DR. CSIHA JUDIT

Teljes szövegű keresés

DR. CSIHA JUDIT
DR. CSIHA JUDIT igazságügy-minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Kedves Képviselő Úr! Mindazok miatt, amit a kérdésében elmondott, köszönetemet hadd fejezzem ki a kérdés feltételéért, hiszen minden szempontból aktuális kérdésről van szó.
Az alkotmányunk 67. §-ában nem hagy kétséget afelől, hogy a gyermekek pusztán amiatt a sajátos helyzet miatt, ami életkorukból fakad, privilegizált szabályozást igényelnek és érdemelnek. Erre kötelezi egyébként Magyarország kormányát az 1991. évi XLIV. ENSZ-egyezmény is, amiben különlegesen és szigorú szabályozást ír elő a tagországok számára.
Nyilvánvalóan a legmarkánsabb jogi eszköz a büntetőjog, ami ebben a körben is alkalmazandó, vagyis megfelelő büntetéssel való fenyegetettséget kell létrehozni, illetve fenntartani. A hatályos büntető törvénykönyv körülbelül 11 olyan tényállást tartalmaz, ami ebbe a körbe vonható. A közös bennük az, hogy a gyermekprostitúció minden formáját tiltja, és a hozzá kapcsolódó magatartásokat is, ezeket súlyosabban.
Míg a Btk. 1993 óta a prostitúció folytatását általában nem tekinti bűncselekménynek, az ehhez kapcsolódó egyéb magatartásokat viszont - tehát a prostitúciót elősegítő tevékenységet -, az arra rábírást, bordélyház fenntartása és hasonlók, bűncselekménynek nyilvánítja, és súlyosan bünteti. Ezen belül külön értékeli, hogyha a bordélyházban például 18. életévét be nem töltött személy folytatja ezt a tevékenységet, és erre lehetőséget nyújt a bordélyház fenntartója.
Kor szerint is különbséget tesz a törvény a büntetés súlyossága tekintetében. Minél fiatalabb a gyermek prostituált, az őt erre rábíró (Az elnök pohara kocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) annál súlyosabban büntetendő. A szabályozás új alapokra való helyezése pedig megkezdődött, ezért rövidesen a parlament is tudomással bír. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárt padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem