DR. GARAY ISTVÁN
DR. GARAY ISTVÁN
DR. GARAY ISTVÁN (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt kitartó Képviselőtársaim itt egy páran a teremben! Az elmúlt napokban, egy-két héten napirend előtti felszólalásokban és különböző kérdések formájában több képviselőtársam kifejtette véleményt az ÁPV Rt. háza táján kirobbant, dr. Tocsik Márta nevével fémjelzett botrányos eseményekről. Véleményem szerint ez az eset saját határain túlnövő, általános következtetések levonására ad lehetőséget és egyben kötelez is erre bennünket. Egyszerre érinti a parlamentáris demokrácia teljes intézményrendszerét, az országgyűlési képviselők mozgásterét egy-egy adott kérdés vonatkozásában. De felvetődik ezzel összefüggésben a képviselői munka és felelősség viszonya, valamint lelkiismereti motívumok is.
Élve a Házszabály adta lehetőséggel, egy hete jelentkeztem napirend utáni felszólalásra a fenti témakörben. Technikai problémák miatt erre most nyílik lehetőségem. Az eltelt egy hét nem veszett kárba, hiszen sok apró momentum legalább részben tisztázódott, igaz, közben számos új kérdés merült fel. De főleg azért nem, mert rengeteg választópolgárral találkoztam, és volt lehetőségem véleményüket alaposan megismerni.
A mostani eseménysorban koncentráltan és egyszerre élik meg a szociális érzékenység és szociális szolidaritás szétporladását, a piacgazdaság alapelveinek, például a teljesítményelvűségnek a megcsúfolását, a jogállam intézményrendszerének a társadalmi-gazdasági változásokat kullogva követő, hézagos, néha joghézagos működését, a politikai elit szavahihetőségének erózióját.
Milyen véleményekből, kérdésekből következtetek erre? Néhány példa. Milyen zseniális egyéni teljesítmény húzódhat meg egy olyan személyi kifizetés mögött, mely egy kezdő orvos vagy pedagógus körülbelül 2000 éves fizetése, de több Nobel-díjra is futná belőle? Nap mint nap élem meg, hogy betegek nem tudják gyógyszereiket kiváltani, kifizetni. Az önkormányzatok ezen általános probléma igen felületes és részbeni kezelésére pótsegélykeretet kaptak. A szándék dicsérendő, de érdemes figyelni az arányokra. Kiskunfélegyháza város vonatkozásában, ami körülbelül 35 ezer embert jelent, ez a pótkeret 2 millió forint. De vajon hány gyermeknek lehetett volna megkönnyíteni a beiskolázását 804 millió forintból, mondjuk, gyermekenként 10 ezer forinttal? Érdemes az osztást elvégezni.
Egy-két gondolat, magáról az eljárásról és az úgynevezett sikerdíjról. Ez utóbbi már önmagában is irritáló, hiszen egy dolog sikerült igazán: az állami költségvetés és az önkormányzatok együttes forrásait 804 millió forinttal megrövidíteni, részben tisztázott utakon, részben ismert magánszemélyek és vállalkozások kezébe adni.
A munkahelyteremtő, tőkebevonásos, fejlett technológiát meghonosító privatizáció fontos gazdasági érdekünk. Szerencsére ilyenekre is van példa. A vagyonkezelő ÁPV Rt. és jogelődje működésével szemben viszont joggal merül fel a bizalmatlanság és a kérdések özöne a mostani botrány kapcsán. Hogyan lehetséges az, hogy jó néhány 100 ezer forint fizetésű alkalmazottak, információgazdag szakemberek tucatjai nem tudnak megbirkózni olyan adatbázis és tárgyalási mechanizmus kidolgozásával évek alatt, amire dr. Tocsik Márta és háttérintézményei állítólag képesek voltak? Nem a jog és a jogállamiság nevetségessé tétele az, hogy törvényi jogszabály, érvényes bírói ítéletek mellett az állam, valószínűleg törvénytelen úton és törvénytelen eszközökkel alkuszik az önkormányzatokkal és viszont? Vajon mit gondolnak most az önkormányzatok mellett kardoskodó, nemrég tüntetést szervező ellenzéki politikusok arról a választópolgári kérdésről, hogy miért nem tettek semmit ezen probléma megoldásáért, amikor tehettek volna, vagy éppen az lett volna a feladatuk, kötelességük, hiszen csak az általuk hozott és módosított törvényeket kellett volna betartaniuk és betartatniuk, de ezt még a tervezés szintjén sem tették meg?
A kormánykoalíció és a kormány hibáit, mulasztásait természetesen nem menti egyáltalán az a tény, hogy a mostani kritikus igazságkeresők bizonytalan alapítványi és székházügyeiről is bőségesen olvashattunk a sajtóban annak idején. Az átlagember egyszerűen, tömören és csalódottan fogalmaz: ezek sem különbek. Ez a kijelentés nyomasztó teherként nehezedik minden tisztességes országgyűlési képviselő és állami hivatalnok vállára is. Pedig biztosan döntő többségben vagyunk, akik még ma is megilletődve lépjük át az Országház kapuját abban a hitben, hogy szerény képességeinkhez mérten valamit tudunk lendíteni az ország szekerén és a bennünket ide küldő közösség sorsán. Tudtuk a kezdetén is, hogy fel kell vállalni nehéz és népszerűtlen döntéseket egy jobb jövő reményében, egy olyan társadalmi, gazdasági és szociológiai helyzetben, amikor az emberek és családok jelentős részének napi megélhetési gondjai vannak. Nem vártunk és nem várunk mindezekért kétes értékű pozíciókat, anyagi előnyöket, de nem akarjuk elveszíteni szavahihetőségünket, emberi kapcsolatainkat és azt a megbecsülést, ami mögött esetenként több évtizedes tisztességes életpályák húzódnak meg.
Az ország sorsát illetően természetesen sokkal fontosabb az, hogy véleményem szerint a lakosság elérkezett tűrőképességének végső határához, a közvetlen környezetében nap mint nap megélt primitív adócsalások, a kriminalitás határát súroló vagy éppen átlépő, a háttérben a társadalmilag a legkisebb hasznot sem felmutató, hivalkodó vagyonosodások miatt. Ráadásul a választópolgár megtapasztalja - és természetesen már az előző parlamenti ciklusban is megtapasztalta - az egyes elemeiben professzionális, a sokszor kibogozhatatlan összefonódásokon alapuló, mindenféle joghézagot kihasználó, arrogánsan megnyilvánuló, a bűnüldözést és az igazságszolgáltatást is lejárató “fehérgalléros” állami korrupció terjedését.
Ha a parlamentáris demokrácia és a jogállamiság eszközeivel, megfelelő törvények megalkotásával, hatékony kormányzati munkával záros határidőn belül nem tudunk hathatós válaszokat adni a fenti jelenségekre, akkor ez a lakosság részéről a demokratikus intézményrendszerbe vetett bizalom további erózióját fogja okozni, politikai instabilitással, a parlamentáris eszközöket tagadó, úgymond, meghaladni kívánó szervezetek színrelépésével, megerősödésével és ennek minden következményével.
Éppen ezért van a mostani helyzetben precedens értéke a Tocsik-ügynek. A különböző szinten beindult vizsgálatok, az első részeredmények, a nyilvánosság, az írott és az elektronikus sajtó látható ereje, bizonyos személyi döntések talán azt mutatják, ha recsegve-ropogva is, de beindult a demokrácia intézményrendszere, gépezete.
(22.30)
Reméljük és elvárjuk, hogy a minden részletre kiterjedő eljárás személyekre való tekintet nélkül fel fogja tárni a legapróbb részleteket, kényszerítő erővel hatva a politikailag besározódottakra, a megfelelő konzekvenciák levonására. A jogszabályokkal szemben vétők számára pedig biztosítani fogja a törvény szabta erkölcsi és anyagi elmarasztalást. Ha ez így fog történni, akkor sokkal többet nyerhetünk vissza, mint 804 millió forintot - habár ez is irdatlan nagy összeg, és remélhetőleg minél több visszakerül belőle az államkasszába -, hanem legalábbis részben az emberek hitét és bizalmát, ami a politikában és a hétköznapi életben az egyik legnagyobb kincs. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)
