KUNCZE GÁBOR

Teljes szövegű keresés

KUNCZE GÁBOR
KUNCZE GÁBOR belügyminiszter: Elnöknő! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Úr! Az ön által említett, az önkormányzatokat különböző módon megillető vagyonátadásokkal vagy a vagyon után járó követelések kielégítésével kapcsolatos eljárásokat törvények megfelelően szabályozzák, és ezekben az ÁPV Rt.-nek voltak feladatai. Ami a belterületi földeket illeti, ott ismert, hogy egy több éve húzódó ügyről van szó, amelyet végül bírósági döntés rendezett el.
A kormány olyan tájékoztatást kapott folyamatosan, hogy a tárgyalások folynak az önkormányzatokkal, nagyon sok önkormányzattal megegyezés született, a többivel pedig megegyezés várható. Most ebben az új helyzetben, ami itt annak kapcsán alakult ki, hogy ebben a folyamatban közvetítők működtek közre és a közvetítők szerepét egyébként tisztázni kell, és ezzel foglalkozik a parlament által megalakítandó bizottság, majd szükségessé vált, hogy a kormány tekintse át a kialakult helyzetet, határozza meg ezen a területen a tennivalókat és vonatkozzon ez a vizsgálat minden egyes vagyonátadás jellegű kötelezettségre, így az energiavállalatok, közművállalatok részvényeinek az átadására is.
(14.00)
Erre hozott létre a kormány egy bizottságot, és ennek kell a kialakult helyzetről, valamint a megoldási javaslatokról a kormány részére november végéig tájékoztatást adnia.
Ez azonban nincs ellenmondásban mindazzal, amit korábban ezzel kapcsolatban elmondtam, hiszen megvolt az a megfelelő szerv, amelynek ezen a területen feladatai voltak. A problémák most a feladatellátással kapcsolatban merültek fel, ezek tettek szükségessé különleges kormányzati intézkedéseket. Köszönöm a figyelmet. (Taps az SZDSZ padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem