DR. SZABÓ ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

DR. SZABÓ ZOLTÁN
DR. SZABÓ ZOLTÁN művelődési és közoktatási minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Mély sajnálattal és mind képviselői jogállása, mind pedig neme iránti kötelező tisztelettel bár, de ki kell jelentsem, hogy az interpellációjában foglaltak valósággal hemzsegnek az információ- és ismerethiánytól mind a közoktatási törvényt, mind a közoktatás finanszírozását, mind pedig a konkrét esetet illetően.
Válaszomban ezekre is igyekszem kitérni. Mindenekelőtt a közoktatásról szóló, többször módosított 1993. évi LXXIX. számú törvény nem intézményfenntartási, hanem feladatellátási kötelezettséget ró az önkormányzatokra. Ugyanezen törvény 88. §-ának (2) bekezdése szerint a helyi önkormányzat a kötelező feladatot ellátó intézményét akkor szüntetheti meg, ha továbbra is megfelelő színvonalon gondoskodik a szolgáltatásokról. Mindezekből következik, hogy nem az államról és nem állami iskoláról van szó, ahogy azt képviselő asszony interpellációjában állította, hanem az önkormányzatról és az általa fenntartott iskoláról. Mindezekből az is következik, hogy az önkormányzatnak kizárólagos joga eldönteni azt, hogy a feladatot hogyan, milyen módon látja el.
Másodszor: az önkormányzat határozatát a köztársasági megbízott nem helyezte hatályon kívül, mert ezt nem is tehette. Kifogással élt ellene formai okok alapján. Ezen formai okokat az önkormányzat utóbb elhárította. A köztársasági megbízottnak nem volt joga - ma már nincs is köztársasági megbízott - arra, hogy önkormányzati rendelkezéseket hatályon kívül helyezzen, legfeljebb bírósághoz fordulhatott velük szemben.
Harmadszor: nem igaz képviselő asszonynak az az állítása, hogy '93-tól tudatosan elsorvasztották az iskolát. A tanulólétszámok 1988 óta úgy alakultak, hogy az 1995-96-os évben összesen 150 gyerek járt az iskola 8 évfolyamára - átlagosan tehát ki lehet számítani, hogy mennyi - ebből is 61 nem a környéken lakott, nem is Budapesten lakott. Az iskola körzetében egyébként minden évben legalább 30 gyerek került beiskolázásra, de az itt lakó szülők nagy többsége más iskolába íratta be a gyerekét, évente tízet sem az adott körzetből.
Harmadszor: a III. kerületi önkormányzat '94-ben a szülők kérésére úgy döntött, hogy az iskola fennmaradását akkor engedélyezi, ha legalább 20 tanuló iratkozik be az első osztályba és kezdi meg a tanévet, és a beiratkozó tanulók legalább fele a III. kerületben lakik. Ezzel szemben 1994-ben 14 tanuló iratkozott be, ebből 12 lakott a körzetben; 1995-ben csak 15 tanuló, és ebből 8 lakott a körzetben. Az önkormányzat tehát csupán korábbi határozatát hajtotta végre akkor, amikor az iskola megszüntetéséről döntött.
(16.00)
Téved képviselő asszony abban is, hogy ezt zárt ülésen tette volna a képviselőtestület. A március 27-ei testületi ülés nyilvános volt, a szóban forgó ügy a harmadik napirendi pontként szerepelt.
Negyedszer: az önkormányzat a törvénynek megfelelően járt el, amikor közoktatási megállapodást kötött a Waldorf alapítványi iskolával. Ugyanilyen tartalmú és ugyancsak 99 évre szóló közoktatási megállapodást kötött egyébként két másik, nem önkormányzati, hanem egyházi fenntartású iskolával: a Péter-Pál Keresztény Általános Iskolával és a Mustármag Ökumenikus Keresztény Általános Iskola és Gimnáziummal.
Ötödször: megítélésünk szerint igenis szerencsés megoldás az, ha egy önkormányzat, ha már nem tudja adott iskoláját, iskolaépületét racionálisan működtetni, akkor azt nem más célra használja föl, hanem továbbra is oktatási célokra hasznosítja. Ebben az esetben az a mindenki számára szerencsés megoldás született, hogy a korábban rossz kihasználtságú iskolaépület fenntartási költségei immár nem az önkormányzatot terhelik, hanem az alapítványt, az épület viszont továbbra is oktatási célokat szolgál.
Mindezek után tehát képviselő asszony kérdéseire a következő válaszokat tudom adni.
Nem az államnak van pénze ennek az iskolának a fenntartására vagy nincs, hanem az önkormányzatnak, és az önkormányzat ezzel pénzt takarított meg, miközben megőrizte az épület oktatási funkcióját.
Másodszor: hogy miért nem pénzért adta az épületet önkormányzat, azt nem tudom, ezt az önkormányzattól kellett volna megkérdezni, vélhetőleg azért, mert havi 300 ezer forint bérleti díjat oktatási célú alapítvány vagy más társaság nem tudott volna fizetni, az önkormányzat pedig a pénz helyett úgy döntött, hogy oktatási célokra őrzi meg ezt az intézményt.
Harmadszor: úgy gondolom, hogy fejlett nyugati demokráciákban is lehetséges, hogy egy önkormányzat olyan döntést hozzon, amely 150 gyerek szülőjének érdekeire, akik egyébként választópolgárok és adófizetők is, 150 gyerek szülőjére nézve sérelmes, viszont a kerület többi 100 ezer polgárának érdekében áll. Kérem válaszom elfogadását. (Taps a bal oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem