MÁDI LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

MÁDI LÁSZLÓ
MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Úgy látszik, mások a tapasztalataink. És én azt tapasztaltam, hogy az egész bevezetés körüli kampány, az egy gyorsan végigfutó eseménysorozat volt, amelyet nem követett igazából az apparátusuknak megfelelő felkészítés, és egy olyan szabályozott funkciónak megfelelő lépéssorozat, amelynek eredményeképpen a fiatalokat tényleg megfelelően tudták volna orientálni, valós munkahelyekre, érdemi munkákra tudták volna fordítani.
Ilyen körülmények közepette a fiataloknak egyfajta értelmetlen küldözgetése áll fent, és a szolgáltatói jelleg, amely egyébként a foglalkoztatási törvényben is sajnálatos módon a korábbi célkitűzéshez képest lényegesen hátrébb szorul, még kevésbé valósul meg.
A segély elvétele mellett igazából - különösen - azokban a térségekben, ahol az aktív foglalkoztatáspolitikai eszközöket kellene egy nagyobb mértékben használni, tehát az elmaradott térségekben, ott ez a jelenlegi rendszer nem tudja betölteni funkcióját, így ezért nem áll módomban a miniszter úr véleményét, álláspontját elfogadni. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem