KUNCZE GÁBOR

Teljes szövegű keresés

KUNCZE GÁBOR
KUNCZE GÁBOR belügyminiszter: Elnöknő! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Asszony! Hát azért még ön is tud számomra meglepetéseket okozni. Ugye, ön azt mondja, hogy '93. március 16-án, amikor ez a vonal egyébként belépett, akkor ezt a rendőrség hozta létre. Ez így is van. Kiss Ernő jelentette be, az akkor megalakult gazdaságvédelmi főosztály vezetője. Ön szerint ez tehát rendben van.
Most a helyzet az, hogy amikor a Központi Bűnüldözési Igazgatóság megalakult, akkor Kiss Ernő - mert ő lett ennek a szervezetnek is a vezetője - ismét bejelentette ennek a telefonszámnak a létezését, ez már ön szerint ezek szerint nincs rendben.
Én azt gondolom, hogy ilyen vonalakat valóban nem kormányok hoznak létre, ezt a rendőrség hozta létre, ez a vonal - bizonyos olyan bejelentésektől eltekintve, amelyek értékelhetetlenek - egyébként hasznos lehet. Vegyük ki a viták köréből, és maradjunk abban, hogy ha (Az elnök pohara megkocogtatásával jelzi, hogy a felszólalási idő lejárt.) ezzel is hozzájárulhatunk a bűnüldözéshez és a közbiztonság javításához, akkor ez egy jó dolog.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az SZDSZ padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem