DR. KISS JÓZSEF
DR. KISS JÓZSEF
DR. KISS JÓZSEF (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! Időnként az ember könnyebb helyzetbe került, mint ahogy eredetileg gondolná, mert Torgyán képviselőtársam hozzászólása után kormánypártiként sokkal több kedvező elemet találok ebben a három törvényjavaslatban, mint - mondjuk - tettem ezt volna az ő hozzászólása előtt.
A társadalombiztosítás kérdéseivel kapcsolatos, a tisztelt Ház előtt fekvő hét előterjesztés közül háromnak a tárgyalása kezdődött meg ma, és alapjában véve örülhetünk annak, hogy tegnap késő este - ugyan a mostaninál szűkebb körben - még a társadalombiztosítási alapok 1995. évi költségvetésének zárszámadását tárgyaltuk, és már kezünkben van az 1997-es költségvetés tervezete.
A három törvényjavaslat a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény módosításáról, az egészségügyi hozzájárulásról és az egészségügyi természetbeni ellátások finanszírozásának változásával összefüggő törvénymódosításokról szóló előterjesztések - amik egyébként együtt 13 törvény kisebb-nagyobb módosítását kezdeményezik - szorosan összefüggnek egymással, de nemcsak egymással, hanem az 1997-es költségvetéssel és a tb-alapok '97-es költségvetésével is. És hadd kezdjem innen képviselőtársaim, a társadalombiztosítási alapok 1997-es költségvetésével.
A járulékreform alapvető igénye pénzügyi, finanszírozási szempontokra vezethető vissza. És nemcsak járulékreformról van szó, hanem forrásreformról is - használjuk ezt a kifejezést, mivel finanszírozáson a társadalombiztosításban tevékenykedők az intézményi egyedi finanszírozást értik. A társadalombiztosítás 1997-re benyújtott költségvetéséből kiderül, hogy 1996-ról 1997-re mintegy 200 milliárd forint többletigény jelentkezik a társadalombiztosítási alapoknál. Ebből mintegy 100 milliárd forint a nyugdíjtöbblet, 50-60 milliárd forint jelentkezik az egészségügyi ágazatban, és beépült a rendszerbe már korábban egy szintén 50-60 milliárd forintnyi állandósult hiány. Ezt az 50-60 milliárd forintos hiányt jól kalkulálhatjuk a rendszerben az előző évek hiányai alapján. 1991-től 22, 30, 35, 40 és most az időszakos háromnegyed éves értékelés alapján 53 milliárd forint az alapok egyesített hiánya. Az már biztosan látható, hogyha még konkrét számot nehéz is mondani, hogy ez a számsor a hatos lottón már nem játszható meg. Én bízom abban, hogy az ötös lottóba azért még ez a bizonyos hiány tartósan bele fog férni.
A járulékrendszer eddigi automatizmusa körülbelül - tehát ha változatlanul maradnának a feltételek, akkor - alapot adna egy 120 milliárd körüli, ekkora többletbevételre, amit az ágazatban el lehetne osztani, és az a bizonyos 80-100 milliárd forintnyi hiány, ami még ezek után is fennáll, az igényekhez képest csak járulékreformmal rendezhető.
Szerepet játszik persze a forrásreform a forrásátalakításban és ennek a szükségességében az is, hogy a központi költségvetés a társadalombiztosítási alapok felé nem képes növelni kiadásait, sőt, az az igény fogalmazódott meg a kormány-előterjesztésben és ezt megelőzően a kormányhatározatban is, hogy ez az elszámolás is nullszaldós egyenleggel záruljon, azaz, az alapok egyensúlyi állapota akár év közben, akár év végi konszolidációs beavatkozások nélkül is megvalósuljon. A költségvetésnek ne kelljen ilyen összegek felmerülésére sem év közben, sem az év végén számítani.
A járulékreformra tehát mindenképpen szükség van, és lehet a forrásreform kiindulási alapja is a betervezett hiány megszüntetése, de elgondolkodtató és megfontolandó a költségvetés nulla részvételének igénye a folyamatos finanszírozásban.
(11.00)
Mérlegelni kell, hogy a benyújtott költségvetési törvény alapján az egészségügyre fordított kiadások a GDP 7,4 százalékáról 6,5 százalékára, ebből a gyógyító-megelőző kiadások 3,3 százalékról 3,2 százalékra változnak, és ez nem egy most kezdődő folyamat, hanem 1992-től 1995-ig ismertetve a számokat a társadalombiztosítás egyesített kiadásainak a GDP 18,6 százalékáról 15,7 százalékára csökkentek, az egészségbiztosítási ágazatban pedig a kiadások 8,8 százalékról csökkentek erre a már említett 7,4 százalékra, ami tovább csökkent 6,5 százalékra.
Ennek a folyamatnak - hogyha ábrázoljuk, akkor ez grafikusan is jól követhető - valamilyen módon lennie kell egy végének. Tudniillik azért az nem elvárható valószínűleg, hogy egy folyamatos csökkenéssel a nulla alapvonalat érje el a GDP-ből való részesedése a társadalombiztosítási ágazatnak, és ezen belül az egészségbiztosításnak.
És még egy dolog nagyon fontos ebből a szempontból, hogy nem szabad figyelmen kívül hagyni, amikor ezt a grafikont elemezzük, a GDP alakulását sem. Tehát amikor a GDP érdemben nem változik, nem csökken, nem emelkedik, akkor ez egy valós csökkenés. Nem fájna a fejünk a társadalombiztosítási alapok fenntarthatóságáért és az egészségügyi szolgáltatások fenntarthatóságáért akkor, hogyha a GDP, a társadalmi össztermék egy dinamikusabb emelkedési tendenciát mutatna, és ehhez képest csökkenne az adott ágazatra fordított arány.
Támogatandó és támogatható tehát, képviselőtársaim, az a kormányzati szándék, amely a társadalombiztosítási alapok 1997-es és szerencsés esetben hosszabb .távú egyensúlyára, stabilitására törekszik. De megkérdőjelezhető, hogy tartható-e az a járulékreform és forrásreform, amelyik a beállított szintet tükrözi, tartható-e a költségvetésnek a jelen pillanatban a nulla részvétele a társadalombiztosítási ágazatban.
Tisztelt Képviselőtársaim! A költségvetési szemlélet mellett szólni kell arról is, hogy milyen társadalmi elvárásoknak kell megfelelnie egy járulékreformnak. Két megközelítést ajánlok szíves figyelmükbe. Igaz az a megállapítás, hogy a lakosság növekvő köre fizet a jelenlegi rendszerben jövedelmeihez képest kevés járulékot, és bizony helyettük is magas százalékot fizetnek a rendszeres járulékfizetők, elsősorban a munkaviszonyban állók. Miniszter úr expozéjában számadatokkal is szolgált ebben a tekintetben. És körülbelül valóban ott van 650 ezer fő, aki egy sejthető nagyságrendű massza, akiket igazából nem érnek el a felmérések, akik egyáltalán nem fizetnek járulékot, pedig láthatóan rendelkeznek jövedelemmel, csak semmiféle nyilvántartásban nem szerepelnek.
A járulékelkerülés egyik oka nyilván a magas járulékkulcs. A járulékok százalékos csökkentésétől tehát várható a fizetési fegyelem javulása, de önmagában nincs ilyen hatása. A törvényes nagy- és kiskapukat is zárni kell, többek között azzal, hogy, mint ezt a törvényjavaslatok teszik, igyekeznek a jövedelemfajták járulék szempontból különböző viselkedését megszüntetni. Ne lehessen elkerülési mód az, hogy megválasztja a kifizető a kifizetés módját, és ezzel befolyásolni tudja érdemben az ehhez kapcsolódó adó-, illetve járulékköltségeket.
A harmadik elem véleményem szerint, tehát ezen kívül, hogy százalékcsökkentés, kiskapuk zárása, kiterjesztése, egyformává hozása a jövedelmeknek, a harmadik elem véleményem szerint egy korrekt és határozott ellenőrzési rendszer.
Mindezeket a kormányzati célokat támogatjuk. A konkrét előterjesztésekkel kapcsolatban azonban vannak komoly fenntartásaink. Helyes-e a célzás, és helyes-e az az eszközrendszer, az a fegyver, amit használunk ennek a célnak az elérésére, a járulékelkerülés megakadályozására? Vizsgáljuk meg ezt elemenként, és most csak a legfontosabb elemekre fogok kitérni, hiszen az itt előttem hozzászóló képviselőtársaim és miniszter úr is az expozéjában sokra kitért.
A járulék alapjának kiszélesítése támogatható. Hiszen ez volt az egyik oka a járulék elkerülésének. Munkabér helyett tiszteletdíjat vagy osztalékot fizettek ki, elkerülve ezzel bizonyos adózási és járulékfizetési kötelezettségeket.
A legnagyobb problémát ebben a körben a szellemi tevékenység, a szerzői jogi védelem alá tartozó tevékenység, a honoráriumok járulékkörbe és adókörbe való teljes beemelése okozza, és itt ez egy megfontolandó politikai döntés kérdése. Ez önmagában egy kedvező elem is lehet akkor, amikor megoldaná az ágazatnak azt a problémáját, ami tartósan abból jelentkezik, hogy igazából a járulékrendszerbe be nem lépve nyugdíjjogosultságot nem szereznek, az ellátások esetlegessé válnak, és egy komoly problémát okoznak ebben a körben akkor, amikor az aktív tevékenységet kényszerülnek abbahagyni.
Ugyanakkor az is biztos, hogy ez egy speciálisan viselkedő társadalmi ágazat, megfelelő érdekérvényesítési szempontokkal, s egy speciális réteg. S itt lenne egy ajánlatom vagy egy felvetésem, amit sürgősen kéne megfontolni, mielőtt még az szja-törvényt lezárnánk, hogy a bevételekből, a jövedelem megállapításánál a tételes elszámoláson kívül alkalmazott szabályon nem lehetne-e enyhíteni. Míg általában vállalkozói körökben természetesen kell tudomásul venni adóbevallásokon a negatív eredményt, azaz a veszteséget, vagy a minimálisra csökkent eredményt, addig itt egy elég kis lehetősége van annak, hogy az ilyen szellemi tevékenységet folytatók a valóban a jövedelemszerzés tekintetében felmerült költségeiket elszámoláson kívüli rendszerben automatikusan csökkenthessék, s ezt a terhelést egy kicsit befolyásolni tudják.
A másik ilyen kérdés persze a járulékköteles plafon emelése, ami szükséges volt, kevesen is vitatják, bár többen megjegyezték, hogy egy speciális körben nagyon érzékenyen érinti ennek a terhelése a jövedelemviszonyokat, amit figyelembe kell venni majd akkor, amikor az szja-tábláról határozunk, és meg kell nézni, hogy együtt hogyan hat az a arra jövedelmi körre, amikor az szja-táblában engedményeket teszünk, bizonyos jövedelemhez adócsökkentéseket, és ugyanebben a körben viszont a plafonemelés járulékbefizetési kötelezettséget termel.
A másik: még így sem inflációkövető ez a plafon, és szükség volt arra, hogy a kifizetések is kövessék valamilyen módon az inflációt és értékelhetővé váljanak, hiszen a járulék elkerülésének egyik oka éppen az, hogyha azt érzi az állampolgár, hogy hiába fizetem be, akkor se kapok igazából érdemben vissza belőle azzal arányos nagyságrendű szolgáltatást akár táppénzben, akár nyugdíjban.
A legélesebb vitát az új, adó jellegű egészségügyi hozzájárulás váltotta ki - ez a bizonyos 13 százalék, de legalább 4500 forint. A vita néhány sarokpontját emelném csak ki. Alkotmányossági aggályok és ellentmondások vannak véleményem szerint is abban, hogy egy állampolgári jogú egészségügyi ellátást hozunk létre, amihez befizetési kötelezettséget kötünk, de nem minden állampolgárra terjed ki ez a befizetési kötelezettség: a nyugdíjasra nem, a munkaügyi alapból finanszírozottra viszont igen. Nehezen védhető az a feltételezés, miszerint itt a kör meghatározásánál az volt a döntő szempont, hogy fizetnie kell mindenkinek, aki után nem közvetlenül a költségvetés fizet, és nem kell fizetni azoknak, akik után valószínűleg csak a költségvetés fizethetné meg ezt a bizonyos egészségügyi hozzájárulást. Ez vitathatatlanul ellentmondásos helyzet, aminek a feloldására, úgy gondolom, törekedni kell.
A másik: a minimális járulék speciálisan ágazati és területi, kisrégiós hatásainak az átgondolatlansága. A mellékletekben szereplő táblázatok az ágazati hatásokat valamelyest bemutatják, amennyiben jelzik, hogy egyes ágazatokban, illetve minden ágazatban a legalacsonyabb jövedelmi viszonyúakat, a 34 600 forint alattiakat érinti kedvezőtlenebbül a változás, nem őket személyükben, és ezt hangsúlyozni kell, hanem a munkáltatójukat, tehát nekik nem változik a befizetési kötelezettségük, de a munkáltatónak igen. Ez viszont egyes területeken halmozottan hátrányos helyzetet teremthet, hiszen vannak olyan, a munkanélküliség által leginkább sújtott kistérségek, régiók, ahol a legalacsonyabbak a munkabérek, ez nyilvánvalóan természetes piaci folyamat, és itt terheljük rá a legnagyobb mértékben ezt a bizonyos befizetési kötelezettséget a legiskolázatlanabb, az érdekérvényesítésben legkevésbé részt venni tudó rétegre.
(11.10)
Ennek ezt az elemzését el kell végezni, mert ez, úgy gondolom, az előterjesztésből kimaradt.
A minimális 4500 forintos egészségügyi hozzájárulást a foglalkoztatás költségénél megszokott módon százalékban kifejezve ez azt jelenti, hogy egyes rétegekre, egyes területekre a 1,5 százalékos járulékszint-csökkenés nemhogy nem vonatkozik, hanem éppen emelkedésként jelentkezik. A csúcs a bemutatott táblázatokban is 46 százalékot jelenthet, ha ezt százalékosan vizsgáljuk. Ebben az esetben a foglalkoztatásnak a költségei ezeken a területeken nőnek, és előfordulhat, hogy az érdekérvényesítésben legkevésbé résztvevő réteget nyomja ez ki a legális piacról, a legális munkaerőpiacról, és kényszeríti őt is valamiféle pszeudovállalkozásra. Nem valósul meg tehát meg a pontos célzás, és nem korrektül megválasztott minden egyes eszköz az előterjesztésben.
Ennek ellenére azt kérem képviselőtársaimtól, hogy segítsenek ennek a célzásnak a pontosításában, segítsenek abban, hogy az eszközök korrektebbek legyenek, kérem a kormányt arra, hogy az ehhez szükséges módosító indítványok összeállításában és elkészítésében működjön közre, hogy egy elfogadható, valóban reformértékű lépést tehessünk a társadalombiztosítási alapok finanszírozások megoldásában. Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
