DR. TORGYÁN JÓZSEFNÉ CSEH MÁRIA

Teljes szövegű keresés

DR. TORGYÁN JÓZSEFNÉ CSEH MÁRIA
DR. TORGYÁN JÓZSEFNÉ CSEH MÁRIA (FKGP): Nagyon köszönöm az államtitkár úr részletes közlését, de sajnos, ez még nem oldja meg a gyermekeknek az iskoláztatását, és a szülőknek, akik hozzám fordultak, nem ez volt a véleménye, ami államtitkár úrnak, úgyhogy nem tudom elfogadni a válaszát.
Álláspontom változatlan ezek szerint, vagyis számomra és a közvélemény számára is teljességgel elfogadhatatlan, hogy az önkormányzat a köztársasági megbízott jogerős határozatát figyelmen kívül hagyva ismételten úgy határozott, hogy megszünteti az iskolát. Ismételten mondom. (Zaj a bal oldalon.)
Az pedig, hogy gazdasági megtakarítás okán történik mindez, csak alaptalan és elfogadhatatlan, hiszen az önkormányzat az iskolát ellenszolgáltatás nélkül, ingyenesen engedte át az alapítványnak, és így gyakorlatilag vagyonvesztés érte a III. kerületi önkormányzatot. Ez különösen kirívó, hiszen az önkormányzatok az ismert megszorító intézkedések és a súlyos gazdasági körülmények között már amúgy is ellehetetlenülve működnek, amiért is az interpellációval érintett döntés, csakúgy, mint az arra adott válasz, számomra elfogadhatatlan. (Taps az FKGP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem