UNGÁR KLÁRA

Teljes szövegű keresés

UNGÁR KLÁRA
UNGÁR KLÁRA, a költségvetési és pénzügyi bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Én a költségvetési bizottság kijelölt előadója vagyok és nem az elnöke és az alelnöke, de köszönöm a bizalmat.
A költségvetési bizottság az előttünk fekvő három törvényt - amelyek összefüggnek - általános vitára alkalmasnak találta. A többségi vélemény mellett tudtommal kisebbségi vélemény is elhangzik majd, Csépe úr fogja elmondani.
A költségvetési bizottságban a szociális bizottság előadója által már elmondott alapelveket támogattuk, és az alapelveken kívül az elénk benyújtott törvénytervezetet is alkalmasnak találtuk arra, hogy a problémát kezelje. Nyilván nem zárja ez a lehetőség ki, hogy a részletekhez módosító indítványokat nyújtsunk be.
Az előttünk fekvő törvénytervezet, illetve a hozzá kapcsolódó másik két törvény bevezet egy új fogalmat, az egészségügyi hozzájárulást. Az egészségügy finanszírozására ezért ezen túl nem járulékot fizetünk, amelyhez biztosítási elv kapcsolódik, hiszen a fizetett járulékok tulajdonképpen eddig is adóként működtek. Nem olyan rendszerességgel és nem olyan ütemben betegedtünk meg, nem úgy használtuk az egészségügyi szolgáltatásokat, ahogy a jövedelmünk alakult. Sőt, azt is mondhatnám, valószínűleg fordított volt az arányosság. Nagy tömegben az alacsonyabb jövedelműek - lévén hogy ők a nyugdíjasok és az idősebbek - többször használják az egészségügyi ellátást. Tehát eddig is a járulék úgy működött, mint egy adó. A béreket terhelte, a magasabb bérrel rendelkezőket magasabb arányban terhelte, és ugyanakkor a fölhasználás oldaláról az igények döntötték el az egészségügyi szolgáltatások igénybevételét. Nevezhettük eddig is járuléknak, talán őszintébb és igazabb, ha most egészségügyi hozzájárulásnak nevezzük.
Fölmerült a bizottság ülésén, hogy nem korai-e még, nem meglepően gyors-e, hogy a kormány elé terjesztette ezt a három törvényjavaslatot. Azt gondolom, és többen azt gondoltuk, hogy inkább egy kicsit késésben van a kormány. Hiszen egy alkalmatlan kísérlet '95. március 12-én - rövidebb és lánykori nevén Bokros-csomagban - már megtörtént, arra vonatkozóan, hogy a járulékfizetők körét kiterjesszük. Azt gondolom, azzal nem vádolható a kormány, hogy elhamarkodta vagy elkapkodta volna ezeknek a törvényeknek a benyújtását.
Fölmerült az a lehetőség, hogy miután alanyi jogon fog az egészségügyi ellátás járni a későbbiekben, nem visszalépés-e ez a biztosítási jogviszonyhoz képest. Miután a biztosítási jogviszony az eddigi törvényekben úgy fogalmazódott meg, ami tulajdonképpen vészhelyzetben, illetve szükséghelyzetben alanyi jogként működött, ezért azt gondolom és többen azt gondoljuk, hogy őszintébb és igazabb kimondani újra az alanyi jogot.
Fölmerült az a probléma, hogy beszedhető, illetve nyilvántartható-e így az új egészségügyi járulék. Ellenőrizhető-e? Mindannyian pontosan tudjuk, hogy az Országos Egészségügyi Pénztárnak nagyon sokat kell azon dolgozni - ahogy eddig is sokat kellett volna azon dolgozni -, hogy az egészségügyi hozzájárulás, illetve a nyugdíjrendszerhez és a pénzbeli kifizetésekhez kapcsolódó járulékok befolyjanak. Évek óta beszélünk a járulék-nemfizetésről, a járulékellenőrzésről, a járulékbehajtásról. Azt is mondhatnám, hogy a probléma ettől a törvénytervezettől függetlenül létezik, ha nem nyújtotta volna a kormány be ezt az új elképzelést az egészségügyi hozzájárulásról, hanem csak a járulékrendszerről beszélnénk, akkor is az ellenőrzés, a nyilvántartás és a beszedés ugyanolyan probléma maradna.
Fontos eleme ennek a benyújtott törvénytervezetnek a járulékmérték csökkentése. 1,5 százalékpontot ismét csökkenni fog a járulékmérték, tehát akik eddig rendesen, tisztességesen fizették, azok haszonélvezői lesznek ennek a törvénynek. Akik eddig nem fizettek, aránytalanul keveset fizettek, károsultjai, vesztesei lesznek ennek a törvénytervezetnek. Ennek a törvénynek ez a célja, hogy akik eddig nem fizettek - és elég sokan vannak, ugye, mert elhangzott 600 ezer fő, aktív foglalkoztatott, aktív dolgozó 600 ezer ember -, akik valahogy nincsenek a járulékfizetők, így majd az egészségügyi hozzájárulást fizetők között sem. A bizottság ülésén jelen volt az Országos Egészségügyi Pénztár igazgató asszonya, aki aggályainak adott hangot, illetve hozta az Egészségbiztosítási Önkormányzat alelnökének üzenetét, hogy nekik van saját koncepciójuk. Én úgy tudom, hogy az Egészségbiztosítási Önkormányzat koncepcióját a kormány megismerhette és elvetette. A Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat vezetőségének egy tagja elmondta a véleményét az egészségügyi hozzájárulásról, ezt örömmel meghallgattuk, de ahogy jelezte is, a kormány előtt, a kormány számára ők nem opponálták a javaslatot, tehát a nyugdíjönkormányzat csak véleményt nyilvánított erről.
A bizottság többségének az álláspontja tehát a benyújtott három törvénytervezet általános vitára való alkalmassága. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem