani, és ennek alapján a kifizetéseket valamilyen módon arányba hozni az életkeresettel, ez, ha egy-két év kiesik, akkor újra elölről kezdhetjük, tehát '88-tól '96-ig nyolc évet megint veszteni fogunk, vagy tízet, vagy tizenkettőt, ha megint vissza kívánunk térni a biztosítási rendszerre.
(12.30)
Na most, a biztosítási rendszer előnyei valószínűleg nagyobbak, mint a hátrányai. Az, hogy itt Ungár Klára képviselő asszony a társadalombiztosítás helyszínen való felkoncolását követelte erről a szószékről, az ugye, azt jelenti, hogy mélységesen elégedetlen, sértve érzi magát a tb gazdálkodásával. Ezt én teljes mértékben megélem, átélem és megértem. Ilyen dühöt az ember akkor érez, amikor a házastársa megcsalja, de abból még nem következik az, hogy a házasság intézményét kell megszüntetni, legfeljebb az asszonyt vagy az urat kicserélni. Tehát attól, hogy ez a társadalombiztosítás most nem a kívánt szinten működik, még nem kell az egész társadalombiztosítási vagy biztosítási elvet feladni. Nemcsak azért, mert ez konszenzussal született, hanem azért, mert azért született konszenzussal, mivel mindannyian beláttuk - a jelenlegi parlamenti pártok -, hogy az állam mindenkori mohósága, a költségvetés mindenkori deficitből eredő éhsége, pénzéhsége ellen egyetlen védekezése van a társadalomnak: az, hogyha egy, a költségvetéstől, a politikai pártoktól, a mindenkori kormánytól független, önálló, és külön erre a célra választott felügyelet mellett működik.
Nos, ennek az elvnek a feladása, ehhez meg kell mondjam, hogy 1950-ben a Gerő Ernő vezette Népgazdasági Tanácsban is másfél hónapi vitát indukált, mire Gerő Ernő kézjegyével megoldotta az ügyet, átvágta a gordiuszi csomót, az irattári anyagok szerint még azt is megmondta, hogy a MÁV Kórházban ne 437 ágy legyen, kijavította 422-re - de erre legalább ennyi időt szánt a Népgazdasági Tanács. Tisztelt Kormány! Egy ilyen visszaállamosításra azért egy demokratikusnak nevezett országban egy parlamentnek legalább annyi időt szíveskedjenek adni - és nem két hetet -, mint az egykori Népgazdasági Tanács tagjainak Gerő Ernő úr szíveskedett volt.
Nos, ez a visszaállítás ez egy csomó más jogi problémát is magával hoz természetesen. Arról már beszéltem, hogy vagy megeszi vagy nem eszi az Alkotmánybíróság, hogyha átkereszteljük a tehenet ugye disznóvá, attól vajon várhatjuk-e, hogy karaj lesz belőle és nem felsál? De a másik gond az, hogy mi történik akkor, ha azt mondja az állampolgár, hogy miután nekem állampolgári jogon jár az egészségügyi ellátás, ezért nem szükséges befizetnem az adót vagy járulékot, hiszen ez jár nekem? Konkrét esetben, ha bekerül a kórházba és nincs taj - társadalombiztosítási azonosító jele -, ezért utólag a számlát kiküldi neki a társadalombiztosítás, akkor vajon nem fogja tudni-e megtámadni a bíróságon, hiszen nem feltétele a társadalombiztosítási azonosító szám az ellátásnak, mint ahogy a társadalombiztosítás működését szabályozó '75. évi II. törvényből az összes ilyen kötelezettségek ezek a javaslatok kiveszik.
Ugyanígy kiveszik azt a lehetőséget, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár döntsön arról, hogy mit finanszíroz, mely kórházi ágyat finanszírozza, hiszen a társadalombiztosítás jogosítványai közül ez kikerült. Akkor milyen törvényi felhatalmazás alapján dönt? Avagy, hogy a jogi problémákat tovább lehessen fokozni - nyilván a jogászok ennél még sokkal többet fognak tudni találni, de - mi módon lehet azt eldönteni, ha a társadalombiztosítás kezeli a bevételeket, de ezeket adóként hajtjuk be, akkor ezek fölött ki rendelkezik? Az állam, a kormány, a parlament, az önkormányzat? Tehát egy csomó olyan dolog van, amelynek a végiggondolása mintha kimaradt volna a törvény-előkészítés során. Most szándékoltan nem egészségügyi problémákról, szakmai problémákról beszéltem, hiszen az előterjesztővel ez ügyben nem sikerült vitát kezdeményezni a szociális bizottságban sem - tekintve, hogy nem tudott válaszolni egyetlen kérdésünkre sem.
Én mindenesetre óva inteném a kormányt, hogy egy ekkora koloncot, mint az egészségügyi ellátásért való felelősség, költségvetési felelősség, magára vállaljon egy olyan rövid távúnak tűnő érdek miatt, mint az, hogy jövőre meg lehessen növelni az egészségügyi ellátásra fordított összegeket. Túl nagy indulatokat keltett, túl sok érdekcsoportot sért ahhoz, hogy egy ilyen rövid távú és - véleményem szerint - hosszú távon káros intézkedést érdemes legyen megtenni. Ezért a Magyar Demokrata Fórum nevében is azt tudom kérni, hogy vonják vissza ezt a három törvénytervezetet. Köszönöm. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
