DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy általános vitában utolsónak felszólalni nem egyszerű, hiszen óhatatlanul az ember néha egy-egy megállapítást már ismétel, de talán épp ennél a törvénynél, egy ilyen jelentős törvénynél nem árt, ha egy-egy dolgot több párt részéről is azonos módon ítélünk meg esetleg, és megismétlünk.
Az atomenergiáról szóló törvény tárgyalásakor az eddig elhangzott felszólalásokból is kitűnik, hajlamosak vagyunk csak, illetve elsősorban az atomerőművekkel kapcsolatos kérdéskört elemezni. A törvény gyakorlati alkalmazásának kétségkívül ezen a területen van a legnagyobb jelentősége, de tulajdonképpen ennél sokkal szélesebb kört ölel fel, ahogy a címe is jelzi, nem az atomerőművekről, hanem az atomenergiáról szól.
Az MDF szakértői ilyen megközelítéssel elemezték a tárgyalási anyagot, bár előadásomban magam is többször kénytelen leszek hivatkozni a Paksi Atomerőműre, az ország egyik, jelenleg nélkülözhetetlen energiaforrására. Ezzel a nélkülözhetetlen jelzővel azt kívántam már itt, előadásom bevezetőjében kifejezni, hogy a Magyar Demokrata Fórum tisztában van azzal, hogy amikor Magyarország villamosenergia-ellátásának több mint 40 százalékát a Paksi Atomerőmű biztosítja, akkor rövid távon semmi realitása nincs az atomenergia kiváltásának ezen a téren.
A szakemberek körében ismertek azok a hibák, amelyeket elődeink elkövettek, például az erőmű létesítésével egyidejűleg nem gondoskodtak a nukleáris hulladék sorsáról, de a fennálló hibák és problémák nem indokolnak sem pánikkeltést, sem egy esetleges leállításhoz vezető drasztikus intézkedéssorozatot. A tapasztalatok viszont mindenképpen kötelezővé teszik számunkra olyan törvény megalkotását, amely a jövő nemzedéke számára is biztosítja, hogy az atomenergiát Magyarországon a tudomány mindenkori állása szerinti legkorszerűbb módon, a legnagyobb biztonsággal lehessen csak felhasználni. Én azt hiszem, hogy ebben van a legnagyobb konszenzus közöttünk.
Az atomenergia békés célú alkalmazását, mint ahogy már többen megemlítették, jelenleg az atomenergiáról szóló 1980. évi I. törvény szabályozza. A törvény betöltötte szerepét, jól megfelelt a 80-as évek során az akkori gazdasági, társadalmi és politikai környezet követelményeinek, megfelelő jogi kereteket szolgáltatott a hazai atomenergetika kiépülésének és konszolidálódásának. A hatályos atomtörvény tehát, amit említettem, ez az 1980-as, több alapelvi jelentőségű rendelkezése ma is helytálló. Így például Magyarország az atomenergiát kizárólagosan békés célok érdekében oly módon alkalmazza, hogy az ne károsítsa az emberi életet, a jelenlegi és a jövő nemzedékek egészségét, a környezetet és az anyagi javakat. Továbbá: az alkalmazás csak a tudomány és a technika fejlődését figyelembe véve, hatósági engedélyezés és rendszeres felügyelet mellett történhet.
Természetes jelenség, hogy az élenjáró technológiák gyorsan változó világában másfél évtized után a jogalkotásnak is - megtartva a bevált időtálló elemeket - válaszolni kell az élet által felvetett új kérdésekre. Az atomenergiáról szóló törvény módosítása tehát időszerű. A törvénytervezet elveiben szerintünk a mai kornak, közeljövőnek megfelelő szemléletet tükröz. A törvény elsősorban szakmai töltésű, ezért nem szabad, hogy pártpolitikai ütközőpontok alapjául szolgáljon. Az országnak, kormányzati és ellenzéki oldalnak, a szabályozott területnek egyaránt érdeke a tervezet minél nagyobb támogatottsága, mihamarabbi elfogadása, hatályba lépése.
A törvényalkotás minden demokráciában emberközpontú, az ember, az állampolgár javát kell hogy szolgálja. Különösen igaz ez az atomenergiáról szóló törvény meghozatalakor. Milyen törvény kell? Amely nemcsak megnyugtatja a társadalmat az atomenergia felhasználásának biztonságáról, hanem valóban biztosítja is azt.
Az új atomenergia-törvény az elmúlt másfél-két év során sok szakmai és tárcaközi egyeztetés során csiszolódott, formálódott. Most nem az alapvetően jó törvénytervezet számos pozitívumát fogom dicsérni, hanem szeretnék rámutatni olyan problémákra, amelyek megoldása nélkül a Magyar Demokrata Fórum szakértői szerint csorbul vagy éppen nem valósul meg a minél teljesebb biztonságra való törekvés, azaz az atomenergia sokszor emlegetett békés célú felhasználásának elvárható biztonsága.
Melyek ezek a problémák?
1. A preambulum nem szól az atomfegyverek tilalmáról, de az idevonatkozó 3. §-ban sincs szó az atomfegyverek állomásoztatásának, szállításának, átmeneti tárolásának tiltásáról, ahogy erről Ivanics István képviselőtársam épp az imént beszélt. Igaz, hogy ez a kérdés inkább a biztonságpolitika körébe tartozik, azonban véleményünk megegyezik a KDNP véleményével, miszerint ezt a tiltást mindenképpen be kellene építeni a törvénybe, hogy teljesen egyértelmű legyen: Magyarországon az atomenergiát csak békés célra lehet felhasználni. A félreértéseket növelheti ezen a téren a 17. §-ban megfogalmazott eljárás. Itt ugyanis a törvény az Országos Atomenergia Hivatal hatáskörébe utalja a radioaktív anyagok és készítmények központi nyilvántartását, de ez alól a kötelezettség, azaz az adatszolgáltatás kötelezettsége alól mentesíti a Magyar Honvédséget. Ez a kivétel véleményünk szerint helytelen és szükségtelen, még akkor is, ha ezzel koherenciát kíván teremteni a tervezet az 1991. évi XI. törvény vonatkozó rendelkezésével. Szerintünk, ha szükséges, ezen utóbbi törvény módosítását is el kell végeznünk a megnyugtató, egyértelmű megoldás érdekében.
2. Nincs elég pontosan megfogalmazva a törvényben, hogy mi az a kockázati szint, az a társadalmilag elfogadható kockázati szint, amely mellett az atomenergiát hasznosítani lehet. Ez az egyik legfontosabb kérdés, fő szabálya kell hogy legyen a törvénynek, és meg kell keresnünk azt a megfogalmazást, amely a társadalom legnagyobb részének megnyugtató. Mert mi az az egyéni és társadalmi előny, hogy lehet ennek mértékegységét meghatározni, amelyhez viszonyítani lehet az atomenergia alkalmazásából származó veszélyhelyzetet? Tisztában vagyok azzal, belátom, hogy a törvény 4. §-a a lehető legpontosabban igyekszik körülírni és meghatározni az idevonatkozó biztosítékokat. De vajon mi az az egyéni és társadalmi előny, amelyet felülmúló mértékű károsodás nem érhet az atomenergia alkalmazása során? Meg kell próbálnunk, fel kell talán közösen kérnünk a szakembereket, hogy keressenek erre vonatkozóan pontosabb meghatalmazást. Meg kell vizsgálni például az ENSZ, az Európai Unió és a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség idevonatkozó ajánlásait.
3. A tervezet megőrzi a régi típusú, decentralizált hatósági intézményrendszert. Ismét hivatkoznom kell az előttem megszólaló Ivanics István képviselőtársamra, aki részletesen beszélt az Országos Atomenergia Hivatal hatásköréről, felépítéséről, rendszeréről. Véleményünk szerint meg kell fontolni, hogy szükség van-e az Országos Atomenergia Bizottságra. Az Országos Atomenergia Hivatalnak pedig valós hatósági jogokat kell adni, hogy hatékonyan tudja koordinálni a több tárca között felosztott feladatokat. Minden bizonnyal olcsóbb és gyorsabb lenne egy centralizált rendszer, amely például egy nem kívánt baleset előfordulása esetén az intézkedések gyorsaságát is elősegítené. A problémát jogtechnikailag könnyű kezelni, az Országos Atomenergia Bizottságra vonatkozó törvényhelyet, pontokat könnyen ki lehet venni a törvénytervezetből, hiszen a bizottság feladatai egyébként sincsenek meghatározva, mint erről a hiátusról már mások is beszéltek.
(21.40)
Tehát döntést kell hozni valóban, hogy egy decentralizált vagy pedig egy centralizált, hatékonyabb hatósági rendelkező intézményt hozunk létre.
4. A bírság jogi intézményének bevezetése az atomenergetika alkalmazása kapcsán csak fenntartásokkal fogadható el. Az ellenérzéseknek elsősorban nem gazdasági alapja van, hanem a bírságot nem tartjuk korszerű eljárási módnak. Szellemében és gyakorlatában nemzetközileg - és tudomásunk szerint a Paksi Atomerőműben is - egyre inkább kiteljesül a nukleáris biztonsági kultúra nevű megkülönböztetés.
Ennek felelősségre építő, folytonosan pozitív, kritikus, önértékelő, javító jellegétől is idegen a bírság. A bírság ezentúl ellenhatásokkal is járhat, mivel kiszabása gazdasági nyomással átrendezi az engedélyes teendőit, és nem kellően körültekintő alkalmazása esetén a biztosság szempontjából fontos feladatokat, a tennivalók prioritása listán akár hátrább is kerülhetnek.
További kedvezőtlen hatása lehet az is, hogy engedélyesnek esetleg olcsóbb bírságot fizetni, mint egy intézkedést végrehajtani. Így akár be is kalkulálhatja terveibe. Erre sajnos nagyon sok példa van a környezetvédelmi bírságok hazai gyakorlatában. Az atomerőműben nem bírság kell, hanem szigorú munkafegyelem.
5. Foglalkozik a törvényjavaslat a hatósági elsőfokú ügyintézés határidejével is. Látni kell, hogy a vonatkozó eljárási határidők módosítása nem csak egy irányba lehet indokolt. Amikor elfogadható az elsőfokú ügyintézési határidő meghosszabbítása egy sok mérlegelést igénylő, létesítés szintű engedély esetében, az atomenergia alkalmazásával kapcsolatos sajátosság az is, hogy egyes esetekben indokolt sürgősségi eljárás bevezetése. Ilyenek a rövid idő alatt áttekinthető, de gazdasági kihatásuk miatt gyors elbírálást igénylő ügyek, például állásidő hatósági engedélyezése.
Az általánosan alkalmazott 30 napos határidőnél jóval rövidebb időtartamon belüli elbíráláshoz, esetenként országos méretekben is komoly érdekek fűződnek. Tehát megítélésünk szerint a 30 napos általános ügyintézési határidővel szemben nemcsak az egyirányú, hanem mindkét eltérés törvényi megjelenítése elvárható.
6. A törvénytervezetben, illetve a majd elfogadott törvényben egyértelműen ki kell mondani: az atomenergiát hasznosító létesítmények feletti légtér használata tilos. Mind polgári, mind katonai repülőgépekre. A javaslat a 36. §-ban a légtéri igénybevételi korlátozást a külön jogszabályban megjelölt légügyi hatóság rendelkezésébe utalja. Nem fogadhatjuk el, hogy ezt a kérdést egy alacsonyabb rendű jogszabály határozza meg, hiszen egy légtérből való becsapódás a Paksi Atomerőmű vonatkozásában - sajnos - rendkívüli katasztrófát eredményezne. Ezért itt törvényi szintre kell hozni egyértelmű döntést.
7. Nem kerülhetjük meg a felelősségbiztosítás, illetve felelősségvállalás kérdésének, szabályozásának kritikáját. Már az előzőekben az elmúlt héten az általános vita megkezdésekor is esett erről szó, és volt aki a biztosítási díj megállapítását nemzetközi gyakorlattal indokolta. Bizonyára erről a kérdésről a részletes vita során fogunk még szót ejteni.
Én az állam szerepét szeretném itt két szempontból megvilágítani. Miért maximálja a törvényjavaslat az állami felelősségvállalást? Reméljük nem kerül rá sor, és csak elméleti fejtegetés marad az e körül folyó vita, de sajnos gondolni kell - mintegy orvosi gondolkodásként - a legrosszabbra is. Csernobil óta mindenki előtt nyilvánvaló, hogy az életben okozott káron felül az anyagi kár egy nagymértékű baleset esetén sokkal nagyobb mértékű, mint a törvényben meghatározott összeg.
A másik probléma, miért csak 10 évre terjed ki a felelősségvállalás? Ismételten Csernobilra kell hivatkoznom, ahol 10 éve történt a baleset, de például az emberi egészségben okozott elhúzódó károkozás mellett nyilvánvaló például a mezőgazdaság ma is tartó kártétele. Szerintünk ezt az időszakot mindenképpen ki kell terjeszteni, azaz meg kell növelni.
Sok a bizonytalanság a pénzügyi alap megteremtése kapcsán is. Nem tudni mennyi pénzt kell oda befizetni. Nem tudni mi lesz a visszamenőleges hatállyal. A világon sehol nem bontottak még le termelő, nagyméretű atomerőművet. Nem ismeretesek a lebontás, a sugármentesítés és a deponálás költségei. Milyen költségek kerülnek az energia árába? Lesznek ez irányú, pontosabb ismereteink 1997-ben? Itt a határidőre gondolok. Nem tudom, lesznek-e.
A törvény az elfogadás utáni 6. hónapban lép hatályba, közben el kell készíteni az elhangzott igen nagyszámú, 30-40 számú fontos és nagyon komoly kormány- vagy miniszteri rendeletet. Elkészülnek időben ezek a jogszabályok? S ha nem? Hogyan lép életbe egy ilyen fontos törvény a kiegészítő jogszabályok nélkül? Mit fognak tartalmazni ezek a kiegészítő jogszabályok? Elnézést, kicsit gyorsítottan beszélek, de az idő nagyon előrehaladt, hogyha véletlenül nem volt érthető - a jegyzőkönyvvezetőnek mondom -, akkor utána esetleg kérdezzenek meg.
Ha már a hatályba lépésről beszélek, szeretném elmondani, nem látjuk megalapozottnak, és törölni javasoljuk a 66. § (1) 2. részét, amely szerint a 62., 64. §-ok 1998. január 1-jén lépnek hatályba. Tudjuk mindannyian, akik itt vagyunk, hogy miről van szó.
Amennyiben a kivétel megmarad, nem teljesülhet a villamos energiáról szóló 1994. évi XLVIII. törvény azon követelménye, hogy 1997. január 1-jétől kezdődően a villamos energia termelésére vonatkozó áraknak megállapításánál figyelembe kell venni a villamosmű bezárásával, elbontásával kapcsolatos környezetvédelmi kötelezettségek teljesítésének garanciális költségeit. Kérdés, végrehajtható-e tehát a törvény ilyen irányú rendelkezése, vagy módosítani kell a villamos energiáról szóló törvény ezen bekezdését is.
A tervezet nem szól az állami tulajdonlás megváltozásának szabályozásáról, illetve azt a kormány döntési kompetenciájába utalja.
Amennyiben az atomerőmű létesítéséről dönteni az Országgyűlés illetékességébe tartozik, úgy oda kellene utalni az elidegenítés engedélyezését is. Ez nagyon fontos dolog.
A világon ritka az az ország egyébként, ahol energiaszolgáltatás létesítményeit többségi külföldi tulajdonba adták, ilyen kivétel Argentína, a következő kivételre éppen Magyarország készül, amivel természetesen mi nem értünk egyet.
Nem kívánjuk, hogy ebben a törvényben szabályozzuk az energiaprivatizációt, csupán arról van szó, hogy az atomerőművekkel kapcsolatos döntési mechanizmus logikájába illőnek gondoljuk az Országgyűlés kompetenciájának kiterjesztését az elidegenítés elvi engedélyezésére is.
A törvényben elő kell írni, hogy az atomenergiát hasznosító vagy radioaktív anyagot felhasználó létesítményeknek meg kell felelni azon mindenkori nemzetközi követelményeknek, amelyek a természeti katasztrófák megelőzését szolgálják. Gondolok itt orkán, árvíz, földrengés, villámcsapás által előidézett veszélyhelyzetekre. Ismerve a mi helyzetünket, talán nem felesleges törvényben előírni, hogy az ilyen létesítmények biztonságát folyamatosan szinten kell tartani, összhangban a már említett nemzetközi előírásokkal.
Itt szeretném megemlíteni azt is, hogy a tervezet csupán érintőlegesen beszél az erőművekben általában, de az atomerőműben különösen nagyon fontos tűzvédelemről, és azt a Belügyminisztérium illetékességébe sorolja. Lényegesen rangon alul kezelt ez a téma, annak fontosságához és veszélyeihez viszonyítva. A világ atomerőműveinek egy részében voltak már hatalmas tüzek, melyek oltása rendkívül nehéz. Ehhez speciális ismeretek, speciális felszerelések és az atomerőműhöz tartozó szakemberek, tűzoltók kellenek.
Szeretném megjegyezni, hogy Pakson - hála Isten - megőrizték azokat a szakembereket - különféle módon -, akik értenek ehhez a témához. Tehát ezt most törvényi szinten helyre kéne állítani, törvényesen azt, ami gyakorlatilag az életben valós.
Elnök Úr! Tisztelt Ház! Néhány szót szeretnék szólni a nyilvánosság és az atomenergia kapcsolatáról. Amikor az atomenergia felhasználásának kockázatairól beszélünk, akkor - mint már egyszer említettem - nem pánikkeltés a célunk, hanem a kockázatok minimálisra való csökkentése, a legnagyobb biztonság megteremtése.
Az életnek nagyon sok területén fontos a közvélemény részletes és hiteles tájékoztatása, de különösen fontos ez az előttünk levő törvényjavaslatban foglaltak, azaz az atomenergia felhasználásával kapcsolatban. Teljes mértékben egyetértünk az eddigi felszólalások ide vonatkozó érdemi részével.
(21.50)
A társadalmat nem szabad sem félre-, sem alulinformálni. A tájékoztatást nem befolyásolhatják lobbyérdekek, minden lehetőséget meg kell adni a civil szervezeteknek, önkormányzatoknak, általában az érintetteknek az információk legszélesebb köréhez való hozzájutáshoz. Amikor a nukleáris hulladékok sorsáról, azok elhelyezéséről gondolkodunk, az egész ország szempontjait kell érvényesíteni, de egyetértek Solymosi József képviselőtársam felszólalásával abban, hogy a nukleáris hulladék elhelyezésére kiválasztott térség lakosságát nemcsak megnyugtatni kell, hanem adott esetben figyelemmel kell lenni az ott felmerülő anyagi igényekre is. Indokolja ezt az igényt a kockázat, amely megközelítheti ugyan akár a nulla koordinátát, mégiscsak kockázat marad. A hulladékelhelyezés problémaköréről hosszan lehetne szakértői, szakirodalmi anyagokat idézni. Nemzetközi példákat e téren pro és kontra felsorolni, azonban én csupán arra kívántam szorítkozni, hogy ennek fontosságára és társadalmi hatására felhívjam a figyelmet.
Elnök Úr! Tisztelt Ház! Reméljük, hogy a részletes vita során ezt a nagyon fontos és alapjaiban megfelelően előkészített törvényt a lehető legtökéletesebbé módosítva fogjuk elfogadni. Köszönöm. (Taps.)
