DR. SURJÁN LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. SURJÁN LÁSZLÓ
DR. SURJÁN LÁSZLÓ (KDNP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Avval az elemmel kezdem, ami már elhangzott egy korábbi vezérszónoklatban. Számomra felháborító az a meghunyászkodás, ahogy a népjóléti miniszter tűri, hogy a pénzügyminiszter nyújtsa be ezeket a törvényeket.
Az államháztartás egysége és a költségvetési törvények összhangja csak annyit indokol, hogy a társadalombiztosítási alapok költségvetését a pénzügyminiszter terjessze be. Az egészségbiztosítás szakmai hátterét adó törvények azonban csak a Népjóléti Minisztériumhoz tartozhatnak.
A most tárgyalt javaslatokkal teljessé vált egyfajta pénzügyi diktatúra, ilyen helyzetben szakmai hitelét csak lemondással mentheti meg valaki, mint ahogy ezt Kovács Pál miniszter úr meg is tette. Mától fogva nincs népjóléti miniszter, sőt nincs Népjóléti Minisztérium sem, csupán a Pénzügyminisztérium bővült egy kihelyezett főosztállyal.
Magyarországon nem ez a nagy probléma egyébként evvel a törvénnyel, mert erre mondhatjuk, hogy belső kormányügy, és ha a kormány megváltoztatta volna az erre vonatkozó ügyrendjét, akkor nekem ezt nem lett volna jogom elmondani. Magyarországon megszűnt evvel a törvénnyel a biztosítási alapon járó egészségügyi ellátás. Visszaállt az állami egészségügyi rendszer, méghozzá fölszámolódott a szabad orvosválasztás lehetősége is. Mindez homlokegyenest ellenkezik a kormányzó pártok választási programjával, és az Országgyűlés még nem hatálytalanított, a témára vonatkozó határozatával is. Hát miért akkor ez a nagy átalakítás? A pénzügyi szempontokról hallottunk, azok méltánylandók és sok konkrétum, ami megvan ebben a törvénytervezetben, még akár támogatható is lenne, csak nem itt, nem így, nem ebben a formában.
Kétségtelen, hogy az alapok költségvetési hiánya nagyon komolyan méltánylandó teher, amellyel hat éve nem tud megküzdeni a mindenkori kormányzat és parlament. A kormány megalapozatlanul folyton nullszaldósra tervezte az elmúlt évben a társadalombiztosítási alapok költségvetését, ennek tarthatatlanságára minden évben fölhívtuk a figyelmet. A pénzügyi év előrehaladtával aztán a kormány rendre rácsodálkozik a helyzetre, és a Nemzetközi Valutaalapra is gondolva egy műfelháborodást mutat, rázza az öklét a lakosságra és a kisvállalkozókra, hogy nem fizetnek elég járulékot, miközben az állami vállalatok, költségvetési intézmények járuléktartozása is meglehetősen magas.
Ugyanakkor látnunk kell, hogy van egy másik ok is. A kormány szabad kezet akar kapni az egészségbiztosítási költségvetés és az egész biztosítási jogtól védett rendszer felett. Ezért a tervezet a járulék egy részét egészségügyi hozzájárulásnak nevezi, és bővíti a járulékalapot, amelyről az előttem szóló szónokok már beszéltek.
Adós maradt a kormány azonban a hatások részletekbe menő bemutatásával. Ilyen formában azért sérti az államháztartási törvényt is. Nem derül ki, hogy ez a járulékalap-szélesítés hogyan fog hatni a gazdaságra. Nem szól a lakosság életkörülményeinek várható alakulásáról. Az egész anyagból süt a kisvállalkozások elleni harag, akiket ki nem mondottan társadalombiztosítási csalóknak tekint. Kérem, ne tekintsék ezt a mondatomat a csalás támogatásának. Amíg arról van szó, hogy ezeket a csalásokat megfogjuk, addig rendben van, de a fürdővízzel együtt nem öntjük-e ki a gyereket is?
Érthetetlen az a hatásaiban végig nem gondolt zsigeri szándék, ahogy meg akarják sarcolni a magyar értelmiségi elitet. A szerzői jogdíjak, honoráriumok járulékoltatása egyszer már elbukott. Az elutasítás most is erőteljes. A költségvetési területre adott mintegy 1,5 tocsiknyi segítség - ugye, 2 milliárd -, ez nem fogja kompenzálni a keletkezett kárt, és nem fogja megvenni az elvi alapokon álló ellenvéleményeket.
A törvényjavaslat komoly alkotmányossági aggályokat ébreszt. Nincs meghatározva, hogy mi az egészségügyi hozzájárulás. Adó vagy járulék? Ha nem járulék, akkor az államháztartási törvény szerint nem szerepelhet a társadalombiztosítási költségvetésben, hiszen ahhoz a biztosítási és szolidaritási elvek alapján működő közös kockázatvállalású biztosítású rendszer tartozik. Ha nem járulék, akkor adó, akkor része az állami költségvetésnek, a társadalombiztosítás folyósíthatja, mint a családi pótlékot. Ez a tétel azonban most - meghozatala előtt - nem szerepel egyik vonatkozó költségvetési törvényben sem.
Magyarország politikai erői az ellenzéki kerekasztal-tárgyalásokhoz kapcsolódva közös akarattal az egészségügy biztosítási rendszere mellett döntöttek. Ez a megoldás adott, ugyanis kellő biztosítékot ad arra, hogy az állam ne fordíthassa másra az egészségügy számára létfontosságú pénzeket. A most tárgyalt törvényjavaslatok felrúgják a korábbi egyezséget. Az egypártrendszerhez szokott kormány nem tűri a biztosítási jog szabta korlátokat. Visszaállítja hát egyoldalúan az állampolgári jogú egészségügyi rendszert, de ez az átállítás nem következetes. Mi lesz az önkormányzatokkal? Érdemes-e fenntartani a táppénzre, anyasági segélyre, rokkantellátásokra egy hatalmas, megyei szinten is kiépített apparátust? De miért marad meg az egészségügyi ellátás forrásának a bérek bizonyos százaléka, és miért pont 13 százalék? Mi lesz, ha kevés lesz? Átcsoportosíthat a biztosító? Honnan, és miért? Mi védi meg az egészségügyet a maradékelv hátrányaitól? A tervezet szerint minimálisan 4500 forint lesz a hozzájárulás. Ha a szürkegazdaságban fizetett minimálbérekre gondolunk, a rendelkezést akár támogatni is lehetne. De ki mondja meg, hány vállalkozót, kezdő vállalkozót tesznek tönkre? Hogyan fog hatni a fiatalok elhelyezkedésére? Mi lesz a pályakezdőkkel, alkalmi munkásokkal?
Kiss József képviselőtársam nagyon lényeges szempontból mutatott rá az itt felmerült problémára. De mi lesz a Munkaerő-piaci Alappal? Jelentős terhek hárulnak rá. Ha kifogyunk, járulékemelés lesz a Munkaerő-piaci Alap befizetési oldalán, és akkor a mostani 1,5 százalékot is el kell veszíteni mondjuk '98-ra? Ezek azok, amik kidolgozatlanok például.
De az általánosságok után néhány részlet. A kormány tisztességtelen alkut ajánl az egyéni vállalkozóknak. Ha előre lemondanak a táppénzről és a terhességi gyermekágyi segélyről, akkor 4 százalék helyett csak 2,5 százalékot kell fizessenek. Emberek tömegeik, azok családját hozza ezzel később lehetetlen helyzetbe, mert kiesik a kockázatkezelés közösségéből, ugyanakkor a kieső bevételek pedig a többieknek is hiányozni fognak.
Szakmai blődli is akad ebben az előterjesztésben: már említette egyik képviselőtársam a passzív betegellátást. Kérem szépen, ez nem lehet leírási hiba, mert az indokolásban is meg van ismételve. Jövőben nem a progresszív, hanem a passzív betegellátásból veszik ki az egyetemek a rájuk háruló feladatokat. Kérem, a passzív betegellátás fogalma tartalmatlan, jogszabályi háttere nincs, a passzív gyógyítás annyit tesz, hogy a beteg vagy meggyógyul, vagy meghal, és ezt kivárjuk. Ez a gyógyulás folyamata, amely ha az orvost kellően távol tartják, akkor még hasznos is lehet, de ilyen viccszinten nem lehet kezelni egy törvénytervezetet.
(11.20)
A progresszív betegellátás megszüntetése viszont a nemzet ellen való vétek. Furcsa, hogy nem lesz bevétel a rabok, a fogvatartottak után, noha őket is kell gyógyítani. Sorkatonák után sem. Itt érhető tetten az állami ellátás hátránya a biztosítási rendszerrel szemben. Az utóbbiban - mármint az állami ellátásban - az ilyen megoldások jogszerűek, a biztosítási rendszerben azonban legfeljebb ideiglenesen tűrhetők meg egy átmeneti periódusban, amíg teljessé nem válik.
Ez a törvény kiszolgáltatja az egészségügyet a kormányok kénye- kedvének. A törvényjavaslat előírja, a közgyógyellátási igazolványt kiállító települési önkormányzat köteles az egészségügyi hozzájárulás minimálértékét befejezni. Akkor is, ha azt már valaki más befizette, mert lehet olyan oka a közgyógyellátási igazolványnak, amely mellett már van érvényes jogviszonya az illetőnek. Nincs kidolgozva tehát a törvény, és előállít egy olyan helyzetet, hogy éppen a legnyomorultabbak után dupla pénz érkezik be a központba.
A javaslat az egészségügyi járulék beszedésével, végrehajtásával kapcsolatos feladatokat az Egészségbiztosítási Önkormányzat központi hivatali szervének, igazgatási szerveinek feladatává teszi. A beszedést az önkormányzat felügyeli, az egészségügyi hozzájárulást viszont tulajdonképpen senki, vagy a Számvevőszék, így a hivatal feltehetőleg még inkább működésképtelen lesz. Ha az egészségügyi hozzájárulás nem biztosítás, akkor miért nem az APEH szedi be ezt az adófajtát? Szabad-e egy kormánynak ilyen alacsony szinten szembekötősdit játszani a parlamenttel és az Alkotmánybírósággal?
Újból kérdezem, adó vagy járulék ez a hozzájárulás? Az állam többet kellene vállaljon a társadalombiztosítás terheiből, ennek azonban ne egy új béradó legyen a forrása, hanem - forrásreformról esett szó - megfontolásra ajánlom a pénzügyi kormányzat részére, hogy az áfabevételek jelentsenek egyfajta forrást. Akár ugyanilyen értékben, ezt sokkal szélesebb kör fizeti, sokkal igazságosabb teherviselést jelent, mint folyton az átlátható bérből és fizetésből élőkre rakni a terheket.
Kérdések egész sora vetődik fel. Mi lesz a biztosítási önkormányzat sorsa? Biztosítási alapon csak a pénzbeli ellátások járnak. A 4. §-a a vonatkozó törvénynek az egész egészségügyet kiveszi az önkormányzat alól. Legitim-e az, hogy ugyanakkor ez az önkormányzat felhatalmazást kap a természetbeni ellátások intézésére, miközben ez állampolgári jogon jár? Miért az önkormányzat és a hivatala folytatja le a gyógyszerár-tárgyalásokat? Fennmarad-e az önkormányzat egyetértési joga az egészségügyi ellátásokra vonatkozó kormányrendeletekre nézve? Kihagyható-e az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat felügyelete? Mi rendelkezik arról, hogy az ellátások közül mit kell majd az egészségügyi hozzájárulásból, és mit az állami költségvetés egyéb fejezeteiből finanszírozni?
Az egész törvénycsomag politikailag, szakmailag, jogilag fércmunka. Ha szakdolgozat formájában egy felsőoktatási intézményben kerülne benyújtásra, elégtelent kapna. A javaslat a szakmai szervezetekkel a törvényben szabályozott kötelező egyeztetésen nem esett át. Nem látta a Magyar Orvosi Kamara, a gyógyszerész kamara. Az Egészségbiztosítási Önkormányzat jóváhagyását sem szerezték meg, az Érdekegyeztető Tanács sem támogatja.
A kormány ezzel a tervezettel mindenki ellen izomból politizál. Az egész rendelkezéshalmaz a több mint 200 ezer egészségügyi dolgozó arculcsapása is. Azoké, akik megalázóan alacsony bérért, hivatástudatból, elfogadhatatlan körülmények között, ma már állandó bizonytalanságban gyógyítják, ápolják még mindig ezt a nemzetet. Joggal követelik, hogy legyen vége annak a szakmai nihilizmusnak, ami ma a Népjóléti Minisztérium működését jellemzi.
Ez a tárgyalásra alkalmatlan törvénycsomag ellenkezik a miniszteri feladat- és hatáskörre vonatkozó jogszabályokkal, a társadalombiztosításra vonatkozó országgyűlési határozattal, az államháztartási törvénnyel. A kormány szakított az 1989-90-es átalakulás során kikristályosodott elvekkel. Eltért a koalíciót alkotó pártok programjától.
A tervezet megszavazása nyílt döntés a restauráció mellett. Az alulfinanszírozott egészségügy rászorul a társadalombiztosítási jogból fakadó biztonságra. Az államosítás merénylet a magyar lakosság egészsége ellen. A kereszténydemokraták elutasítják, kormányra kerülésük esetén pedig megsemmisítik ezeket a törvényeket. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps jobb oldalról.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem