DR. TOKAJI FERENC

Teljes szövegű keresés

DR. TOKAJI FERENC
DR. TOKAJI FERENC (MSZP): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! Elnök Asszony! Államtitkár Úr! Amikor 1996. szeptember 24-én megírtam ezt a kérdést, nem azzal a szándékkal tettem, hogy az itt kialakult szokás szerint egy újabb sajátos kategóriát nyissak, hiszen a kérdések során már - az elmúlt két év során - nagyon sok minden elhangzott.
Engem nem a morbid kategória vezetett, hogy a parlamentben egy ilyen kategóriát vezessünk be, hanem az, hogy az újságokban ezen az időszakban különböző példák és sugallatok voltak arról, hogy külföldön milyen nagy arányban folyik az emberszerv-kereskedelem, és mintegy sugallották azt, hogy Magyarországon is egyes eltűnések ezzel esetlegesen kapcsolatba hozhatók.
Ekkor fölmerült bennem, hogy melyik tárcának tegyem fel a kérdést, de mivel ilyen irányú bűncselekményről szerencsére nem tudunk - és tudomásunk szerint nincs, és nagyon remélem, hogy nem is lesz soha Magyarországon -, ezért fölmerült az, hogy hogyan és milyen módon történik a jogi szabályozás. Ebből a szempontból mindjárt a népjóléti tárca vált érdekessé.
Most konkrétan arra lennék kíváncsi, és azért tenném fel a kérdést, hogy hogyan is alakult az elhunytak helyzete esetében, milyen feltétellel és milyen szabályokkal lehet - úgymond - emberi szervezetet vagy szervet felhasználni, milyen védettség tapasztalható, és ez mennyiben sértheti a kegyeleti jogokat? Teszem ezt a kérdést annál is inkább fel, hogy amennyiben az újságokban, a médiában hasonló jellegű kérdések jelennek meg vagy felvetések, akkor a közvélemény sokkal jobban felkészültebb legyen, mint jelenlegi állapotban. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem