DR. TÍMÁR GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

DR. TÍMÁR GYÖRGY
DR. TÍMÁR GYÖRGY (FKGP): Mélyen tisztelt Elnök Úr! Igen tisztelt Képviselőtársaim! Természetesen a legmesszebbmenőkig egyetértek Deutsch képviselőtársunk előterjesztésével minden vonatkozásában. Azonban szeretném a tisztelt Ház figyelmébe ajánlani azt, hogy önök H/9. szám alatt előterjesztett indítványomat több mint két évvel ezelőtt napirendre fogadták több mint 90 százalékos aránnyal, amelynek a tárgya az volt, hogy a privatizáció teljes folyamatát 1989. január 1-től tételesen világítsa át a parlamenti bizottság. Sajnos, bár több mint két év telt el az önök határozatának meghozatala óta, mind a mai napig nem került sor ennek a bizottságnak a felállítására. Holott, ha ez a bizottság működne, akkor megítélésem szerint megakadályozható, megelőzhető lett volna az ilyen jellegű súlyos probléma, mint amelyet most Deutsch képviselőtársunk indítványa alapján egy ad hoc bizottság megvizsgálni fog.
Szeretnék rámutatni néhány alapvető szempontra. Kérem, akkor, amikor folyik a privatizáció vagy folyt a privatizáció, rendkívül disszonánsnak tűnik az, hogy a privatizáció költsége gyakorlatilag teljes mértékben felemésztette azokat a gazdasági eredményeket, amelyeket a privatizációtól a mindenkori kormányzat remélt. Ha összehasonlítjuk a szakértőknek, a mindenfajta szakértőknek nyújtott szolgáltatások és a privatizációs intézmények fenntartási költségeinek az összegét azokkal a számjegyekkel, amelyek állítólag nettó értékben befolytak a költségvetésbe, akkor félek, hogy olyan jellegű megállapításra jutnánk számszakilag, amely szerint magasabb volt a költség, mint a hozam, mint az az eredmény, amelyik ténylegesen itt a kormány gazdasági mozgásterületét megnagyobbította. Ugyanúgy célszerűnek tartanám felmérni azokat az arányokat, hogy a kárpótlás címén, tehát az államosítások áldozatainak nyújtott névértékek, a kárpótlási jegyek névértékei milyen módon aránylanak az állítólagos szakértések címén kifizetett összegekkel. Ezek nélkül nem lehet túllépni ezen az ügyön. (Kis Zoltán közbeszól: Ez nem kárpótlás!)
Ugyancsak szeretnék más vonatkozásban rámutatni arra a disszonanciára, amelyre az igen tisztelt privatizációs szervezetek folyamatosan hivatkoznak, hogy üzleti titokként kell kezelni a privatizáció egyes ügyleteit és az egész folyamatát. Ugyanakkor ez egy teljesen abszurd álláspont, ugyanis a tulajdonos elől, az ország elől takarják titokban, hogy milyen feltételek között folyik le a privatizáció, kiknek a javára vagy kiknek a kárára, milyen kis különalkuk és későbbi kormányokra átterhelt kötelezettségek vannak a privatizációs folyamatok mögött.
Tekintettel arra, hogy egy soron kívüli felszólalásra kaptam jelenleg lehetőséget, még egyetlenegy dolgot szeretnék az önök figyelmébe ajánlani. Talán lehetne egyszerű nyelvtani vagy szójátéknak is tekinteni, amit fogok mondani, de sajnos, a dolgok lényegére utaló valóság. Tisztán kell látnunk, hogy 1989. január 1-jétől kezdve hogy pocsékolták el azokat az értékeket, amelyek a költségvetésbe kellett volna hogy befolyjanak. Köszönöm a meghallgatást. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem