IVANICS ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

IVANICS ISTVÁN
IVANICS ISTVÁN (KDNP): Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Megpróbálok röviden foglalkozni ezzel a törvénymódosítással, hiszen elég későre jár az idő, viszont ismerve a jelenlegi helyzetet a privatizációs vonalon, úgy gondolom, hogy nem mehetünk el anélkül, hogy megvizsgálnánk azt, hogy vajon milyen segítséget tud adni ez a törvénymódosítás a privatizáció további vitelében.
Az előterjesztők az általános indoklásban a versenyszféra vállalatainak lassú, megkésett és a szándékoltnál szűkebb kört érintő privatizációjára hivatkoznak. Elsősorban az egyszerűsített privatizáció területén. Javaslataikkal oldani szeretnék a privatizációt övező bizalmatlanságot, hivatkozásaik - véleményem szerint - a privatizációs szervezet működési anomáliáikra utalnak, mint például menet közbeni pályázatmódosítás, indokolatlan eredménytelenné nyilvánítás. Ehhez, gondolom, sokan tudunk további, nehezen elfogadható döntéseket idézni a közel- és régmúltból.
Az előterjesztők céljai általánosan elfogadhatóak, hiszen az állami vagyon hatékony működtetésére irányulnak új tulajdonosi struktúra létrehozásával. A folyamat merev, időhatárokhoz kötött gyorsítása és az ÁPV Rt. többségi tulajdonában álló társaságok, mivel nem magántulajdonnak minősülnek, tehát ilyen alapon, mivel nem magántulajdonúak, ezeknek a kizárása a versenyből nem biztos, hogy piackonform.
Ha megvizsgáljuk, hogy milyen feltételrendszer határozza meg az ÁPV Rt. mozgásterét, akkor ismét felmerül az az alapvető kérdés, hogy vagyongazdálkodási jogosítványai, lehetőségei miért nincsenek kialakítva? Vagy miért nincs ilyen szervezet ma Magyarországon? Mi kereszténydemokraták minden privatizációval kapcsolatos törvénymódosításnál elmondtuk, hogy az eredményes privatizáció alapfeltétele az eladásra szánt vagyon hasznosíthatóságának teljes körű vizsgálata. Ez a mai lehetőségeknél sokkal szélesebb vagyongazdálkodási funkciókat tételez fel. Ennek hiánya a felelősség könnyű levetéséhez vezet, mint a példák is bizonyítják.
Különösen nagy károkat okoz és okozott a jelenlegi hibás gyakorlat az állami érdekeltségű volt vállalatok felszámolásánál és végelszámolásánál, ahol egy névleges ÁPV Rt.-jóváhagyással vagy beletörődéssel kontrollálatlan felszámoló társaságok, bt.-k minden gazdasági ésszerűséget kizáróan, nem ritkán külön juttatásokat reményében, ellenérdekű felek között kótyavetyélnek. Ennek eltűrése az ismert sikerdíjak fényében nem csodálható.
Olyan is előfordult, hogy a két pályázónak külön-külön megadták az elővásárlási jogot a másik kárára, és nem történt semmi. Tehát nem történt semmi szankció. Számos esetről tudok, ahol azonos feltételek mellett a külföldi pályázót támogatták. Nem csoda, hogy egy ilyen esetben a volt vezérigazgató, aki átment felszámolóba, Mercedest és örökös felügyelőbizottsági tagságot kapott a külföldi cégben, a magyar államtól pedig jó nyugdíjat.
Az előterjesztő kívánt céljai addig reálisan nem érhetők el, míg a vagyonkezelés nem kapja meg azt az egyértelmű támogatást, melyet egy nemzet önbecsülése megkíván. Javítgathatjuk és gyorsíthatjuk a privatizációt, a jó gazda gondossága nélkül tovább él a szlogen, és sajnos a gyakorlat, hogy a privatizáció egy programozott kifosztás.
Még egy szót talán a privatizáció átláthatóságáról, tisztaságáról. Véleményem szerint az átláthatóság az egyértelműen ügyviteli kérdés elsősorban, hiszen az egész privatizáció nem szól másról, mint egy hozzájutási kérdésről. Hogyan lehet ehhez a vagyonhoz hozzájutni? És ennek az útját igazából konkrét és meghatározott módon kell biztosítani.
A jelenlegi privatizációs törvény az előterjesztők minden jószándéka ellenére is a meglévő bonyolultságában és összetettségében nem tudja biztosítani azt a feltételrendszert, hogy ez a hozzájutási kérdés igazából korrekt módon legyen szabályozva. És a hozzájutási kérdés fölvet egy olyan gondot is, hogy valójában az úgynevezett magyar középréteg vagy magyar vállalkozói réteg kialakításához, amely egy nemzeti cél, mit tesz hozzá ez.
(20.40)
Véleményem szerint nincs meg ma a megfelelő preferencia a magyar vállalkozói réteg megfelelő kezelésére, előnyben részesítésére, és nem igazolják az eddigi eladások azt, hogy a külföldi vevővel - különösen a kis- és középméretű cégeknél - a magyar állam jobban járna, vagy mindannyian jobban járnánk. Ebben a vonatkozásban ez az előterjesztés nem nyújt újat, ezt talán hiányának rovom fel, bár az előterjesztő hozzászólásában kitért arra, hogy mivel is nem foglalkozik ez a törvénymódosítás.
Én szeretném, hogyha esetlegesen a módosítási javaslatokban ez a hozzáférhetőség konkretizálva lenne, tisztábbá lenne téve, és megfelelő preferenciákat tartalmazna.
Köszönöm szépen a figyelmüket.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem