ISTVÁN JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

ISTVÁN JÓZSEF
ISTVÁN JÓZSEF (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Igen tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület álláspontja értelmében a privatizációs szerződés 8 százalékos profitot szavatol a nyugati befektetőknek és 15 százalékos áremelést követel. Ehhez jön az infláció és egyéb más tényezők. Az igen magas villanyáremelés elkerülhetetlen. A Magyar Energiaipari Társaság szeptember 10-én kiadott nyilatkozata szerint, és idézem: "Így a kormányzat a privatizáció érdekében olyan feszített ütemű áremelésre kötelezte magát, mely a befektetők szempontjait helyezi előtérbe, viszont az egész társadalomra hátrányos, vissza nem fordítható folyamatokhoz vezet." A közvéleményt és a közérdeklődést alakító sajtóból értesülve a Budapesti Műszaki Egyetem energiai tanszékének több száz szakértőből álló társaságát sem kérték fel az áremelést előkészítő szakmai munkában való részvételre, pedig dr. Rádonyi László tanszékvezető egyetemi tanár sajtóban tett nyilatkozata szerint szívesen rendelkezésre álltak volna.
Ilyen előzmények mellett alappal vetődik fel a kérdés: vajon az energiaipar külföldi privatizációja nem korlátozza-e magát a nemzeti szuverenitásunkat? Várom tisztelettel válaszát. (Taps a jobb oldalról.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem