DR. BALSAI ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. BALSAI ISTVÁN
DR. BALSAI ISTVÁN (MDF): Miniszter Úr! A válasz azért nem fogadható el különösen, mert a volt minisztertársa azt is elmondta, hogy háromszor hívta fel az önök figyelmét kormányülésen erre a helyzetre. Egy kétéves folyamatról van szó, ennek során ez az összeg kumulálódott, és elérte - csak az önkormányzatok tekintetében - a 150 milliárdot.
A másik 50 milliárddal kapcsolatban, ha nincs is eredmény, de legalább tudunk valamilyen tárgyalásról - ez a tb-t illető vagyon átadása -, tehát a kormány teljesen ellentmondásos helyzetbe manőverezte magát, egyik részével a tartozásállománynak időnként foglalkozik - megoldást nem talált, nem szeretném megdicsérni önöket -, a másikkal pedig egyáltalán nem foglalkozott, figyelemfelhívás ellenére sem. Még egyszer hangsúlyozzuk: egyetemleges felelőssége van a miniszterelnöknek és valamennyi miniszternek, mind a két koalíciós pártnak ebben a helyzetben. (Taps az ellenzék padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem