DR. TÍMÁR GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

DR. TÍMÁR GYÖRGY
DR. TÍMÁR GYÖRGY (FKGP): Köszönöm szépen, elnök úr. Kristóf képviselőtársam felszólalására reagálva: azt hiszem, itt az idő múlása miatt nem emlékezik már pontosan a saját indítványára. Ugyanis a két indítvány között az volt az érdemi különbség, hogy amíg én tételes és teljes vizsgálatot óhajtottam indítványozni, addig ő egy elvi, a hatályos jogszabályok történetére kiterjedő bizottság felállítására tett indítványt, és nem egyszerre terjesztettük elő, hanem én körülbelül háromnegyed évvel korábban. De teljesen mindegy, hogy ki terjesztette elő, mert úgy gondolom, a parlamenti munka nem egy verseny, hanem arról van szó, hogy akárkinek is az indítványa alapján, de végre tisztázni kell a privatizálás dzsungelét, és át kell világítani tételesen, hogy itt mi történt, hogy folyt el az ország gazdasági erejének ez a része. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék padsoraiban.)
(18.50)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem